Kovács István: Az egyik legfontosabb, hogy sikerüljön megoldani a forráshiányt
2025. 01. 28. 14:50Olvasási idő: 2 perc
Kovács István bő három hónapja vezeti a Magyar Ökölvívó Szövetséget. A Sport TV Mai helyzet című műsorában az eddigi tapasztalatiról és a célokról is beszélt. Szóba kerültek például a költségvetési nehézségek is, többek között az a 87 millió forint is, amit a 2024-es évre kapott a szövetség költségvetéskiegészítésnek a sportállamtitkárságtól, és ami reményei szerint nem a 2025-ös büdzséből kerül levonásra.
Kovács Istvánt tavaly novemberben választották a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökévé. A magyar ökölvívást kellene a megújulás útjára vezetnie, miközben fél szemmel már a három év múlva rendezendő olimpiára is figyelnie kell. „Ha könnyű lenne, akkor mindenki ezt csinálná, de lehetetlen dolgokat én sem tudok megoldani. Az viszont, hogy a magyar ökölvívást megreformáljuk, és egy olyan vezetői és strukturális paradigmaváltáson essünk át, ami már nagyon régóta égetően szükséges, annak nálunk meg kell történnie, és meg is fog történni” – árulta el a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Hozzátette, körülbelül 70 nap telt el a megválasztása óta, és még mindig a kármentesítés zajlik, például még most is találnak kifizetetlen 2023-as számlákat, viszont már nincs vészforgatókönyv.
„Még most sem tudjuk, mit kezdjünk a 2024-es évvel, mert nem volt elfogadott költségvetése a szövetségnek. Úgy dolgozott az ügyvivő testület, hogy ad hoc költötték el a rendelkezésre bocsájtott pénzeket. Most érünk majd el abba a szakaszba, amikor már a mi munkánk eredményének kell látszódnia. Remélem, ezt az államtitkárság is értékeli, és ennek tükrében alakítja a költségvetésünket, mert még nekünk sincs elfogadott költségvetésünk” – fogalmazott a sportvezető, aki azt szeretné, ha három év múlva az ökölvívók számára nem csak a kijutás lenne a cél, hanem éremért utaznának Los Angelesbe. Azt mondja, ez egyáltalán nem lehetetlen.
„Az egyik legfontosabb, hogy sikerüljön megoldani a forráshiányt. Az elmúlt évek eredménye azt hozta, hogy gazdaságilag nagyon legyengült a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A likviditásunk is problémás lett volna, ha nem kaptunk volna a tavalyi esztendőre egy komoly, 87 millió forintos költségvetéskiegészítést az államtitkárságtól – beszélt a költségvetés helyzetéről Kovács István a Sport TV műsorában. – Sajnálatos módon ezt úgy értelmezték, hogy ezt a 2025-ös terveinkből vennék le ezt az összeget, miközben az első általuk megküldött levélben is az szerepelt az összeg címkézése mellett, hogy a 2024-es esztendő költségvetéskiegészítése. Ezzel megoldottuk a 2024-es évet, de ha ezt levonják a 2025-ös évből, akkor nagyon nagy bajban leszünk, hiszen akkor a programokat nem tudjuk elindítani, de beszéljünk arról, hogy optimális helyzetben ezt a forrást meg tudjuk szerezni.”
Hangsúlyozta, hogy nagyon erős elnöksége van, a tagokat arra kérte, és ő maga is azon dolgozik, hogy külső forrásokat is tudjon hozni a sportágba. „Az államigazgatásnak azt be kell látnia, hogy ha érmeket várnak, ha valóban sportágfejlesztésről beszélünk, akkor nem lehet szatócsmércével mérlegelni, hogy ha tavaly X-et kaptunk, akkor most X plusz egy picit. Nálunk 4-5 százalékos emelésről beszéltek, de ha a tavalyi évre kiegészítésképpen kapott összeget levonjuk az idei költségvetésből, akkor inkább egy 5-10 százalékos visszaesés tapasztalható.”
Ha ez megoldódik – és Kovács István úgy véli, ez meg is fog oldódni –, akkor elindulnak a programok, mindenképpen szeretnének egy olyan szövetségi kapitányt vagy szakmai felelőst, aki keretbe foglalja a következő bő három évet. Azt a 4-6 versenyzőt, akit a szakma esélyesnek tart, hogy Los Angelesben eredményt érhet el, minden oldalról támogatni kell abban, hogy a célokat el tudják érni.
Emellett több olyan sportdiplomáciai feladatot is elindított az új szövetség, amely teljesen más pozícióba helyezi a magyar ökölvívást. A legfőbb ezek közül, hogy világszövetséget is vált a sportág, hiszen a NOB arra kötelezte az összes nemzeti olimpiai bizottságot, hogy lépéseket tegyen, hagyja el az az IBA-t (International Boxing Association), és lépjen át a World Boxingba (WB). Ennek a menedzselése is Kovácsék feladata, és úgy véli, ez égetően fontos, minél előbb érdemes erről dönteni, és egy rendkívüli közgyűlés elé viszi február elején az ügyet.