Csupa exkupagyőztes és -döntős a színen • SportTV

Csupa exkupagyőztes és -döntős a színen

2025. 02. 12. 18:53    
Olvasási idő: 3 perc

Három élő meccsükön négy korábbi európi kupagyőztest – három éppen a BEK-et, illetve a BL-t (is) elnyerte, valamint két kétszeres döntőst mutatunk, s nem spóroljuk meg a felvezető és az összefoglaló műsort sem. Nézzenek velünk, nálunk BL-t – tavaly ősz óta a 18. játéknapon is!…

Charles De Ketelaere (balról) gyermek- és ifjúkora futbllszínhelyére, Bruges-be most ellenfélként tér vissza… (Fotó Getty Images)

FC BRUGES–ATALANTA

 Az Atalanta a nemzetközi szinten beérett, jelentős feladatok megoldására képes. Ezt nem csupán az Európa-liga legutóbbi kiírásának megnyerésével bizonyította, hanem a BL ligaszakaszában is, amelyben egyetlen vereséget szenvedtek el – a szorult helyzetből menekülő 14-szeres kupagyőztes Real Madridtól –, s egyetlen pontra voltak attól, hogy most ne kelljen játszaniuk – éppen csak kiszorultak a top 8-ból.
A Serie A-ban a naptári év ugyan gyengén indult a La Deának, de három nyeretlen meccs után a következő mérkőzéstrióból kétszer nyerni tudott, legutóbb idegenben 5–0-ra (!) Veronában, s így már. ismét ott áll a virtuális dobogón. Ezzel szemben a Bruges masszívan tartja második helyét a Pro League-ben, bár a Genk mögött két győzelemnyi a hátránya.
Bár mindkét együttes elég régen ott van az európai hadszíntéren, ez lesz az első összecsapásuk.

Egyetlen szempont azért a házgazdákat támogatja: nincs jelentős hiányzójuk, míg Gasperini mester nem számíthat Koussounou (combsérülés), a gólzsák Lookman (térd), Maldini (izom), Scalvini (váll) állandó sérültek és  a frissen kidőlő Carnesecchi és Kolasinac (mindkettő comb) szolgálataira, akik közül egy-kettő biztos nagy erősítése lenne a fekete-kékeknek…

MONACO–BENFICA

A Monaco kupahistóriája mindkét fináléját elvesztette (1992 KEK, 2004 BL), de döntőbukásban „kismiska” a Benficához képest- A portugál csúcscsapat az 1962-ben megnyert második BEK-trófeája után 9 alkalommal vívott európai finálét – s egytől egyig valamennyit elvesztette!
A jelenben viszonylag kevés esély mutatkozik, hogy bármelyikük is egészen a végküzdelemig hatoljon el ebben a BL-kiírásban, de – ki tudja…
A közös kupamúltjuk három meccset ölel fel: tíz éve egy BL-csoportban szerepeltek, Monacóba nem született gól, Lisszabonban csak egy, azt a hazaiak szerezték. Ennál közelebbi a harmadik összeakaszkodás, amely a mostani ligaszakaszban történt. November  27-án a II. Lajos Stadionban – a mostani helyszínen a Monaco – amely korábban egy másik latin óriást, a Barcelonát már legyőzte jókorábban; kétszer is vezetést szerzett a „sasok” ellen, ám az utolsó tíz percben a zseniális Ángel Di María két beadást is kiosztott, az egyiket Cabral, a másikat Amduni fejelte be, ezzel 3–2-es vendéggyőzelem született.
Van egy jó hírünk a Monaco híveinek: a zseniális argentin most is izomsérülés miatt nem szerepelhet – állítólag. A pályára kifutáskor kiderül, a hír valódi vagy csak afféle ködösítés volt a ravasz portugáloktól.

FEYENOORD–MILAN

Sport TV-s napunk trófeákban leggazdagabb párosítása a rotterdami: a Feyenoord BEK-et és UEFA-kupát is nyert, a Milan pedig 7-szer szerezte meg a BEK- és két ízben a KEK-serleget.
Mindössze egyszer találkoztak közvetlenül Európában, különleges pillanatban. 1969 novemberében a rossoneri címvédőként került össze a holland bajnokkal – azután, hogy a májusi döntőben a másik holland klassziscsapatot, az Ajaxot verte meg nagyon (4:1-re).  A párviadal első csatáját Néstor Combin találatával 1–0-ra nyerte meg a milánói óriás, ám a De Kuipban a visszavágón két válogatott játékos, Wim Jansen és Willem van Hanegem – mindketten tagjai lettek az oranje négy és fél évvel később világkedvenccé váló vb-ezüstérmes együttesének – is betalált, az SCF fordított, kiverte a címvédőt és meg sem állt első – s egyben azóta utolsó – BEK-serlegéig…
Ez persze réges-régi történet, a jelenben sokkal nagyobb sztori, hogy a Feyenoord két nappal a meccse előtt – amúgy a városi rivális Sparta 3–0-s bajnoki legyőzését  követve –  mozdította al a kispadról vezetőedzőjét, a dán Brian Priskét, aki nyár óta vezette a csapatot a Liverpoolhoz távozó Arne Slot követőjeként. (Az utódnak az utánpótlásból az első csapathoz vezérelt Pascal Bosschaartnak 48 órája lesz a BL-rájátszásmeccsre felkészüléshez…)  Az indokláshoz elég ránézni az Eredivise bajnoki táblázatára: a csapat csak az 5., nem kevesebb mint 12 ponttal lemaradva a rivális duótól. a PSV-től és az Ajaxtól. Ez Rotterdamban főbenjáró bűn – Milánóban meg bocsánatos… A rossonerinek a 7. helyen 17 pontos a hátránya a Napoli, 16 az Inter mögött a Serie A-ban, mégsem követeli senki – vagy csak egy halk kisebbség – Sergio Conceicao fejét…
Mert hát azért csak megnyerték ­ hátrányból fordítva  Suprcoppa Italiát, állnak még a nemzeti kupában  – ott is összakadhatnak az Interrel, ha az veszi a Lazio jelentette negyeddöntős akadályt – és persze ott a BL, amelyben ha áthámozzák magukat a hollandokon, az Arsenallal, vagy – ki hinné ? – az Interrel kellene megmérkőzniük. (Az a nyolcaddöntő lenne az idény hatodik és hetedik Derby della Madonninája…) Hogy ez a halmozás összejöhet-e – nagy mértékben függ a szerda esti végeredménytől.

BL-RÁJÁTSZÁS, 2. nap. Sport1 17:00 Csillagok közt – a játéknap előzetese (műsorvezető: Petur András, szakértő: Faragó Richard, Holczer Ádám és Nyilasi Tibor); Sport1 18:30 FC Bruges–Atalanta BC (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám és Nyilasi Tibor); Sport1 20:45 AS Monaco–Sport Lisboa e Benfica (kommentátor: Fülöp László); Sport2 20:45 SC Feyenoord–AC Milan (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám és Nyilasi Tibor); Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám)