Puskás Ferenc legendás BL-döntőjével indít új műsort a Sport TV • SportTV

Puskás Ferenc legendás BL-döntőjével indít új műsort a Sport TV

2025. 01. 29. 14:00    
Olvasási idő: 3 perc

Egyedülálló múltidéző műsor indul a Sport TV-n Faragó Richarddal és Hegyi Ivánnal, amelyben felidézik a Bajnokok Ligája (korábban BEK) izgalmakkal teli történetét. A péntekenként jelentkező PlayBEK-et követően egy-egy legendás finálét is képernyőre tűz a Sport TV. Az első az 1960-as döntő lesz Puskás Ferenc négy góljával.

Faragó Richard és Hegyi Iván a PlayBEK stúdiójában. (Fotó: Egry Tamás / Sport TV)

Magyarországon kevesen ismerik jobban a Bajnokok Ligája, korábbi nevén Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) történetét, mint Faragó Richard és Hegyi Iván. Hegyi már több, mint 40 éve foglalkozik újságíróként vagy televíziós szakértőként a BEK és a Bajnokok Ligája eseményeivel, Faragó pedig 1992 novembere óta közvetíti az európai topsorozat mérkőzéseit.

Ők ketten ülnek le péntekenként egy-egy kényelmes fotelbe a Sport TV vadonatúj műsorában, a PlayBEK-ben, hogy meséljenek, felidézzék a legnagyobb élményeiket, és bepillantást engedjenek a Bajnokok Ligája históriás könyvébe. Hetven évről beszélünk. A BEK ugyanis 1955-ben indult útjára, és ez az időszak bővelkedik a jobbnál jobb történetekben.

Kettejük beszélgetése után érkezik mindig egy-egy finálé is, amelyet szintén ők kommentálnak majd, és amelyet teljes egészében meg lehet nézni. Az első adás rögtön igazi szenzációt tartogat: A BEK első öt kiírását a Real Madrid nyerte, és az első négy találkozó (1956-59 közötti döntők) összefoglalói is láthatóak lesznek, de a csúcspont az, hogy

az 1960-as finálét az elejétől a végéig megmutatja a Sport TV. Ez az a találkozó, amelyet Skóciában 7-3-ra nyert meg a Real Madrid az Eintrach Frankfurt ellen, és amelyen Puskás Ferenc négy gólt lőtt.

Pályán lesznek a korszak zseniális szupersztárjai, példaként említhető, hogy a másik három Real-gól Alfredo Di Stéfano nevéhez fűződik.

A műsor nem időrendben halad, de az 1960 óta lejátszott összes lejátszott döntőt meg lehet majd nézni a BEK-ből, és ahogyan 1992 óta hívják a sorozatot, a Bajnokok Ligájából is. A harmadik epizódban például épp az utolsó, 1992-es BEK-döntőt veszi elő a páros. Felsorolni is nehéz milyen nagy pillanatoknak lehetünk majd szemtanúi, de legendák sora elevenedik majd meg újra előttünk.

Annál talán nem is lehet szebben elmondani, miért fontos mindez, mint ahogyan Faragó Richard elmondta azt a fenti videóban: „Amikor ma megszólal a BL-himnusz, abban benne van az első öt BEK-et megnyerő Real Madrid a Frankfurt elleni döntőben négy gólt szerző Puskás Ferenccel, benne van Guttmann Béla Benficája, benne van a sorozatban háromszor nyerő Ajax és Bayern München, Guardiola Barcelonája, most Ancelotti Real Madridja, közötte a Bayern München 100 százalékos, történelmi idénye. Mindez benne van a mostani Bajnokok Ligájában.”

Az a jó hír, hogy minden említett csapatot, és a BEK, illetve BL minden győztesét megnézhetjük majd a PlayBEK-ben, és a Faragó Richard, Hegyi Iván páros történeteivel igazán különlegessé teszik majd az egyes finálék felvezetését. Gyakran a helyszíni élményeikkel megspékelve.

„A Bajnokok Ligáját közvetíteni kiváltság egy televízió számára, hiszen tényleg ez a csúcs az európai labdarúgásban. Mindenki tudja, hogy az eddig lejátszott 69 BEK- vagy BL-döntő nem is pusztán a sporttörténelemre, de a kultúrára és talán még a politikára is hatással volt, generációk életét befolyásolta egy-egy gól, esetleg egy kihagyott helyzet. Felidézni ezeket nagyon fontos, hatalmas dolog és óriási élmény egyben, és büszkék vagyunk rá, hogy ezt a Sport TV csatornáin tehetik majd meg a nézők. A Faragó Richard, Hegyi Iván páros pedig garancia arra, hogy ne maradjunk le semmiről, és hogy jól szórakozzunk a történetmesélés közben” – fogalmazott Máté Pál a Sport TV főszerkesztője az új műsor indítása kapcsán.

A PlayBek első három adása:

PlayBEK: február 7., péntek 19:00, Sport1

Real Madrid – Eintracht Frankfurt (BEK-döntő, 1960): február 7., péntek 20:00, Sport1

PlayBEK: február 14., péntek 19:30, Sport1

Benfica – Barcelona (BEK-döntő, 1961): február 14., péntek 20:00, Sport1

PlayBEK: február 21., péntek 19:30, Sport1

Sampdoria – Barcelona (BEK-döntő, 1992): február 21., péntek 20:00, Sport1

A múltidézés mellett természetesen az aktuális BL-szezont is közvetíti a Sport TV.

 

A ligaszakasz utolsó körének élő televíziós menetrendje:

PSV – Liverpool/Man. City – FC Bruges (körkapcsolás): január 29., szerda 20:45, Sport1 (élő)

Barcelona – Atalanta: január 29., szerda 20:45, Sport2 (élő)

Február 11-12-én, illetve 18-19-én a playoff-kör mérkőzéseit közvetíti a Sport1 és a Sport2