PSG: ”angol úton” a második BL-döntő felé? • SportTV

PSG: ”angol úton” a második BL-döntő felé?

2025. 04. 09. 02:11    
Olvasási idő: 2 perc

Amióta a BL-korszakban akár kettőnél több csapat is elindulhat egy topligából a legáhítottabb európai klubtrófeáért, fennáll az elvi lehetősége, hogy egy csapat egymás után két, netán három azonos nemzetiségű ellenféllel mérkőzik meg szépen sorban. Valami ilyesmi van alakulóban a PSG életében is. Jelen kiírás nyolcaddöntőjében a topfavorit Liverpoolt ütötte ki, a negyeddöntőben az Aston Villával meccsel, s ha továbbjut, az Arsenal–Real Madrid csata győztese következhet az elődöntőben. (Ha valaki nem tudná: kedden az Emiratesben 3–0-s ágyús győzelem született.)

Luis Enrique egyszer már "megcsinálta" a treble-t, a szuperhármast. Most újra egyet előbbre lépne ugyanezen az úton... (Fotó: Getty Images)

Még mielőtt valaki a históriához fordulna támaszért – a két csapat először találkozik az európai kupaporondon, noha a Villa 1975 óta 95 találkozón van túl, a PSG pedig 1982-es kezdettel 278. összecsapására készül. Egymással tehát nem, de a másik országából való ellenféllel már jó néhányszor találkoztak. A PSG angol mérlege 12–9–14, az AV francia „egyenlege” 2–1–2. Mindketten nyertek és vesztettek is már európai kupadöntőt – a franciák nyertek és vesztettek KEK- finálét és buktak BL-végküzdelmet, az angolok meg elnyerték már a BEK-trófeát még „BEK-korában”, no meg tavalyelőtt elvesztették az új sorozat, a Konferencialiga első záró találkozóját.
Ezek nem releváns különbségek, az inkább a két edző relációjában keresendő. Mindkét mester spanyol, és gyakorlatilag kortársak. Az 54 esztendős Luis Enrique edzőként csapataival (Celta, Barcelona) 10 meccset vívott az 53 esztendős Unai Emery Sevillájával, 7–1–2-es mérleggel.
Előbbi mégsem elbizakodott, tisztelettel nyilatkozott kollégája munkásságáról – és csapatáról is.
„Unai nagyszerű edző. Az Aston Villa egy nagyszerű csapat. Az elmúlt két évben Unai Emerynek köszönhetően jutottak felmenő ágra. Úgy néznek ki, mint mi, jó néhány sokoldalú játékossal. Nehéz kitalálni, kik fognak játszani, különösen a téli átigazolási időszak után, amikor jó értelemben erősítettek. Nyílt és nehéz összecsapás lesz mindkét csapat számára.”
Az emlegetett új szerzemények közül Rashford, Marco Asensio, Andrés García és Diego Carlos telitalálatnak tűnik, mintegy visszaigazolandó Luis Enrique véleményét. Jelenleg is közel áll a nemzetközi kupahelyekhez, elődöntős az FA Cupban, azaz fut a szekér vele a BL-en kívül is.

Ugyanakkor a PSG egyre egységesebb, komplexebb csapat benyomását kelti. A BL-idényben ugyan pocsékul kezdett, összesen a 26. helyen csusszant be a playoffba, s fokozatosan erősített. Ugyanakkor a Ligue1-ben folyamatosan jól teljesített és már a hét végén, 7 fordulóval a bajnokság vége előtt megszerezte 13. bajnoki címét. Emellett megnyerte a szuperkupát (Trophée des Champions), bejutott a Francia Kupa döntőjébe, azaz esélye van egy igazi trófeahalmozásra. Csak csendesen jegyezzük meg: Luis Enrique egyszer, tíz éve már végrehajtotta a treble-t, a nagy hármast a Barcával. Emery meg a PSG edzője volt akkor, amikor 4–0-ra megverték a Barcát – no meg amikor a visszavágón 6–1-re kikaptak tőle…

Szóval, „angol útban” a PSG – szerdán este a Parc des Princes-ben és ­jövő kedden a Villa Parkban kiderül – ez „angol középút” lesz-e.

BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő. Sport1 19:15 Csillagok között – a játéknap felvezetése (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Faragó Richard, Hegyi Iván és Holczer Ádám); Sport1 20:45 Asto Villa FC–FC Paris Saint-Germain (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván és Holczer Ádám); Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)