Az örök esélyes a nullkilométeres újonc ellen • SportTV

Az örök esélyes a nullkilométeres újonc ellen

2024. 09. 18. 16:27    
Olvasási idő: 4 perc

Az új típusú alapszakasz a Bajnokok Ligájában szerdán újabb hat találkozóval folytatódik. A hatból négyet teljes egészében megmutatunk, egyet felvételről – felvezető műsorral, összefoglalóval, ezúttal „ifimeccs” nélkül. A Sport1-es „főmeccsünkön” a mindig esélyes, sosem nyerte grancia bajnoki örökrekorder mérkőzik meg egy tényleg abszolút újonccal, amely históriája első meccsét játssza az európai kupaporondon.

Ousmene Dembélé, az" üveglábú" csatár élete formájában – a PSG drukkerei az ő zseniális megmozdulásaiban reménykednek ( Fotó: Getty Images)

BOLOGNA–SAHTAR DONECK

A Bologna fennállása első BL-találkozóján lép fel patinás stadionjában, a Renato Dall’Arában. Kupamúltja csúcsaként annak idején két elődöntőt jegyez, 1968-ban a VVK-ben éppen a Ferencvárostól (2:2, 2:3), 1999-ben az UEFA-kupában pedig az Olympique Marseille-től (1–1í, 0–0, idegenben szerzett kevesebb gól) esett ki, mindkét legyőzője „büntetésből” el is vesztette az így kivívott döntőjét… Persze, csak a BL-ben újonc, az elődkupa BEK-ben volt egyetlen párviadala, 1964 őszén az első körben az Anderlecht ellen pottyant ki a ma már hihetetlen, de mégis létező akkori módszerrel  – pénzfeldobással! (1:0-ra nyert a Dall’Arában, 2:1-re kikapott a Parc Astridban, majd a góltalan hosszabbítást követte a „vakszerencsés” megoldás.
Mivel akkoriban szerepelt többnyire a kupákban, amikor a Sahtar (elődje) még nem a szovjet futball alacsonyabb osztályaiban egzisztált, nemhogy egymás ellen nem jászottak, de a Bolognának nincs is „ukrán mérlege”. A Sahtarnak olasz van; meglehetősen negatív (7 gy., 5 d., 19 v.), idegenben csupán kétszer győzött Itáliában, 2011-ben a Romát verte meg a BL-nyolcaddöntőben  3–2-re (a donyecki 3–0 után), majd az Atalantát 2019 őszén a BL-csoportkörben 2–2-re  hazai 0–3 után (aztán kiesett az El-be, a bergamóiak meg az „egymeccses Covid-végjátékban” a negyeddöntőig jutottak
A Bologna csapnivalóan jól kezdte az idényt – hiába, Motta mester már az Allianz Arenában „varázsol”– , négy bajnokijából háromszor ikszelt, egyszer kikapott, csak a 17. helyet foglalja el a Serie A táblázatán. A Sahtar   sem tündököl, 3 győzelemmel, 2 vereséggel csupán a 7. a Premjer Ligában, pénteken vszont 5–2-re megverte a lvovi Karpatit. A donyeckiek elsősorban Danilo Szikan eredményességében bíznak, a támadó a legutóbbi öt meccsén háromszor talált a kapuba.

SPARTA–SALZBURG

A „felállás” hasonló a nap másik háromnegyes 7-es meccséhez, csak itt a kelet-európai csapat a ritka vendég a csúcskupában, a „kicsit nyugati” osztrák az állandó részes. Nem ismeretlenek egymásnak, bár az eddigi egyetlen párharcuk – már a BL-ben – 27 esztendeje volt, amikor a 2. selejtező körben az akkor még Wüstenrot szponzornéven szereplő salzburgiak otthon gól nélkül végeztek a prágaiakkal, de a Letnában (a Sparta már akkor is ott játszott) 3–0-s vereséget szenvedtek. A Sparta akkor is feljutott a főtáblára, ám azóta nem túl sokszor, legutóbb 2005-ban, azaz 19 esztendeje. Ugyanakkor az osztrák sorozatbajnok – amely 1995 és 2019 között nem volt az alapszakasz részese, most megszakítás nélkül hatodszor van ott az őszi rajtnál a csúcskupában.
A Sparta szenzációs selejtezősorozatot futott – öt győzelemmel, egy döntetlennel verte ki sorozatban az ír, a román és a svéd bajnokot, előbbi BEK-győztes és döntős, utóbbi „csak” finalista volt dicső múltban – , és a bajnokságban is kiválóan teljesít (7 meccsből 6 siker, egy iksz, a 19 ponttal viszont „csak” második, mert az örök rivális Slaviának is ugyanannyi pontja van, kettővel jobb differenciával). A Salzburgnak is selejteznie kellett – hiszen a bajnoki címet elbukta tavasszal  a Sturmmal szemben – , kicsit csikorgóabb volt az útja – két remi, két győzelem, horribile dictu szintén egy exkupafinalistával (Twente, UEFA-kupa, 1980) és egy háromszoros kupagyőztessel (két KEK, egy Szuperkupa – Dinamo Kijev) szemben. Egy picit a hazai teljesítménye is halványabb vendéglátójánál, 9 ponttal csak 5., igaz, a vesztett pontok tekintetében egálban van a ”legújabbkori” rivális Sturmmal, amely vezeti az osztrák Bundesligát.
Állandó kezdőcsapatbeli hiányzója egyik együttesnek sincs, Lars Friis és Pepijn Lijnders is „gálacsapatával” kezdheti el a BL-idényt.

PARIS-SG–GIRONA

A PSG kézilabda- és futballcsapata egy cipőben jár: mindkettő már több mint egy évtizede a BL egyik esélyeseként indul az őszi rajtnak, sokszor sokáig eljut, mindkettő eljutott már a fináléig – és akkor elbukott az utolsó akadályban. Most a pályán bevethető szupersztárok száma kevesebb a három-négy évvel ezelőttinél – , a kispadról viszont Luis Enrique irányít, aki a Barcával már klubszinten bizonyított és csak családi tragédiája akadályozta meg, hogy a válogatottal is hasonló magaslatokba emelkedjen.
A csapatnak persze a hazai terep nem igazi „akadály”, számolatlanul (persze, megszámolták…) nyerte a francia trófeákat, a rengeteg pénzt a csapatba ölő katari tulajdonosok – el-Kelaifi elnökkel az élen – sóvárogják a BEK-diadalt, néha túl agresszíven követelik is – ki tudja, nem ebben az idényben jön-e el az idejük.
Az első ellenfél a „sehonnan sem jött” Girona, a jelenleg második számú katalán klubról csak most, a kettős terhelés idején derül ki, „egy nyáron”, pardon, egy idényen keresztül táncoló gárdáról van-e szó. Mindenestre az új idényben legutóbb otthon 4–1-re maradt alul a Barcával szemben, amelyet a legutóbbi diadalamas idényben oda-vissza 4–2-re sikerült legyőznie.
Ha Bayern-szintű gólfesztiválra nem is számíthatunk a PSG-től,  a Ligue 1-ban azért megvan a meccsenkénti 4-es gólátlag, a 16 találatból a Dembélé, Kolo Muani, Barcola csatártrió kilencet hozott össze…

FC BRUGES–BORUSSIA DORTMUND

A szerdai öt Sport TV-s mérkőzés közül ennek a párosításnak a legnagyobb a múltja. Az 1987. november-decemberi 3. fordulós UEFA-kupa párharctól (a belgák nyerték meg 5–0, 0–3-mal) a 2020 novemberi BL oda-vissza csoportmeccsih (kétszer 3–0-ra győzött a BVB) összesen összecsapásuk volt, a mérleg 5–1–2 a németek javára. Ennek a párosnak is mindkét tagja egynél többször volt európai kupafinalista: a bruges-iek a 70-es években BEK-et és UEFA-kupát is vesztettek (mindkettőt a Liverpool elleni végjátékban), a Dortmund nyert egy és veszett két BL-döntőt, elnyerte a KEK-trófeát (éppen a Liverpool ellen potom 58 esztendeje) és azért nem birtokolja mindhárom nagy kupa egy replikáját (a negyedik még olyan friss, hogy nem veszik be az ilyesfajta összesítésekbe), mert mindkét UEFA-kupa-végküzdelmét elveszítette.
Ez a dicső múlt, azért a legutóbbi időkben is a BVB az eredményesebb, gondoljunk csak a legutóbbi BL-döntőre, amelybe elég váratlanul jutottak be a fekete-sárgák, akik több klasszisuktól is elbúcsúztak a nyáron, de a helyükre vásároltak megfelelően látszanak pótolni a nagyokat. A Bundesliga-rajt egyelőre jónak minősíthető – 2 győzelem, 1 remi. 2. hely a Bayern mögött – , a kupában kissé nyögvenyelősen, de sikerült a továbbjutás, de azért az első igazi erőpróba a Jan Breydelstadionban vár az európai sztárcsapatok edzőinek egyik legfiatalabbja, a mindössze 36 esztendős Nuri Sahin tanítványaira.
A Bruges 7 forduló után második az Eerste Klasse A táblázatán, három ponttal elmaradva a Racing Genktől. Szpmatom 3–0-ra nyert Kortrijkban, a 23-szoros belga válogatott 32 estzendős Hans Vanaken két gólal éa egy assziszttal a mezőny legeredményesebb, s egyben legjobb játékosának bizonyult, az ő „megfékezéséről” mindenképpen gondoskodni kell a Borussiának. Kérdés, a gólerős guineai csatár, az újonnan igazolt Serhiu Guirassy kezd-e a meccsen, ha igen és betalál, az csak dortmundiként lesz bemutatkozó gólja, hiszen a négy évvel ezelőtti BL-csoportkörben a Rennes színeiben a Krasznodar és a Chelsea ellen is eredményesnek bizonyult (18 európai kupameccsén összesen 7 gólt jegyez).

Későn este a Sport2-n felvételről stílszerűen ugyancsak korábbi kupagyőztesekkel jelentkezünk, az első nem latin (azaz brit) BEK-győztes skót Celtic (1966, az Inter ellen. öt évre rá döntőt vesztette a Feyenoordtól) egy harmadik mai BL-újoncot, az 1969-es KEK-trófeabirtokos pozsonyi Slovant (a Barcát verte meg a döntőben) fogadja a glasgow-i Celtic Parkban.

BL-LIGASZAKASZ, 1. forduló, 2. játéknap. Sport1 17:00 Csillagok között – a BL-játéknap elé (műsorvezető: TPetur András, szakértő: Faragó Richard, Holczer Ádám és Nyilasi Tibor), Sport1 18:30 Bologna FC 1909–FK Sahtar Doneck (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Faragó Richard, Holczer Ádám és Nyilasi Tibor); Sport2 18:30 AC Sparta Praha–Red Bull Salzburg (kommentátor: Bartha Zoltán);  Sport1 20:45 FC Paris Saint-Germain–Girona FC (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám és Nyilasi Tibor); Sport2 20:45 FC Bruges–BVB 09 Borussia Dortmund (kommentátor: Fülöp László);  Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója (műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám és Nyilasi Tibor); Sport2 23:00 Celtic FC–Slovan Bratislava (felv., kommentátor: Engyel István)