"Vb-előzetes" Castellónban • SportTV

„Vb-előzetes” Castellónban

2025. 01. 08. 17:05    
Olvasási idő: < 1 perc

A jövő kedden rajtoló, három országban rendezendő férfi kézilabda-vb előtt rangos nemzetközi felkészülési tornát rendeznek Castellónban. A torna mind a négy résztvevője ott volt a tavalyi olimpián és tagja a vb immár 32 csapatos mezőnyének, sőt ketten közülük azonos kvartettben szerepelnek a selejtező csoportkörben is.

A házigazda spanyolok a castellóni torma első számú favoritjai (Fotó: Getty Images)

Érdekesség, hogy a vb sorsolási táblája alapján a mieink, akik a D-csoportban játszanak Varasdon, csak a torna harmadik fázisában találkozhatnak a castellóni négyek bármelyikével, amelyek egytől egyíig a dániai (Herning) és norvégiai (Baerum) csoportokba kaptak beosztást. Az olimpiai 6. norvégok társrendezőként Baerumban a portugálokkal, a brazilokkal és az amerikaiakkal csatáznak majd.

A Párizsban bronzérmes spanyolok Svédországgal, Japánnal és Chilével alkotják a G-csoport kvartettjét, ugyancsak Baerumban. Az egyiptomiak (Pázizsban 5.-ek az ötkarikás játékokon) pedig Zágrábban is találkoznak majd az argentinokkal (12-ből 12.-ek az olimpián), a két együttes ellenfelei a H-jelű négyesben a szintén társrendező Horvátország és Bahrein válogatottja lesz.

A fenti olimpiai sorrend alapján a spanyolok a castellóni torna első számú esélyesei, bár tudjuk, a felkészülési versenyeken az eredmények másodlagosak a lényeg a csapatrészek csiszolása, a taktikai variácikj gyakorlása, egyes játékosok pillanatnyi állapotának felmérése – egy héttel a világesemény előtt.

FÉRFI NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, Castellón. Sport1 17:45 Egyiptom–Norvégia (kommentátor: Ágai Kis András, műsorvezető: Petur András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Császár Gábor); Sport1 19:45 Spanyolország–Argentína (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakkommentátor-szakértő:: Borsos Attila és Császár Gábor)