Fradi: ki-ki meccs a szlovén bajnokkal • SportTV

Fradi: ki-ki meccs a szlovén bajnokkal

2024. 10. 18. 22:56    
Olvasási idő: 3 perc

Szombati négymeccses kéziprogramunk magvát két zöld-fehér BL-csapatunk hazai mérkőzése jelenti: a Fradi Érden a közvetlen rivális szlovén rekordbajnokot, a csoportéllovas Győr az Audi Arénában a mindig veszélyes dánok egyik elit együttesét fogadja. Ezen kívül egy harmadik női BL-csatát mutatunk a SELEKT alkalmazásban (Sport1-es ismétléssel) és egy Bundesliga-összecsapás teszi teljessé a napi menüsort.

Dragana Cvijics tart a Krimtől, de bízik a javításban (Fotó: fradi.hu)

FTC–KRIM (BL, A-csoport)

A Fradi a múlt héten elszenvedte első vereségét Metzben, egy a hajráig roppant szoros mérkőzésen, majd a magyar bajnokságban is elvesztette első pontját a Debrecen ellen. Ugyanabban a körben kapott ki először a vendég Krim is Bukarestben a CSM-től.
Az FTC-é az egész 16 csapatos mezőny leghatékonyabb védekezése, a magyar bajnok és kupagyőztes eddig 119 gólt kapott, amely meccsenként 23.8-nak felel meg.
Ugyanakkor a Krim a csoport legjobb, a teljes mezőny harmadik legeredményesebb támadó együttese 148 szerzett góllal (mérkőzésenként 29.6-es átlag)
Darja Dmitrijeva 26 gólt szerzett a ferencvárosiak színeiben, ezzel ő a csapat legeredményesebbje, a túloldalon a roppant tapasztalt –  korábban a Győrben is szereplő – Ana Gros a házi gólkirály 28 találattal.
Ez lesz a két fél 18. BL-találkozója, a Fradi 9, a Kom 8 győzelmet jegyez, a döntetlen eddig hiányzik az eredménysorból.
„Szomorúak voltunk, miután kikaptunk Metzben és egy pontot hagytunk Debrecenben, de nincs sok időnk a következő kemény meccsig, ezért gyorsan fel kell állnunk. Természetesen tudjuk, hogy fejlődnünk kell, de biztos vagyok benne, hogy megtehetjük, és azt is tudom, hogy szurkolóink ​​ismét az utolsó sípszóig drukkolnak majd a következő meccsünkön”– mondta Emily Bölk, az FTC német klasszisa.
„Nagyon jó csapattal találkozunk, ugyanabban a szisztémában játszik, mint az elmúlt szezonban, tudom, hogy Adzics mit szeretne látni tőlük. A keretük erősödött tavalyhoz képest, most sokkal veszélyesebbek, de bízom benne, hogy jó játékot mutatunk ellenük, főleg, mivel otthon, a saját szurkolóink előtt játszhatunk, ami egy extra számunkra” – ezt pedig Dragana Cvijics, a Fradi klasszis beállósa mondta a klub honlapjának

„Az FTC támadásban kiváló csapat, és bár jól ismerjük a múltból, lehet, hogy a magyarok jelentik a legnagyobb kihívást nekünk. De azt hiszem, megvan rájuk a válasz. Véleményem szerint mi vagyunk a legerősebb védekező csapat a csoportunkban, és ezt be is fogjuk bizonyítani. De támadásban is magas szinten kell lennünk, és stabilitást kell mutatnunk” –elemzett Dragan Adžic, a ljubljanaiak vezetőedzője az EHF BL home site-ján

.

GYŐR–ODENSE  (BL, B-csoport)

óA címvédő Győr a mezőny egyik veretlen csapata a francia Metz mellett. Mindketten négyszer nyertek, egyszer ikszeltek. Öt meccsen eddig 131 gólt kapott, ennél csak a honfitárs csapat Fradi védekezése jobb.
Az Odense mindhárom győzelmét otthonában aratta, idegenben mindkétszer kikapott, egyaránt skandináv csapattól, az ugyancsak dán Esbjergtől (39–30) és a háromszoros győztes norvég Viperstől (26–24).
Mindkét együttes sokgólos idegenbeli győzelemmel melegített hazai bajnokságában, az Odense 34–23-ra nyert a SönderjyskE ellen, az Audi ETO 40–26-ra verte meg a Vasast. Az Odense tíz eddigi meccsükből 9-et elvesztett a regnáló bajnok ellen, egy döntetlen mellettt.„Az Odense nagyon gyors játékot tud játszani, ezért tisztában kell lennünk a kontrasztjukkal. De sok jó egy egyező játékosuk van, ezért fontos, hogy a védekezésünk valóban kompakt legyen, hogy onnan tudjunk futni. Nagyon izgatott vagyok, hogy az Odense ellen játszhatok” – nyilatkozta Bo van Wetering, a Győri Audi ETO KC balszésőjóje.

A SELEKT-en ugyancsak a B-csoportból mutatjuk a bukaresti Rapid (7. helyezett 3 ponttal) és a Győr első számú riválisa, a Brest Bretagne (2., nyolc ponttal) csatáját élőben.

A férfi szakágból az aktuális Bundesliga-csúcscsata kerül a képernyőre, ugyanis az egyformán 10 pontos éltrió – tagjai közt a gólkülönbség rangsorol csupán – másodikja, a Melsungen fogadja az aktuális listavezető Füchse Berlint.

 NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 5. forduló. Sport1 15:15 FTC-Rail Cargo Hungaria–Krim Mercator Ljubljana (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Tóth Tímea, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Deli Rita és Kopornyik Zsolt); SELEKT 16:00 (felv. Sport1 23:15) Rapid Bucuresti–Brest Bretagne Handball (kommentátor: Fülöp Marcell); Sport1 17:45 Győri Audi ETO KC–Odense Handbold (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Deli Rita és Kopornyik Zsolt).
BUNDESLIGA, 7. forduló. Sport2 19:00 MT Melsungen–Füchse Berlin (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Kopornyik Zsolt).