Hlavaty Tamás nem megy Mosonmagyaróvárra, de a cseh válogatott vezetőedzője lesz
2025. 02. 10. 09:29Olvasási idő: 2 perc
Hlavaty Tamás, a felvidéki magyar szakember a Harmadik Félidőben elmondta, bár keresték Mosonmagyaróvárról, nem ő lesz a csapat vezetőedzője, neki továbbra is a Bajnokok Ligája az első számú célja. Ugyanakkor jelezte, ő lesz a cseh női kézilabda-válogatott társ-szövetségi kapitánya.
![](https://www.sport1tv.hu/wp-content/uploads/2025/02/GettyImages-2192798118-1024x681.jpg)
Hlavaty a Vipersnél. (Fotó: Getty Images)
A korábban a Vipers Kristansandot irányító Hlavaty Tamás bejelentkezetett a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában. A közelmúltban szűnt meg a csapata, így jelenleg nincs klubja. Ő szeretne az élvonalban, a Bajnokok Ligájában dolgozni. Várja a lehetőségeket, és plusz lenne neki, ha közel lenne Prágához az egyesület.
„Nem a pénz a legfontosabb, hanem az, hogy fejlődjek. Szeretnék még külföldön maradni, amíg lehet – fogalmazott a Sport TV-n, ahol szóba került a Mosonmagyaróvár is. – Beszélgettünk, de nem jutottunk megegyezésre. Nem leszek ott edző.”
„Annyi gond volt a Vipersnél, jött egy csőd, majd a következő, mindig valami baj. Minden kérdésre az volt a válasz, hogy nincs pénz, vagy hogy ezt így kell csinálni, mert nincs pénz, nincs lehetőség, vagy csak nem lehet. Úgy éreztem, ez kicsit sok, és a szezon végéig szeretném picit kipihenni magam, energiát gyűjteni. De nem leszek én teljesen munka nélkül, mert volt egy lehetőség, hogy egy válogatottnál dolgozzak, és ezt a munkát elfogadtam.
A szezon végéig lesz munkám, de nem klubszinten. A cseh válogatottról van szó. Vezetőedző leszek.
– jelentette be a Harmadik Félidőben. – Úgy beszéltük meg, mert nekem az a prioritás, hogy ha lesz lehetőség BL-szinten dolgozni, mert én szeretnék klubszinten. Úgy gondolom, ennyi idősen nagyon fontos a napi munka. Egy kollégám itt Prágában dolgozik, mint vezetőedző, vele párban leszünk a válogatott vezetőedzői.”
Nem csoda, hogy Hlavatynak a Bajnokok Ligája a célja, hiszen a női klubkézilabdában ez a csúcs. A sorozatot a Sport TV közvetíti, hétvégén rendezik a 13. forduló mérkőzéseit. A magyar érdekeltségű mérkőzések:
Podravka Koprivnica . FTC-Rail Cargo Hungaria: február 15., szombat 15:15, Sport1 (élő)
Győri Audi ETO KC – Ludwigsburg: február 16., vasárnap 15:45, Sport1 (élő)
Harmadik Félidő: február 16., vasárnap 17:30, Sport1 (élő)
Az Európa Liga mérkőzései is a Sport TV-n kerülnek képernyőre, így az interjúban említett Mosonmagyaróvár soron következő találkoztója is:
Motherson Mosonmagyaróvár – Lubin: február 15., szombat 17:45, Sport1 (élő)
A januári vb után a férfiak is visszatérnek, számukra a 11. fordulóval folytatódik a Bajnokok Ligája.
OTP Bank-Pick Szeged – HC Zagreb: február 12., szerda 18:00, Sport1 (élő)
Dinamo Bucuresti – One Veszprém: február 13., csütörtök 18:00, Sport1 (élő)
A Tatabánya is folytatja az EL-ben:
Toulouse – MOL Tatabánya: február 11., kedd 20:45, SELEKT (élő)
Aki nem csak magyar érdekeltségű meccseket nézne a BL-ből és EL-ből, az kilenc ilyen közvetítést is követhet:
Gummersbach – SG Flensburg-Handewitt (EL, férfiak): február 11., kedd 18:45, Sport2 (élő)
Kielce – Magdeburg (BL, férfiak): február 12., szerda 20:45, SELEKT (élő)
PSG – Wisla Plock (BL, férfiak): február 12., szerda 20:45, SELEKT (élő)
Larvik – Thüringer HC (BL, nők): február 15., szombat 16:00, SELEKT (élő)
Brest – Buducsnoszt (BL, nők): február 15., szombat 18:00, SELEKT (élő)
Dijon – Blomberg-Lippe (EL, nők): február 15., szombat 20:00, Sport1 (élő)
Bensheim/Auerbach – Fredkrikstad (EL, nők): február 16., vasárnap 14:00, SELEKT (élő)
Paris 92 – Bera Bera (EL, nők): február 16., vasárnap 16:00, SELEKT (élő)
Storhamar – CSM Bucuresti (BL, nők): február 16., vasárnap 13:45, Sport1 (élő)