MVG negyedszer vagy Luke the Nuke először? • SportTV

MVG negyedszer vagy Luke the Nuke először?

2025. 01. 03. 18:27    
Olvasási idő: 3 perc

Már a torna elejétől három játékost tartottak a vb-címre legesélyesebbnek a szakértők: a két tavalyi finalistát és a mezőny egyetlen háromszoros korábbi bajnokát. A címvédő-világelső Humphries nyolcaddöntőbeli kiesése után a két maradék csúcsfavorit magabiztosan menetelt el a péntek esti végküzdelemig a londoni Alexander Palace nagyszínpadán.

Mighry Mike és Luke the Nuke. vajon ugyanannál marad vagy gazdát cserél a "valaha volt leigfjabb PDC egyéni világbajnok" címe? (Fotó: Getty Images)

A hollandok élversenyzője 2013 óta hetedik alkalommal jutott el az aranykapuba. Az első döntőjét
7–4-re elvesztette a sportág 16-szorosan megkoronázott királya, Phil Taylor ellen, egy évre rá ugyanennyire győzte le Peter Wrightot. A következő két fináléját egyaránt 7–3-ra nyerte meg 2017-ben és 2019-ben Gary Anderson és Michael Smith ellen, 2020-ban ugyanennyire vesztette el a Snakebite elleni „visszavágót”, legutóbb pedig egy másik reváns szenvedő alanya volt Bully Boy ellen tavalyelőtt, 7–4-gyel. Az eddigi hatból tehát 3–3 a győzelem-vereség mutatója, pénteken este a mérleg nyelve pozitív vagy negatív irányba lendül el.

Ellenfele, a nála néhány nap múlva egy híján feleannyi éves Luke Littler „csak” másodszor finalista, mentségére szóljon, hogy ifjú kor miatt csak másodszor indulhatott a sportág csúcsviadalán – innen nézve viszont százszázalékos, kettőből kettő finálé részese. A tavalyit 7–4-re vesztette el az abszolút csúcsformában szereplő, az előző negyedévben három major tornát is megnyerő druszájával, Luke Humphriesszel szemben.
A jelen torna „számszaki mérlege” a döntő előtt: 14 nap, 94 mérkőzés, két kilencnyilas tökéletes leg, 882 180-as kör, utóbbi kettő már valamivel több mint egymillió fontot juttatott a főszponzor felajánlása nyomán az angol rákellenes liga számlájára.

MVG-t, aki a mai napig a legfiatalabban vb-címet nyerő dartsos – ezt a címet is elveheti tőle Littler – még a verseny előtt megkérdezték, fél-e a Littler elleni esetleges döntőtől. (Az ágrajz ismeretében akkor már nyilvánvaló volt, hogy találkozásuk csak a döntőben jöhet létre.) „Természetesen nem. Miért is félnék? Még nem vert meg jobban, mint én őt” – hangzott Mighty Mike válasza. Pedig ő is tudatában volt annak, hogy 2024-ben csupán négy címet nyert, s egyik sem volt major tornáé. Összesítésben 6–6-ra állnak, a tucatnyi találkozóból egy történt csak nem televíziós tornán, az The Nuke nyerte, a „tévés összesítés” tehát 6–5 MVG javára. Egyik a tar zseni sikerei közül a World Matchplay első körének 10–6-ja volt, amely meccsen mindkét játékos 100 fölötti körátlaggal végzett. Válaszul LL két nagy különbségű sikert is aratott, szeptemberben 11–4-re győzött a World Series of Darts döntőjére vezető úton 107.95-ös átlaggal, majd az Europe Touron egy 6–1-es siker következett 110.57-es átlaggal – a vesztes MVG-nek 112.19 volt a körrátája…
Ha az utolsó három találkozójuknak van valami tanulsága, akkor hozzászoktak egymás stílusához, színpadi viselkedéséhet, s képesek kihozni ellenfelükből a legjobbat. Ha nm számítjuk a Premier League esti fordulódöntőit, nem ez lesz az első meccsük, amelyen egy trófea a tét. Még tavaly januárban „címet cseréltek” a World Series of Dartson (amely ugye nem ranglistaverseny, tévés, de nem major torna), a Bahrein Masters fináléját Littler nyerte meg 8–4-re, a holland mesterversenyét a „hazai” MVG 8–6-ra.

Esélyeik olyan egyformák, hogy döntő szettes, azaz 7–6-os eredményre, hogy az angol ilyen sikerére 8-szoros az esélyszorzó, a fordítottjára 11-szeres, azaz a legalacsonyabb. (A legtöbbet, 26-szoros összeget MVG 7–2-es sikerére fizetnék.)
Ha már a 7–6-nál tartunk, ez az eredmény a 31 eddigi fináléból hatot játszottak 6 nyert legig, a 2000 óta lejátszott 25 nagydöntőből csak négy végződött ennyire, a négy 13 szettes küzdelem „közös nevezője” Phil Taylor, minden idők legjobbja háromszor veszített és csupán egyszer nyert ezekből. Ha a 2025-ös dönt is elmegy a maximumig, azt Taylor nélkül két olyan dartos játssza, akik közül az egyik már eddig is, a másik nagy valószínűség szerint rövid idő múlva, talán már pénteken egy lapon lesz emlegethető a sportág legnagyobb ikonjával.

32. DARTS-VB, London, Alexandra Palace. Sport1 20:00 Dupla dupla – a Sport TV darsmagazinjaa vb jegyében (műsorvezető: Bartha „Magaisversenyez” Zoltán, vemóndégek: Fülöp”180′” László, Vereczkey Kajos és Zigenhám Medárd);  Sport1 20:30 Luke Littler­–Michael van Gerwen vb-döntő (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Vereczkey Lajos és Ziegenhám Medárd)

„SZÁMOS” ÖSSZEHASONLÍTÁS – DÖNTŐ ELŐTT

Luke LITTLER – Michael VAN GERWEN

A világbajnokságon

Tornaátlag: 102.13 – 99.75
100+-os meccsátlag: 4 – 2
Legmagasabb átlag: 105.48 (elődöntő) – 103.10 (negyeddöntő)
Legalacsonyabb átlag: 97.43 (3. forduló) – 94.85 (2. forduló)
180-asok a tornán: 64 – 43
180-asok átlaga legenként: 0.50 – 0.36100 fölötti kiszállók: 8 – 10
Legenkénti 100+ kiszállók: 10.25% – 13.88%
Legmagasabb kiszálló: 170 – 158
Szettgyőzelmek/-vereségek: 22/8 – 22/8
Leggyőzelmek/-vereségek: 78/49 – 72/47

 A 2024-es idény egészében

Háromnyíl-átlag: 99.28 – 97.19
180-as legátlag: 0.40 – 0.28
Kiszállóráta: 41.40% – 41.01%