Mikor jön az első meglepetés?
2024. 12. 16. 09:03Olvasási idő: 2 perc
Az első napon semmi különös sem történt a darts-vb nyitó napján a londoni Alexander Palace-ban, nyert, akinek nyernie kellett, még a „meglepetés” is szabvány úton érkezett. Az őszi nagy tornák alapján az a meglepetés – hogy még nem történt meglepetés. A kérdés: meddig?
A világbajnok villámlátogatást tett a vb-n, villámsikert aratott – leget sem vesztett, noha messze nem árult el csúcsformát – , s majd visszatér – közel két hét múlva. A kombinált első-második fordulónak csak karácsony után lesz vége, addig marad az eredeti formula, három első körös összecsapás és egy kiemelt második fordulós csatája egy korábbi győztessel.
A hétfői versenynap két szakaszos (session), s már a délutáni 7 versenyző közt akadnak klasszisjátékosok. Színpadra lép Luke Woodhouse, az idei Eb elődöntőse, James Wade, aki talán éppen most kivánja levetni magáról a minden idők legjobb nem világbajnok versenyzője állandó titulust és persze Jermaine Wattimena, az Eb döntőse, aki éppen Wade-del vívja a vb első igazi rangadóját. Ennek a csatának van előtörténete is, a 2018-as első találkozójukkal (az angol 12–10-re nyert a World Matchplay nyolcaddöntőjébe jutásért) együtt hatszor meccseltek, s csak a legutóbbi talákozójukon nyert a holland, éppen a már emlegetett Eb-n a negyeddöntőben egy szenzációs döntő leges csatában 10–9-re (a vesztes The Machine 98.49-es, a győztes The Maxhine Gun 100.87-es körátlagot produkált).
Az esti meccskvartettben is minimum három játékos előre említést érdemel. Niels Zonneveld tavaly és az idén is nyolcaddöntős volt a Players Championship Finalsen, a skót Cameron Menzies negyeddöntőbe verekedte magát a Grand Slam of Dartson. S persze itt is az záró a főmeccs, amelyen bemutatkozik a mezőny második világbajnoka, Gerwyn Price is, az ír Keane Barry ellen, aki a vasárnap alacsonyabb világranglistás helyével is ismét kiütötte a papíron jobb Kim Huybrechtset (négyből negyedszer…). A Jégembernek mérsékeltebb éve volt az idei, egyetlen nagy tornán sem döntőzött. Nem sok előjele van, hogy éppen most támadna fel, de legutóbb hat esztendeje ragadt a második fordulóban, egy bizonyos Nathan Aspinalltól szenvedett vereséget 3–2-re. Kevin Barry azért nem Asp-kaliber, bármilyen meggyőzőnek is látszott Huybrechts ellen.
32. DARTS PDC-VB, London, Alexander Palace. Sport1 13:30 és 20:30 a második játéknap mérkőzései (kommentátor: Fülöp „180” László és Gyulai „Mássportágakbanklasszis” Miklós, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)
VB 2025, A MÁSODIK VERSENYNAP PROGRAMJA
Délután
Wesley PLAISIER (holland, 73. a világranglistán)–AZEMOTO Rjuszei (japán, – )
Luke WOODHOUSE (angol, 35.)–Lourence ILAGAN (Fülöp-szigeteki, 144.)
Alan SOUTAR (skót, 50.)–Kai GOTTHARDT (német, hv. 135.)
James WADE (angol, 16.)–Jermaine WATTIMENA (holland, 36.)
Este
Niels ZONNEVELD (holland, 49.)–Robert OWEN (walesi, 77.)
Connor SCUTT (angol, 70.)–Ben ROBB (ausztrál, –)
Cameron MENZIES (skót, 39.)–Leonard GATES (amerikai, 130.)
Gerwyn PRICE (walesi, 10.)–Keane BARRY (ír, 52.)
(A mérkőzéseket három nyert játszmáig játsszák.)