Német és „latin” rangadó a nyolcaddöntő második napján
2025. 03. 05. 09:16Olvasási idő: 4 perc
Nagyobbnál nagyobb mérkőzések lesznek az új rendszerű ligaszakaszból kinövő playoffsorozat műspdoik körében, a nyolcaddöntőben. Az általink mutatandó mindhárom párosításban egykori kupgyőztesek, mi több BEK-, illetve BL-győztesek, illetve döntősök csapnak össze egymással – nem lesz könnyű választani az egy időben játszandók között… (S még az előzetes UEFA Youth League meccsen is gigaklubok fiataljai küzdenek meg egymással.)

Lewa második tókéletes 11-ese a Luzban januárban. Vajon most betalál "mezőnyből" is? (Fotó: Getty Images)
UEFA YL
Az Inter bizonyult a Youth League Liverpooljának, csak még makulátlanabb mérleggel nyerte meg az alapszakaszt: 6 meccsből 6 győzelemmel. Hetedjére a 32 között újabb győzelemmel folytatta, 3–1-gyel a Lille ellen. Müncheni házigazdája ugyan csak a 13. lett a nagytáblázaton (3–2–1 – 10 pont), a playoffban eddig a Betis volt az áldozata, amelyet Sevillában 1–0-ra sikerült legyőznie. Az egy meccsen eldőlő párosítás továbbjutója a negyeddöntőben a Trabzonspor–Atalanta párbaj győztesével meccsel az ugyancsak egy mérkőzéses negyeddöntőben.
FEYENOORD–INTER
Egyetlen párharcban kerültek össze korábban. 25 éve az UEFA-kupa elődöntőjében Rotterdamban 2–2-re végeztek, utána a San Siróban a Feyenoord 1–0-ra, jutott a Dortmund ellen később 3–2-re megnyert fináléba.
A Feyenoord már az előző körben váratlan sikert aratott a Milan ellen, amelyet a hazai 1–0-val alapozott meg. Még ennél is váratlanabb eredménye volt a De Kuipban a ligaszakaszban a Bayern elleni 3–0. Ha valaki azt hinné, bevehetetlen vár a rotterdami stadion, az téved: az idény első két hazai BL-meccsén a Leverkusentől 4–0-ra , de még a később kieső Salzburgtól is 3–1-re kikapott otthon a holland ezüstérmes. A bajnokságban nem remekel Robin van Persie együttese: csak a 4. az Eredivisie táblázatán, 16 ponttal (!) lmaradva a vezető Ajaxtól, de kettővel a virtuális dobó alsó helyén álló Utrechttől is.
Az Inter ezzel szemben megbízhatóan teljesít a hazai is a nemzetközi frontokon is. A Serie A tabelláján egy ponttal vezet a másik bajnokesélyes Napoli előtt, amely előny akár négy is lehetne, ha a vasárnapi rangadón nem hagyja egyenlíteni vendéglátóját a 87. percben a San Paolóban. A Szuperkupa-döntőt ugyan elbukta a városi rivális ellen Szaúd-Arábiában, de a Coppa Italia kétmeccses elődöntőjáben, a „visszavágón” akár revánsot is vehet a rossonerin. A BL-ben idegenben eddig kétszer nyer (Prűágéban és Bernben), egyszer ikszelt (a tavalyelőtti döntő remake-jén” a Cityvel és csak egyszer kapott ki a BayArenában Leverkusenben, ott is csak a ráadásperceben kapott góllal). Bár nem tiszte a nerazzurinak a Milanért visszavágni, azért a BL-ben is illene megvédeni Milánó „dominanciáját” Rotterdam felett.
A hazaiak hiányzólistája tetemes: nem levesebb mint 12 játékossal nem szémolhat Van Oesie. Simone Intahhi hasonló lajstroma sokkal szerényebb: a fiontosabb futballisték közül csak Sommer kiábyzik – de őt eddig kiválóan pótolja a spanyol Josep Martínez –, no meg a Nápolyban hatalmas vezető gólt ágyúzó Dimarco dőlt ki combsérüléssel, de lejet, hogy csak a rotterdami meccset kell kihagynia.
BAYERN–BAYER
A német Klassiker az elmúlt két esztendőben „párosítást cserélt”: manapság már nem a Dortmund, hanem a Leverkusen a rekordbajnok és -kupagyőztes első számú hazai kihívója. Tavaly elhódította a 11 évig folyamatosan birtokolt bajnoki címet a bajoroktól, most azonban el van maradva 8 ponttal. Ami a face to face csatákat illeti: ebben az idényben a Bayer eddig jobban áll,: a két Bundesliga-csata remivel végződött – mindkét csapat a hazai találkozó után siratta a meg nem szerzett plusz két pontot, a DFB-kupában viszont a BayArenában hazai győzelem született. Másként fogalmazva: az idényben a müncheniek még nem nyertek.
az új nagy rivális ellen. Ami a német-német házi rangadókat illeti Európában, ez a Bayernnek a 7. csatája német együttessel (beleértve két NDK-st, a Dynamo Dresdebt és a Magdeburgot is) a legutóbbi kettőt a Dortmund ellen vívta, a legutóbbi eredmény a 2013-as BL-finélé 2–1-e volt a Wembley-ben Arjen Robben emlékezetes 89. perces győztes góljával.
A Leverkusen mindössze kétszer volt „honi belháború” részese. 1988-ban az UEFA-kupa negyeddöntőjében a Werder ellen 0–0, 1–0-val, húsz évre rá ugyanabban a kupában egy körrel korábban a HSV ellen 1–0, 2–3-mal jutott tovább. (Az első alkalommal aztán kupát is elhódította, a másodikban a negyeddöntőt már elbukta a későbbi győztes szentpétervári Zenit ellen.)
A hazai szurkolók számára örömhír, hogy Kane kezdhet, Kimmich is újra bevethető, a vendégeknél a Frankfurt ellen hiányzó Tapsoba visszatérhet a kezdőbe. Abszolút kiélezett csatát várnak a szakleórtők, könnyen lehet, hogy az idénybe harmadszor is ikszel a két nagy rivális.
BENFICA–BARCELONA
Nem kevesebb mint 11. alkalommal csap össze a portugál rekordbajnok a katalán óriással a nemzetközi porondon (valamennyi BEK-/BL-csata volt) , az összmérleg 4–4–2-vel a Barca számára kedvező. A legemlékezetesebb a két egymeccses ütközet, az első és a legutóbbi, mindkettő gólgazdag. Előbbi az 1961-es berni BEK-döntő (3:2 a sasoknak), utóbbi a mostani ligaszakasz január 21-i lisszaboni meccse, amelyen végül 5:4-re az akkor (is) vendég katalánok nyertek 5–4-re.
A hazai együttes 8, a vendég 12 meccs óta veretlen, Dél-Európa két legjobb formában játszó nagycsapata küzd meg egymással. A Benfica legutóbbi győzelmét egy hete a kupa negyeddöntőjében aratta a Braga ellen (1–0), bajnokit nem játszott. A Barca programja szorosabb, nincs ekkora pihenőidő, a hét végén vasárnap eg négyest lőtt a cseppet sem gyenge második számú baszk csapatnak, a Real Sociedadnak (igaz, több mint 70 percet emberelőnyben játszva). Azért a januári meccs tanulságait alighanem Bruno Lage és Hansi Flick is levonja, aligha várható újra 9 gólos csata a mostani találkozótól. A hazaiakat sújtja Ángel Di María sérülése, a veterán világbajnok argentin továbbra is meghatározó embere a lisszaboni sztárcsapatnak. A túloldalon Lewandowski egymeccses kihagyás után újra betalált, 25 bajnokin 21. góljánál jár, a BL-ben az idényben 6/9-nél – a Luzban duplázott, két 11-essel –, összesen 128/103-nál, s nyilván ő és a csapat is mindent megtesz a 104.-ért (és a 105.-ért, stb.)
UEFA YOUTH LEAGUE-nyolcaddöntő. Sport1 16:00 FC Bayern Mümchen (U19)–FC Internazionale (U19) (kommentátor: Engyel István)
BL-NYOLCADDÖNTŐ, 2. nap. Sport2 17:00 Csillagok közt – a játéknap előzetese (műsorvezető: Petur András, szakértő: Faragó Richard, Hegyi Iván és Holczer Ádám); Sport2 18:45 SC Feyenoord–FC Internazionale (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Holczer Ádám); Sport1 20:45 FC Bayern München–TSV Bayer 04 Leverkusen–Arsenal FC (kommentátor: Fülöp László); Sport2 20:45 Sport Lisboa e Benfica–FC Barcelona (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Holczer Ádám); Sport2 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám)