A vágy: megismételni a moszkvai bravúrt • SportTV

A vágy: megismételni a moszkvai bravúrt

Sport TV avatar Sport TV 2019. 11. 07. 10:44    
Olvasási idő: 2 perc

Minimális elvárásokkal vágott a Ferencváros az Európa-liga H-csoportja küzdelmeinek. Egy akkori elnöki nyilatkozat szerint minden egyes szerzett pontnak, gólnak, sőt egy-egy szebb akciónak is örülni kell, minden, ami sikerül, bónusznak tekinthető-tekintendő. Nos, ehhez képest a csoportkör felénél most azt érdemes nézegetni, hogy milyen eredményalakulások vezethetnének a kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé jutáshoz…

A legemlékezetesebb másodpercek Moszkvából:a Fradi-játékosok Varga Roland győztes gólját ünneplik (Fotó: Getty Images)

Az FTC számára elsősorban az adhatna reményt, ha a CSZKA továbbra is nullán maradna, azaz sikerülne megismételni a moszkvai bravúrt. Amelyhez persze szerencsés momentumok, illetve Dibusz ihletett formája is kellett.

A két héttel ezelőtti 1–0-s moszkvai siker óta a Fradi két győzelmet (a rangadón Fehérvárott és a kupában a BKV Előre ellen), illetve egy döntetlent (otthon a Mezőkövesddel) jegyzett eredménylajstromába, ezzel  a bajnokságban a vesztett pontokat tekintve vezet, az MK-ban ott van a legjobb 32 között.
A moszkvai együttes azóta elveszített egy városi rangadót (0–1 a Dinamo ellen, otthon), bejutott az Orosz Kupa negyeddöntőjébe (1–­0 az Ufa ellen, ugyancsak hazai pályán, gólszerző a csereként beálló Bijol a 92. percben), majd idegenben ikszelt a bajnoki címvédő és jelenlegi listavezető Zenittel Szenpétervárott. Ez utóbbin szombaton a horvát válogatott Vlasic szerzett vezetést az első félidő hosszabbításában, ezt az orosz nemzeti csapat tagja, Jerohin a 73. percben egyenlítette ki. A CSZKA ezzel a fél távnál (15 fordulót játszottak le a 30-ból) a bajnoki táblázat 5. helyén áll 27 ponttal , 6-tal lemaradva a listavezető Zenittől.

Ha a Fradinak újra sikerülne legyűrnie az exkatonacsapatot, akkor közben nem ártana, ha a csoport másik csatáján a bolgár bajnok nyerne vagy legalábbis pontot szerezne Barcelonában. Az FTC-nek ugyanis legközelebb ugyancsak a Groupama Arénában lesz fellépése az Espanyol ellen, s egy esetleges újabb három ponttal úgy utazhatna Razgradba, hogy még reménye van a továbbjutó első két hely valamelyikének megszerzésére.

Ám ennyire ne rohanjunk előre! Csütörtök este előtte kellene egy akármilyen kicsike góllal megszerzett győzelem. Ezen a nyáron és őszön már egyszer a Dinamo Zagreb, egyszer a Ludogorec (második látogatásán) kijózanító eredményt ért el a Groupamában, most reménykedjünk, hogy a CSZKA nem ebbe a sorba lép be, hanem a Ludogorec (elsőre), Valletta, Suduva trióhoz társul, negyedikként…

Mi mindenesetre ott leszünk kameráinkkal és mikrofonjainkkal a minden bizonnyal telt házas Fradi-stadionban ma este is az újabb futballcsodában reménykedve.  Menetrendünk a szokásos: felvezető műsor, maga a mérkőzés, elemzések a találkozó előtt, szünetében és utána, végül az elmaradhatatlan gólösszefoglaló.

Kapcsolódó

Európa-liga, a csoportkör 4. játéknapjának programja

16:50   Asztana (kazah)–AZ (holland)­, L-csoport
18:55   APOEL (ciprusi)–Qarabag (azeri), Dudelange (luxemburgi)–Sevilla (spanyol), A-csoport
18:55   FC Köbenhavn (dán)–Dinamo Kijev (ukrán), Lugano (svájci)–Malmö (svéd), B-csoport
18:55   Basel (svájci)–Getafe (spanyol), Krasznodar (orosz)–Trabzonspor (török), C-csoport
18:55   LASK (osztrák)–PSV (holland), Rosenborg (norvég)–Sporting CP (portugál),  D-csoport
18:55   CFR Cluj (román)–Rennes (francia), Lazio (olasz)–Celtic (skót), E-csoport
18:55   Standard Liege (belga)–E. Frankfurt (német), F-csoport
21:00   Feyenoord (holland)–Young Boys (svájci), Rangers (skót)– Porto (portugál), G-csoport
21:00   Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár), FERENCVÁROS–CSZKA Moszkva (orosz) Sport1 20:45, H-csoport
21:00   Olekszandrija (ukrán)–St.-Étienne (francia), Wolfsburg (német)–Gent (belga), I-csoport
21:00   AS Roma (olasz)–Mönchengladbach (német), Wolfsberg (osztrák)–I. Basaksehirspor (török), J-csoport
21:00    Besiktas (török)–Braga (portugál), Slovan Bratislava (szlovák)–Wolverhampton (angol), K-csoport
21:00    Manchester United (angol)–Partizan (szerb), L-csoport

EURÓPA-LIGA, csoportkör, 4. forduló.  Sport1 20:00 az FTC–CSZKA mérkőzés felvezetése; 20:45 Ferencvárosi TC–CSZKA Moszkva El-csoportmérkőzés (kommentátor: Petur András, riporter: Szél Tamás Pál és Takács Rita, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Hajdu Attila az Üllői úton, a stúdióban Kemenes Szabolcs, Nyilasi Tibor, Puhl Sándor és Vincze Ottó); 23:30  összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor:  Fülöp László és Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Kemenes Szabolcs)