„Vegyes” kupacsütörtök két csatornán • SportTV

„Vegyes” kupacsütörtök két csatornán

2024. 12. 12. 10:46    
Olvasási idő: 2 perc

Bár a BL játéknapjai már elfogytak az évre, az Európa-ligából egy, a Konferencialigából meg két forduló még hátravan. Mi sem hagyhatjuk magukra futballkedvelő nézőinket, csütörtökön tehát háromféle produkcióval is jelentkezünk...

A már 33 esztendős lyoni gólgyáros Alexandre Lacazette kétszer is betalált a Rangers kapujába (az egyik képünkön látható), egyszer meg a Hoffenheimébe az El-idényben. Most egy másik német csapat ellen érhetné el Karrierje 26. Európa-liga-találatát (Fotó: Getty Images) meg

Először következnek a szokásos ismétlések, pontosabban első sugárzású felvételek három előző napi teljes mérkőzésről. Majd a szokásos „Csillagok közt” elemző, fordulót és idényt felidéző, beszélgetős stúdióműsor, s afféle koronaként egy élő mérkőzés az Európa-ligából.

 AZ El lebonyolítási szisztémája pontról pontra megegyezik a BL-reformmal. A 36-os mezőnyből ugyanúgy az első 8 helyezett kiemeltként már nyolcaddöntős, a 9–24.-ek kétmeccses ki-ki párviadalt vívnak ugyanezért, a 25–36. pozícióban záróók pedig befejezik erre az idényre nemzetközi kupaszereplésüket. A mi két csapatunk, az Olympique Lyon és az Eintracht Frankfurt egyaránt a top 8-ban helyezkedik az első öt játéknap után, a vendég együttes 13 ponttal, a vezető Bilbao mögött 3 egységgel (a baszkok már győztesen túl vannak a 6. kör előrehozott meccsén az isztambuli 2–0-val a Fener ellen), az ugyanannyit gyűjtő Lazio mögött néggyel kevésbé jó gólkülönbséggel (9, ill. 5).
Noha a Lyon már 262., a z Eintracht 170. európai kupamérkőzését játssza, először kerülnek szembe egymással.
Az OL kiváló formában szerepel, tétmeccsen legutóbb október 24-án vesztett éppen az El-ben Isztambulban a Besiktas ellen (0–1), és a bajnokságbna is csupán egyetlen kudarcot szenvedett el az elmúlt két és fél hónapban, szeptember 22-én Marseille-ben (2–3). Gyenge, két vereséges rajtja miatt azonban a Ligue 1-ben csak az 5., igaz, a második Marseille-nek csupán négy ponttal van többje.
Még a kitűnően szereplő házigazdájánál is jobban áll otthon, a némileg magasabb színvonalú Bundesligában a Frankfurt. Noha szombaton csupán 2-2-t játszott otthonában az Augsburggal – ráadásul neki kellett egyenlítenie – , így is második Sebastian Hoeness együttese, hatpontos hátrányban a Bayern mögött, egy ponttal a bajnoki címvédő Leverkusent, hárommal Gulácsi és Orbán Lipcséjét megelőzve. Ha már magyar válogatottaknál tartunk, az Eimtrachtnak is van két – igaz nem felnőtt, hanem korosztályos – magyar válogatottja.  A 19 esztendős Lisztes Krisztián – ilyen ifjan is már kétszeres magyar bajnokként szerződött Frankfurtba – 10-szer szerepelt már a magyar U21-es csapatban (1 góllal). Ebben az idényben az Eintracht   negyedosztályban (Regionalliga Süd) játszó csapatában 3 mérkőzésen kapott helyet különböző sérülései (leginkább a lovaglóizom-bántalmai) miatt. Nem is tagja a klub kupakeretének, ellentétben Fenyő Noahval, aki Frankfurtban született, 2016 óta a klub serdülő és ificsapataiban nevelkedett és az ifikontingens részeként tagja az SGE El-keretének.  A felnőttekkel edz, de az említett II. csapatban meccsel, neki már 15 bajnokin 1268 játékperce van a 2024–25-ös idényben.
A frankfurti magyarokat tehát nem láthatjuk Lyonban, ám egy izgalmasnak ígérkező kupacsata vár ránk. Ha lesz győztese a meccsnek, annak jelentős marad az esélye bekerülni  a februárt kihagyók, azaz az El első nyolc helyezettje közé a nyolcadik játéknap után. Az óvatos megfogalmazást a táblázat roppant szorossága indokolja: a Lyon (említettük már: top 8-as) együttese és a 20. helyen álló dán Midtjylland között csupán egy győzelemnyi a pontkülönbség…

 BL-LIGASZAKASZ, 6. forduló. Sport2 11:00 SC Feyenoord–AC Sparta Praha (felv., kommentátor: Gyulai Miklós);  Sport2 13:00 VfB Stuttgart–BSG Young Boys (felv., kommentátor: Fülöp László);  Sport2 15:00 RB Salzburg–Paris St.-Germain FC (felv., kommentátor: Engyel István).  Sport1 17:00 Csillagok közt – BL-talkshow (műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván, Holczer Ádám, Nyilasi Tibor).
EURÓPA-LIGA, 6. játéknap. Sport1 20:45 Olympique Lyonnais FC–SG Eintracht Frankfurt  (kommentátor: Petut András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Holczer Ádám).