Bajnokok Ligája playoff: Hat meccs hat korábbi BL- és BEK-győztessel • SportTV

Bajnokok Ligája playoff: Hat meccs hat korábbi BL- és BEK-győztessel

Sport TV avatar Sport TV 2025. 02. 10. 16:48    
Olvasási idő: 3 perc

Olyan nagycsapatok, mint a PSG, a Juventus, a Dortmund, az Atalanta és a Milan sem biztos nyolcaddöntős a BL-ben. Nekik a playoffban kell megküzdeni ezért, és a Sport TV élőben közvetíti a soron következő mérkőzésüket. Hat élő közvetítést szurkolhatunk végig a Sport1-en és a Sport2-n.

Gyökeres Viktor itt Orbán Willivel küzd, most a Dortmund lesz az ellenfél. (Fotó: Getty Images)

A Bajnokok Ligája új lebonyolítási rendszerének köszönhetően két különlegessége is van a januárnak és februárnak.

  1. Egyrészt az, hogy mivel januárban két fordulót is rendeztek, mindössze 2 hetet kellett várni a ligaszakasz után a tavaszi egyenes kieséses csatákra.
  2. Nem rögtön nyolcaddöntőt rendeznek, hanem előtte egy playoff-kör is bekerült a naptárba. Ennek az oda-visszavágós meccsei következnek most (február 11-12. és 18-19.).

Ez az igazi erőfelmérő, mert a mezőny brutálisan sűrű: A kilencedik és huszonnegyedik hely között mindösszesen 4 pont a különbség. Előbbin az Atalanta végzett (15 ponttal és plusz 14-es gólkülönbséggel), utóbbit az FC Bruges csípte meg (11 ponttal és mínusz 4-es gólkülönbség). Csak három első kalapos alakult végzett az első nyolcban, öt playoffot játszik, és egy (a Lipcse) kiesett. A Sport TV-n látható hat mérkőzésen hat korábbi BEK- vagy BL-győztes is pályára lép: a Milan, a Juventus, a Benfica, a Dortmund, a Feyenoord és a PSV.

Kedd:

A történelem során másodszor találkozik a BL-ben két francia csapat, és ezt a mérkőzést a PSG és a Brest vívja. A Juventus a BL első körében 3-1-re nyert a PSV ellen, és az olasz szurkolók vélhetően örülnének, ha valami hasonló eredmény születne kedden. Igaz, hogy a Juve csak 20. helyen zárta a ligaszakaszt, azért papíron mégis erősebb kerete van a hollandokénál. Bár a legutóbbi találkozójukon a Sporting nyert a Borussia Dortmund ellen, az azt megelőző három alkalommal a németek örülhettek. Most is inkább ők tűnnek esélyesebbnek, de Gyökeres Viktorékat nem kell félteni.

Csillagok között: február 11., kedd 17:00, Sport1 (élő)

Brest- PSG: február 11., kedd 18:00, Sport1 (élő); kommentátor: Faragó Richard

Juventus – PSV: február 11., kedd 20:45, Sport1 (élő); kommentátor: Méhes Gábor

Sporting – Borussia Dortmund: február 11., kedd 20:45, Sport2 (élő); kommentátor: Fülöp László

A játéknap összefoglalója: február 11., kedd 23:00, Sport1 (élő)

Szerda:

A szerdai nap is három mérkőzést tartogat. A történelem nem az FC Bruges-nek kedvez, hiszen a belgák legutóbb 2003-ban tudtak meccset nyerni olasz ellenféllel szemben, azóta 15 alkalommal ez nem jött össze, és most az Atalanta ellen próbálják meg megszakítani ezt a sorozatot.  Az ötödik fordulóban a Benfica 2 gólt is szerzett a 80. perc után a Monaco ellen, ezzel fordított és nyert egy parádés meccsen. A Feyenoord – Milan derbi kiválóan hangzik, és pikánssá teszi az is, hogy Santiago Giménez két hete még a Feyenoord színeiben lőtt gólt a Lille ellen a BL-ben, most viszont már a Milan játékosaként tér vissza a De Kuip stadionba.

Csillagok között: február 12., szerda 17:00, Sport2 (élő)

FC Bruges – Atalanta: február 12., szerda 18:00, Sport2 (élő); kommentátor: Fülöp Marcell

Monaco – Benfica: február 12., szerda 20:45, Sport1 (élő); kommentátor: Fülöp László

Feyenoord – Milan: február 12., szerda 20:45, Sport2 (élő); kommentátor: Faragó Richard

A játéknap összefoglalója: február 12., szerda 23:00, Sport2 (élő)

Akik kihagyják a playoffot:

A Liverpool, a Barcelona, az Arsenal, az Inter, az Atlético Madrid, a Bayer Leverkusen, a Lille és az Aston Villa már biztosan nyolcaddöntős. Ők a playoff után kapnak ellenfelet a márciusi mérkőzésekre. A sorsolás február 21-én, pénteken lesz.

Csütörtökön Konferencia Liga

A Konferencia Liga csütörtöki mérkőzései közül ezúttal a Gent és a Betis összecsapása kerül képernyőre.

Gent – Betis: február 13., csütörtök 20:45, Sport1 (élő); kommentátor: Faragó Richard

Pénteken PlayBEK magyar legendákkal

A PlayBEK második epizódjában az 1961-es BEK-döntőt nézhetjük meg, ahol mindkét csapatban kulcsszerepe volt a magyaroknak. A Benfica mestere a legendás Guttmann Béla volt, míg a katalán keretben ott volt Kubala László, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor is. Nem írjuk meg, ki nyerte a mérkőzést, hiszen pénteken meg lehet nézni. Faragó Richard és Hegyi Iván pedig majd elmeséli nekünk a meccs előzményeit.

PlayBEK: február 14., péntek 19:30, Sport1

Benfica – Barcelona (az 1961-es BK-döntő): február 14., péntek 20:00, Sport1