Élre vágna a Porto
2024. 12. 21. 12:43Olvasási idő: < 1 perc
Élvezetes versenyfutást produkál a Betclic Primeira Ligában, azaz a portugál élvonalban a szokásos nagy hármas. a trió tagjai egy-egy pontra vannak egymástól, 15 játék után a Sporting (36 pont) vezet a Benfica (35) és a Porto (34) előtt.
A három nagy közül először a Porto kerül a pályára, a 30-szoros bajnok három év után szeretne visszakerülni a bajnoki trónra, az előző két idényben a trió legkisebbje, a Sporting uralkodott. A fenti minidobogós pontállás alapján ha megnyeri soros mérkőzését Moreirában, időlegesen az élre ugorhat, hogy meddig maradna ott, arról az SCP vasárnap esti barcelosi vendégjátéka és a sasok hétfő esti lisszaboni meccse az Estoril Praia ellen van hivatva dönteni.
Mindenesetre Moreirában nem számíthatnak sima mérkőzésre Vítor Bruno mester tanítványai, a 7. helyen álló vendéglátójuk 6 hazai meccsén veretlen (4 gy., 2 d.), ugyanakkor a „sárkányok” féltucat idegenbeli összacsapásuknak csak a feléről utazhattak haza mindhárom ponttal, egyszer csak ikszeltek, kétszer pedig vereséget szenvedtek. (Ez egyszersmind összes pontvesztésük, hiszen otthon még százszázalékosak.)
Az örökmérleg mindenesetre biztató a kék-fehéreknek: a két együttes 32 tétmeccséből 23-at nyertek meg, 3 döntetlen és 6 Moreirense-siker mellett.) Csak bajnokikon 19–6–1 az eredménysor, azaz csupán egyetlen Moreirense-diadalt rögzítenek az eredménylisták, annak is már több mint 7 és fél éve, a Comendador Almaira Freitasban, azaz a Moreira de Comegos-i stadionban, a szombat esti csata színhelyén nyertek a hazaiak.
A két együttes ebben a szezonban másodszor ütközik meg egymással. Október 31-én a kupanegyeddöntőben küzdöttek meg, akkor a Sárkány Stadionban (Estadio do Dragao) egy első félidős öngóllal és Stephen Eustáquio 61. perces találatával sima 2–0-s győzelmet aratott a Porto.
PRIMEIRA LIGA, 16. forduló. Sport2 21:15 Moreirense Futebol Clube–Futebol Clube Do Porto (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Holczer Ádám)