Célok: Benfica - dobogó, Betis - 8. hely (?) • SportTV

Célok: Benfica – dobogó, Betis – 8. hely (?)

2024. 12. 19. 16:46    
Olvasási idő: < 1 perc

Portugáliában elmaradt mérkőzést játszanak, az európai kupaporond záró akkordját pedig a Konferencialiga alapszakaszának befejező, hatodik játéknapja jelenti.

Dobogóra vezeti-e társait a világbajnok csapatkapitány Angel Di María? (Fotó: Getty Images)

A portugál rekordbajnok Benfica a 9.játéknapon Madeira szigetén elmaradt bajnokiját pótolja a sziget egyik együttese, az újoncként utolsó előtti, kieső helyen lévő Nacional ellen. Az első 13 játéknapon hibátlan címvédő Sporting Rúben Amorim edző Manchesterbe távozása után kétszer is veresléget szenvedett, ezzel lehetőséget adott két örök vetélytársábak, a Portónak és a városi rivális sasoknak a felzárkózásra. Az SCP 34 ponttal vezet, a Porto 32-vel második, a Benficának 32 van, de győzelem estén betör két vetélytársa közé. Bruno Lage együttese csak az első fordulóban kapott ki a Familicaótól (2–0), azóta veretlen, hétfőn 8-as nyerő sorozatát packázta el az AVS elleni idegenbeli 1–1-gyel.
Házigazdája, a CD Nacional viszont ötmeccses nyeretlen szériát zárt le szombaton a Moreirense elleni 1–0-val, ezzel pontszámban utolérte a legjobb kieső helyet elfoglaló egykori egyszeres bajnok Boavistát, s csupán egypontnyira van a már bent maradó pozícióban található Estrela Amadorától.

Légvonalban Funchaltól 1126 kilométerre északkeletre van Sebvilla, ahol a Betis a Konferencialiga alapszakaszának hatodik (utolsó) körében a helsinki HJK-fogadja. A helyi Betis öt kör után a 17., de ha nyer, 10 ponttal szuper szerencsés esetben a legjobb 8 közé is kerülhet, ám ahhoz az előtte álló nyolc csapat minegyikének vesztenie kellene, ez aligha következik be. A finn bajnoknak a döntetlen kevés a 24 között maradáshoz és a playoffhoz, mindenképpen nyernie kellene a Benito Villamarin Stadionban. Eddigi két idegenbeli meccsét elvesztette az Ekl-ben, még gólt sem szerzett. Így ha extrém eredmény nem születik, az andalúziaiak alighanem játszanak februárban a nyolcaddöntőért, a finn fővárosi csapat pedig befejezi kupaszeeplését erre az idényre Európában.

PRIMEIRA LIGA, 9. forduló, elmaradt mérkőzés. Sport2 17:45 CD Nacional–Sport Lisboa e Benfica (kommentátor: Engyel István, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila); KONFERENCIALIGA, ligaszakasz, 6. forduló. Sport2 20:45 Real Betis Balompié–Helsingin Jalkapalloklubi (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila)