Spanyol bajnokesélyesek kupacsatája
2025. 02. 25. 11:58Olvasási idő: 2 perc
A spanyol óriások ebben az idényben kiemelkednek hazai mezőnyükből. A három gigász közül a Szuperkupán Clásicót rendeztek Dzsiddában (az Atleti az elődöntőben kapott ki a Realtól), ők találhatók a LaLiga virtuális dobogóján – két ponton belül – , állnak a BL-ben (ott is Derbi Madrilenót játszanak a nyolcaddöntőben). Ezek után aligha meglepő, hogy mindhárman ott vannak a Copa del Rey elődöntőjében, következésképp ott is kettő egymás ellen játszik közülük – speciel éppen a Barca és az Atleti…

Hansi Flick és Diego Simeone. Szerdán vajon melyikúk jár túl a másik eszén? (Fotó: Getty Images)
A nemzeti kupaküzdelmek közül csak a két latin szövetségi trófea, a Coppa Italia és a Copa del Rey, meg az angol Ligakupa oda-vissza elődöntős rendszerű. Amikor a Clásico két gigásza eljut egy-egy esztendőben a végküzdelem kapujáig, fél Spanyolország azon izgul(t), hogy elkerüljék egymást, s jöjjön össze az álomfinálé. Ebben az esztendőben így van, no persze ahhoz még túl kelle(ne) jutniuk az Atletin, illetve a Real Sociedadon.
Ebben az idényben a Barca csak másodszor meccsel a matracosokkal, az első találkozó emlékezetesre sikeredett. December 21-én az Olímpic Lluís Companysban egy csaknem biztosan ikszre vehető meccsen a 96. percben egy kontra végén Sörloth betalált, s az Atleti letaszította az élről házigazdáját a LaLigában (amelyet azóta a Barca visszavett, de már a Realtól…)
Közös kupamúltjuk a leggazdagabbak egyike a sorozat históriájában, nem kevesebb, mint 25 találkozót ölel fel, meglehetős katalán fölénnyel (12–5–8). A negyedszáz összecsapásból mindössze négy volt elődöntős kupapárharc (összesen 7 meccsel), amelyekből az első hármat (1926, 1991, 2000) egyaránt a fővárosi csapat nyert meg, csak egyetlenegyszer volt jobb a Barca, legutóbb, 8 éve, amikor Madridban 2–1-re győzött és hazai 1–1-gyel jutott a fináléba.
A Barcából az állandó sérült ter Stegen és Marc Bernal (a hátvéd az idény végéig bevethetetlen marad) kivételével csaknem mindenki bevethető, egyedül Lamine Yamal szerepeltetése függ Flick mester megítélésétől, az ifjú középpályás zseni rúgást kapott a lábára a Las Palmas ellen. Az Atleti fő hiányzója a csapatkapitány Koke, míg Oblakot spanyol szokás szerint a kupában rendre használt másodkapus Juan Musso helyettesíti a kapuban.
Hansi Flick a szokásos meccs előtti sajtótájékoztatón igen optimista hangot ütött meg. „Minden meccsen győzelemre megyünk. Meg akarjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Kiváló a csapat mentalitása, a hozzáállásuk is, de mindenekelőtt a légkör. Ez tetszik a legjobban. Nagyon örülök neki, hogy egységesek vagyunk. Nemcsak a játékosok, hanem mindenki a csapat körül. Ez azt mutatja, hogy egy nagyszerű klub vagyunk. Mindenki száz százalékkal segíti a csapatot és a játékosokat. Én vagyok a felelős az irányításért, de csodálatos szakértők veszik körül a játékosokat. A játékosok többségének jó formája biztató, persze roppant nehéz feladat vár ránk szerdán és a most következő hetek többi meccsén is.”
Mindenesetre a Barca a 2025-ös naptári évben tétmeccsen veretlen, 13 meccséből 11-et megnyert és csak kettőt adott döntetlenre (a Getafével január 18-án játszott 1–1-et, az Atalantával a BL-ligaszakasz záró napján január 29-én 2–2-t, azóta sorozatban nyer)…
SPANYOL KUPA, elődöntő, első mérkőzés. Sport2 20:45 FC Barcelona–Club Atlético de Madrid (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Holczer Ádám és Koman Vladimir)