Angol-holland nap az Alexander Palace-ban
2024. 12. 20. 14:53Olvasási idő: 2 perc
Holland nap lesz pénteken az Alexander Palace-ban – már persze a szokásos angol tömeg mellett – öt hazai dartsos mellett négyen játszanak Tulipánország képviseletében, a nap végén persze a szupersztár Mighty Mike-kal, aki aligha jut „druszája”, Michael Smith sorsára.
Nem csupán az angol harmincas-negyvenesek képeznek nagy erőt, a hollandok közül is többen vannak, aki bármikor befuthatnak nagy versenyen, ilyen a délután látható Merkx és Wessell Nijman is, utóbbit az ágrajz alapján akár a negyeddöntőre is alkalmasnak tartják szakmai körökben.
A Masters bajnoka, Stephen Bunting viszont nem hollanddal, hanem a jelentős német kontingens egyik fiatal tagjával, Kai Gotthardttal mérkőzik meg, aki hétfőn szetthátrányból fordítva verte meg az esélyesebbnek vélt Alan Soutart. A németek vegyesen szerepeltek eddig, a jobban csengő nevűek gyengébben, a kevésebbre taksáltak jobban teljesítettek. Gotthardt az utóbbi kategóriába tartozik, már persze az „előminősítés” alapján.
A záró meccsen a holland szupersztár, Van Gerwen is megkezdheti menetelését a negyedik világbajnoki címért. Van Gerwen több címet nyert az Alexandra Palace-ban, mint bármelyik játékos az idei mezőnyben, és bízik benne, hogy jelentős formajavulást tud mutatni, amikor visszatér az angol fővárosba. „Ez az év legnagyobb versenye. Mindenki nagyon várja, különösen én” – jelentette ki a világranglista harmadik helyezettje, aki a debütáló James Hurrellel találkozik a második fordulójában (Az újonc a kanadai Longot verte meg, kedden, egyetlen legveszteséggel). „Nem kell tagadnom, hogy a közelmúltban elért eredményeim nem olyanok, mint amilyenre vágytam, de meg kell győződnöm róla, hogy az összpontosításom a megfelelő irányba halad. Sok minden forog kockán – a világbajnokság nagyobb verseny, mint valaha, ezért meg kell győződnem arról, hogy készen állok rá. Ez a torna más érzelmeket, más nyomást, más hangulatot jelent, mint a többi torna. Minden más, mert ez az év legfontosabb versenye, ezért másnak is kell lennie!” – mondta a háromszoros világbajnok, még a torna előtti PDC-felvezetőben.
32. DARTS PDC-VB, London, Alexander Palace. Sport1 13:30 és 20:30 a hatodik játéknap mérkőzései (kommentátor: Bartha „Magaisversenyez” Zoltán, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)
A HATODIK NAP PROGRAMJA
Délután
Stephan BURTON (angol, 64. a világranglistán)–Alexander MERKX (holland, 216. )
Wessell NIJMAN (holland, 58.)–Cameron CAROLISSEN (dél-afrikai, nincs rangsorolva)
Ian WHITE (angol, 57.)–Sandro Eric SOSING (Fülöp-szigeteki, n. r.)
Stephen BUNTING (angol, 8.)–Kai GOTTHARDT (német, hv. 135.)
Este
Mickey MANSELL (angol, 42.)–GOTO Tomoja (japán, n. r.)
Florian HEMPEL (német, 53.)–Jeffrey DE ZWAAN (holland, 74. )
William O’CONNOR (ír, 48.)–Dylan SLEVIN (ír, 67.)
Michael VAN GERWEN (holland, 3.)–James HURRELL (angol, 89.)
(A mérkőzéseket három nyert játszmáig játsszák.)