Derűs veszprémi búcsú (?) a Berlin ellen
2025. 03. 06. 02:32Olvasási idő: 2 perc
Minden kötelezettség nélkül, biztos csoportelsőként fejezi be a BL csoportkörét a One Veszprém együttese. Már az sem kérdés, hogy No 1-ként fejezi be az alapszakaszt, hiszen eddig is több pontot szerzett (24), mint a másik csoportgyőztes Barca (22). Igazi tétje a Füchse számára van csak a meccsnek, a németek győzelem esetén, még megszerezhetik a „bónuszos” 2. helyet, persze csak ha a Plock otthon tartja mindkét pontot a Sporting ellen.

A veszprémiek győztes öröme és a tábor üdvözlése Berlinben. Ilyenre várunk a One Arenában is csütörtök este (Fotó: handballveszprem.hu)
A Veszprém eddigi 13 csoportmeccséből 12-t megnyert, beleértve a Sporting és a PSG elleni két legutóbbi mérkőzést is, megerősítve az említett totális elsőségét. 2024 óta a magyar rekordbajnok megnyerte a BL-ben legutóbbi 8 hazai mérkőzését, a most már One Aréna nevű csarnokban legutóbb a Magdeburg tudott győzni.
A Füchsének 16 pontja van, a múlt héten legyőzte az Eurofarm Pelisztert 39–29-re, megerősítette továbbjutását, s megteremtette az esetleges második hely elérésének lehetőségét is (ld. a bevezetőben említett utat).
A fordított pályaválasztással a Veszprém 33–32-re nyert a német fővárosban, az volt a bakonyiak második győzelme három párharcból. Mathias Gidsel (Füchse) a BL második legeredményesebb játékosa (86 gól), a veszprémi házi gólkirály Nedim Remili 68 találatnál tart.
A Berlin legutóbb a Bundesligában 33–30-ra nyert Lipcsében, míg a Veszprém 47–31-es sima győzelmet aratott az Eger felett, s ismét vezeti a táblázatot.
„Nagyon fontos nekünk ez a mérkőzés, hiszen hazai pályán játszunk, és tudjuk, hogy ellenfelünk számára is mennyire fontos ez a két pont. De mi a saját utunkat akarjuk követni. A csapat a kezdetektől nagy elkötelezettséget mutatott, és ez kulcsfontosságú. Nagy szükségünk van erre a győzelemre” – mondta Xavi Pascual, a One Veszprém HC vezetőedzője.
„Ez a játék hihetetlenül fontos, mert még minden esélyünk nyitott. A negyeddöntőbe jutásról van szó. Természetesen a Plocknak nyernie kell a Sporting ellen, de nekünk előbb Veszprémben kell nyernünk. És mindent kiadunk magunkból, amink van. Soha nem játszottam Veszprémben, de azt hallottam, hogy ez egy igazi katlan, és nem adnak nekünk semmit ajándékba” – aggódott némileg Lasse Ludwig, a Füchse Berlin kapusa.
Természetesen a második helyért zajló lengyel–portugál rangadót is mutatjuk élőben este a Selekten, felvételről éjjel a Sport2-n.
FÉRFI KÉZILABDA BL, 14. forduló. Sport1 18:15 One Veszprém HC–Füchse Berlin (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Császár Gábor, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Ágai András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Feli Rita); Selekt 20:45 (felv. Sport2 1:30) Wisla Orlen Plock–Sporting Clube de Portugal (kommentátor: Fülöp Marcell, szakkommentátor: Borsos Attila)