Frenetikus Freiburg – Jogi Löwtől, Volker Finkén át Christian Streichig

Az idei német bajnoksága ötödik fordulója során a Freiburg összesen 16 percig vezette a Bundesliga virtuális tabelláját. Az még hagyján, hogy 19 év után először, és persze a 2000-01-es idény 1. fordulós vezetését még betudhatjuk a szerencsének. De azt már kevésbé, hogy minimális költségvetéssel, a zseniális Volker Finke tizenhat, majd Christian Streich lassan kilenc éve alatt (1995-től utánpótlásedző, 2011-től vezetőedző) a Freiburg folyamatosan és tudatosan ott van Németország 25 legjobb klubja között. Jürgen Klopp, Thomas Tuchel és mainzi társai óta ismeretes, hogy sikeredzők és kultikus klubok jöhetnek akár egészen kis városokból is, de azt talán kevesen tudják, hogy az FSV előtt a Freiburg már bejárta ezt az utat. Nézzük, miként tudta egy Debrecen méretű város a Bundesliga egyik legkellemetlenebb ellenfelét és legszimpatikusabb „második számú” klubját létrehozni, majd fenntartani.

A Freiburgnál évi 176 millió forint az átlagos fizetés 
Forrás: Sporting Intelligence

A Freiburg helye a Bundesliga fizetési rangsorában – forrás Sporting Intelligence

Finke kivezeti a Freiburgot az ismeretlenségből

Freiburg már a reneszánsz óta (maga Desiderius Erasmus is ide költözött 1529-ben) híres  egyeteméről (Max Weber, Friedrich Hayek, Edmund Husserl és Martin Heidegger évekig tanított itt) és amolyan értelmiségi fészeknek számít. A történet futballra vonatkozó része ugyan Freiburgban kezdődik, de nem az SC Freiburggal, hanem az itt született, később a Bayern München alapításában is szerepet játszó Josef Pollack által létrehozott Freiburger FC-vel. A klub 1907-ben megnyerte ugyan a német bajnokságot, de előbb az SC-vel egyesült 1918-ban, majd külön utakon járva jelenleg is az ötöd-hetedosztály között ingázik. Az 1904-ben létrejött SC lett végül a Fekete-erdei kisváros csapata, de az ötvenes évekig még a körzeti bajnokságban játszott, majd egészen a hetvenes évek végéig az amatőr ligákban. A nyolcvanas években egy bizonyos Joachim Löw csatárjátéka  – 263 meccsen 83 gól, ezzel még egyelőre a 78 gólos Nils Petersen előtt klubrekorder – és Souleyman Sané (Leroy Sané papája) miatt már a másodosztályban is általában az első 8 között végzett. A feljutás azonban, az albán Altin Rraklli 16 góljával, csak 1993-ban sikerült, immár Volker Finke vezetése alatt.

A komoly játékoskarrierrel nem rendelkező Finkét sokan lenézték, mint ahogy a stuttgarti utánpótlásból Ulmban kikötő, professzoros Ralf Rangnickot: a német futballszurkolók a híres 1998-as TV-s elemzését a négy védővel felálló, területet védő tengelyről, illetve a területorientált védekezésről és presszingről úgy fogadták, mintha a Holdról jött volna. Így járt pár évvel korábban kicsit Finke is, amikor a kilencvenes évek igencsak liberó- és emberfogásszagú állóvizét területvédekezéssel (de még néha liberóval) és az ún. Konzeptfussball-lal (koncepcióra épülő, tervezett futball, ellentéte az összevásárolt, nagy neveket a pályára rakó „Heroenfussball„) hosszú évekig benntartotta a Freiburgot az első osztályban.

A „breisgaui brazilok” becenevet már akkor kiérdemelték, amikor Finke alatt kétszer is UEFA-kupás helyen végeztek (94-95-ben, a Bayernt 5-1-re verve, harmadikok lettek). A svájci-francia határ mellett lévő kisváros (még a reptér is közös Basellal) helyzeti adottsága és csodálatos környezete miatt ideális célpont lett a Bosman-szabály utáni kilencvenes évekbeli átigazolódzsembori különféle résztvevői számára. Így végül a sikereket Finke olyan ismeretlen játékosokkal érte ezt, mint a három grúz,  Alexander Iasvili, Levan Kobiasvili és Ckikitisvili, a későbbi HSV-legenda, Rodolfo Esteban Cardoso, a villámgyors Soumalia Coulibaly, a lesipuskás Harry Decheiver vagy a védő Boubacar Diarra.

A Bochum-, Werder- vagy HSV-drukkerek azért Jens Todt, illetve a BVB-szurkolók Jörg Heinrich nevét azért vélhetően jól ismerik.

Volker Finke (jobbra) és Achim Stocker

Finke mellett mindenképp megemlítendő a klubot 39 évig, egészen a 2009-es haláláig szolgáló elnök, Achim Stocker, akinek a vezetésével már 2001-ben 12 millió euróból építettek akadémiát. Az akadémia másik létrehozója, az azóta már számos klubot megjárt Andreas Bornemann sportigazgató volt, de a Freiburger Fussballschule megnyitóján maga Karl-Heinz Rummennigge is elismerően nyilatkozott. A fiatalokba vetett hitt tehát már Finke alatt is megvolt (a sok légiós mellett 16 német játékos volt a keretben), de ez igazából Christian Streich alatt vált a Freiburg védjegyévé.

Christian Streich: futballedző, filozófus, Menschenfanger!

Ömer Toprak, Maxi Philipp, Dennis Aogo, Caglar Söyüncü vagy Daniel Schwaab még ki is maradtak ebből az exfreiburgi XI-ből

A Streich-évekből Jonathan Pitroipától, Mo Idrissouán át Papis Demba Cisséig a fentiekig 2-3 csapatra való játékost neveltek ki Freiburgban, úgy, hogy csak egyszer estek ki 2014-15-ben, a karrierje utolsó Bundesliga-meccsén játszó Pawel Krmas öngóljával:

Pedig két szezonnal előttek még kupaelődöntőt vívtak, és csak a Schalkét kellett volna legyőzniük az utolsó játéknapon a BL-indulásért, ám egy 2-1-es vereség után maradt az EL. Persze az 1995 óta az utánpótlásban dolgozó Streich nem is akart vezetőedző lenni: a maga egyébként szerény, már 25 évesen befejezettnek tekintett profi futballkarrierje után (inkább a Freiburger FC amatőrcsapatában villogott), talán a családi hentesbolt elől menekülve is előbb világkörüli turistraútra indult, majd 25 évesen leérettsigézett, 31 évesen pedig már a freiburgi U19-et edzette.

2011 nyarán a Leverkusenhez igazoló Robin Dutt után az SC rettenetes félidénnyel (13 pont, a Bayern ellen hetet kaptak) odáig is eljutott, hogy a Duttot követő Marcus Sorg (akit mostanában a német válogatottban Jogi Löw oldalán láthatunk) húsz év alatt az első kirúgott freiburgi edző lett. A klub télen hat játékostól vált meg, csaknem 11 millióért eladta, legnagyobb sztárját, Papis Cissét. A vezetőedzői poszton általános meglepetésre a kinevezést nem igazán akaró, a klubot 17. éve szolgáló Christian Streichre esett a választás. Csak egyvalaki, egy bizonyos Thomas Tuchel nem lepődött meg: az akkor még mainzi sikeredző, a freiburgi mestert nemes egyszerűséggel „Németország legjobb utánpótlásedzőjének” titulálta, (Streich még 3 évvel azelőtt Freiburgba csábította Tuchelt). Ez persze nem jelentette azt, hogy Tuchel a következő évben egy 1:1-es meccs után egy vitatott büntető miatt csúnyán össze ne vesszen Streich-hel. Kettejük 2013-as, gól nélküli találkozóját a die Zeit pedig nem kevés kajánsággal „a 21. századi kockák, száraz taktikai csatájának” nevezte.

A meccsek előtt bemelegítő, a találkozót végigörjöngő, de a játékosaival zseniálisan bánó Streich a „Bundesliga őrültje„, címtől hamar eljutott az abszolút kultfigura státuszig – a mai napig Freiburg történelmének (Martin Heideggertől, Friedrich Hayeken át  éppen Til Schweigerig) legnagyobb személyisége!

A Sorg alatti 13 pont ellenére, Streichék a tavasszal tízmeccses veretlenségi sorozattal simán bentmaradtak, a következő idényben pedig egészen az ötödik helyig repültek. A fent említett játékosokból szinte mindenki – Baumann, Sorg, Ginter, Caligiuri, Schmid (ő az idén jött vissza), Christian Günter (ő még maradt) saját nevelésű. Leszámítva a St. Paulitól 750 ezer euróért megszerzett, a Werdertől Thomas Schaaf által elküldött öntörvényű zsenit, Max Krusét. Az egykori középpályásból kis túlzással Streich csinált hamis kilencest (majd a Gladbachban ezt Lucien Favre keze alatt fejleszti tökélyre) és profi futballistát – már amennyiben ezt a szót lehet egyáltalán egy mondatban használni Krusével, a hamburgi diszkók és berlini pókerasztalok, a Nutellán élő, magáról meztelen képeket küldözgetők koronázatlan királyával.

Változások, kiesés és visszajutás

Streich taktikailag is átstrukturálta a Freiburgot, a korábbi 4-2-3-1-ről 4-4-2-re amiben iszonyatos mennyiségű futás, presszing és az elöl játszók helycseréje játszották a főszerepet – a kiváló Cris Nyari még a harmincas évek Schalke „Kreisel”-ével is látott hasonlóságokat. A Kruse, Caligiuri, Rosenthal trió nyári távozása hatalmas érvágás volt, és bár két vereség után jött ugyan egy szerencsés, a Bayern B csapata elleni döntetlen a szezon elején, 2013-14 nem a Freiburg éve volt: hiába érkezett Gelson Fernandes, Vladimir Darida, Felix Klaus vagy éppen Admir Mehmedi, az Európa-ligából a csoportban kiestek, a bajnokságban féltávnál 14 ponttal a 16. helyen álltak, majd végül Mehmedi góljai miatt a csapat a 14. helyen zárt. A következő idénynek már a távozó Baumann helyére a Grasshoppersből érkező Roman Bürkivel, de a tízmillióért Dortmundba igazoló Matthias Ginter nélkül vágtak neki. Ám hiába kaptak Bürki zseniális idénye miatt csak 47 gólt (61-et az előző szezonban) és hiába lőtt a télen érkezett Nils Petersen kilenc gólt ötszáz perc alatt, a fent említett Krmas-öngóllal végül kiestek, pedig az XPTS-modell a 12. helyre és 43 pontra jogosította fel őket.

Elnézvén azt az öngólt, meg ezt a HSV javára megítélt szabálytalan gólt, tényleg hihetetlen pech, hiszen, mint tudjuk, a Hamburg 35 ponttal végzett az osztályozós helyen a 34 pontos SCF előtt.

Streich persze a másodosztályban sem állt le a munkával, és hiába távozott csapatnyi játékos (Bürki, Mehmedi, Schmid, Darida. Sorg, Klaus, Riether) egy 6-3-as Nürnberg-veréssel beindult a Freiburg.  Sőt, Streich csapata az RB Leipziget öt ponttal megelőzve, 75 rúgott góllal megnyerte a másodosztályt.  Az 1-1-es első találkozón még Fabio Coltorti, a 2-1-es lipcsei vereségkor már Gulácsi Péter állt a kapuban, Poulsen, Forsberg, Sabitzer, Demme, Klostermann, az első gólnál hibázó Orban és Halstenberg mögött.

A Streich-féle 4-4-2 alapcsapatában a bielefeldi kölcsönből visszajövő Schwolow kapus előtt Günter és Stenzel játszott a két szélsővédő posztján, belül Kempf és Höhn védekezett. Előttük dupla hatosban Höfler és Abrashi szerepeltek, míg fent két remek csatárral (Petersen és Maxi Philipp), valamint az univerzális Mike Frantz-cal támadott Streich. No és persze ott volt Vincenzo Grifo, a „tékozló fiú”, aki 14 góllal és 11 gólpasszal a liga legjobbja volt, és immáron harmadjára Freiburg-játékos. De az idény nemcsak a pályán elért freiburgi és Streich-sikerektől volt hangos, a tréner a menekültválsághoz is roppant szociális érzékenységgel szólt hozzá, valamint a meccs előtti gyakran negyven perces sajtótájékoztatói is élményszámba mentek. A németül tudóknak ezúton is ajánlom a „Streich der Woche” c. válogatást:

Az 11Freunde, a Badische Zeitung, a kicker (két éve az év emberének választották) a Bundesliga honlapja de még a Bild is gyakran szentel külön rovatot a sablonos edzői nyilatkozatokhoz képest egyszerre filozofikus, másrészt korántsem fennkölt, hanem elképesztően emberi gondolatokat plasztikusan megfogalmazó Streichnek:

What a man. What a coach. Christian Streich says it best, again.

I translated his thoughts on Neymar's transfer. pic.twitter.com/JwtMh2QqwN

— Jonathan Harding (@JonBloggs66) August 3, 2017

Itt például a 222 milliós Neymar-átigazolásról a pénz istenéről és az emberi boldogságról beszél rendkívüli nyíltsággal, de a témában jobban elmélyedni akaróknak melegen ajánlom a kiváló angol újságíró, Jonathan Harding Mensch c. könyvét, ami egy egész fejezetet (amiből akár külön könyv is születhetne) szentel Streichnek.

Immer wieder Freiburg

A 2016-17-os idényben az EL-t jelentő bajnoki hetedik hely kulcsa a kiegyensúlyozott támadójáték (hárman is tíz gól körül termelte) és az okos (vagy szerencsés?) meccstervek voltak: -18-as gólkülönbséggel úgy lehet hetediknek lenni, hogy a 14 győzelmükből 11 egy góllal, a 14 vereségükből 11 kettő vagy több góllal jött össze, és persze nem árt, ha az XPTS-t 9 ponttal túlteljesítik.

Nos az EL-ből már rögtön augusztus elején a selejtezőkben kiestek a szlovén Domzale ellen, de így sem lett könnyebb a szezon: Grifo a Gladbachba, Philipp a Dortmundba távozott, a helyükre igazolt Yoric Ravet, Marco Terazzino (vissza) Florian Niederlechner trió valamint a Kapustka, Kent kölcsönduó semmit sem mutatott: Nils Petersen tíz gólja után a második legeredményesebb freiburgi a háromgólos Haberer volt. A Bundesligában így hat nyeretlen meccsel kezdtek, majd a márciustól április végéig tartó ötös kudarcsorozat után (ekkor csak azért voltak 16.-ak mert a HSV és a Köln bűnrossz idényt futott) az utolsó három meccsből kettőt kellett nyerniük ahhoz, hogy végül 36 ponttal a 15. helyen zárjanak.

A nagy távozók közé most a Leicesterbe, majd 15 milliós profittal (a nevelőegyesülete, az Altinordu 25%-ot kap) eladott török Caglar Söyüncü neve került fel, míg a tavalyi idényre az érkezési oldalra, Dominique Heintz, Luca Waldschmidt és Sallai Roland neve került fel, ám a 34 meccsen csak 36 pont jött megint össze. A nyáron a Bayern II-ből érkező Jeonggal és a szintén dél-koreai Kwonnal a széleket erősítették (Niederlechner távozott), míg Jonathan Schmidt másodjára, Vincenzo Grifo pedig már harmadjára jött vissza a Fekete-erdőbe. Így igazából nem vártak jelentős javulást Sallaiéktól, de mint tudjuk, a Freiburgot és Streichot leírni mindig nagy hiba….

A második részben az idei szezon öt meccsének és a Freiburg taktikájának nézünk jobban utána…