Második éve francia a draftelső, és most a draftmásodik is az • SportTV

Második éve francia a draftelső, és most a draftmásodik is az

2024. 06. 27. 18:00    
Olvasási idő: 3 perc

Nem volt még arra példa az NBA-ben, hogy két egymást követő évben francia legyen a draftelső, azonban Victor Wembanyama 2023-as kiválasztása után honfitársa, Zaccharie Risacher lett az első pick. Őt ezúttal az Atlanta Hawks választotta ki.

A draftelső és a komisszár a Hawks logója előtt. (Fotó: Getty Images)

Valójában olyanra sem volt még példa, hogy az első két választott ugyanabból a külföldi országból kerüljön ki, és most ez történt, mert azután, hogy a Hawks Risacher mellett tette le a voksát, a második helyen a szintén francia Alex Sarr kelt el. Ő a Washington Wizards játékosa lett.

Ugyan azt mondják, a 2024-es draftosztály nem túl erős, a francia dominancia miatt mindenképp történelmi, ahogyan azért is, mert ez az első draft, amely két napig tart. Szerdán választották ki az első kört, míg a második kör 28 választására csütörtökön kerül sor. Azért csak 28, mert a Philadelphia 76ers és a Phoenix Suns nem választhat majd a második körben a tampering szabály megszegése miatt.

Menjünk azonban szépen sorjában:

Idén nem volt konszenzusos első pick a szakírók mock draftjain, ezért izgalmasnak ígérkezett az este, ahogyan arról is beszéltek, hogy sok csapat megpróbál majd cserélni a jobb draftpozíciók érdekében. Ez utóbbi nem igazán igazolódott be. Volt egy-két csere az éjszaka folyamán, de a Top10-et csak egy üzlet érintette ezek közül

1. Végül az első választott az a Zaccharie Risaccher lett, akinek az édesapja, Stéphane Risacher is profi kosárlabdázó volt, és például van egy ezüstérme a 2000-es olimpiáról is. Az ASVEL nevelése, már az Euroligában is bemutatkozott, míg az előző szezont a Bourgnál töltötte. Tavaly egyébként a magyar közönség is láthatta, hiszen második lett a debreceni U19-es kosárlabda világbajnokságon.

 2. A Washington Wizards is a francia vonalat választotta, így Alex Sarr lett a második választott. Ő is ott volt a 2023-as debreceni vb-n, és az ő apukája is kosarazott, ráadásul a testvére, Olivier Sarr is NBA-játékos, aki az Oklahoma City Thundernél játszott eddig. Az NBA felé vezető útja bonyolultabb, mint Risaccheré, mert ő játszott már a Real Madridban Spanyolországban, az Overtime League-ben az Egyesült Államokban és az előző szezont Ausztráliában töltötte.

 3. Korábbi NBA-játékos fia megy Houstonba. Harmadikként Reed Sheppard kelt el, akinek az édesapja, Jeff Sheppard megfordult egy szezon erejéig az NBA-ben, majd két évet Olaszországban játszott. Reed Sheppard a klasszikus útról érkezik, játszott egy szezont a Kentucky egyetemen, és az előző NCAA-szezon legjobb elsőévesnek választották. Talán ezért választotta őt a Rockets a James Harden dealben a Brooklyn Netstől megszerzett pickkel.

4. A San Antonio Spursnek végül nem gazdagodott újabb francia tehetséggel, de legalább a UConnal NCAA-t nyerő Staphon Castle Texasba kerül majd. A fizikuma megérett az NBA-re, és állítólag, ha jobban dobna, elsőként is elkelhetett volna ezen a drafton.

5. Az elmúlt évek draftjainak legszerencsétlenebb csapata, a Detroit Piston ötödik helyen választott, és a teljes átalakuláson átmenő gárda Ron Hollandot választotta ki. Nem játszott sok meccset a G-League-ben, és valójában egy szakíró sem tartotta őt esélyesnek arra, hogy nyolcadik helynél előbb kel el. Láss csodát, a Pistonsnak mégis ő kellett.

6. A Charlotte Hornetsé lett a harmadik francia játékos, a Choletből érkező Tidjane Salaun játékjoga.

7. A Portland Trail Blazers NCAA-bajnok centerrel, Donovan Clingannel erősít.

8. A San Antonio Spurs a Minnesota Timberwolveshoz cserélte a nyolcadik választás jogát (egy jóvőbeli elsőkörösért és egy lehetséges draftcseréért). A Wolves behúzta Rob Dillinghamet.

9. Memphisbe kerül a kanadai 224 centiméteres óriás, Zach Edey.

10. A Top10-be még Cody Williams fért be, akit a Utah Jazz választott ki.

A legnagyobb meglepetés talán az, hogy Matas Buzelis, akit sokan az első ötbe vártak, végül kicsúszott az első tízből, és a 11. helyen a Bullshoz került. A szerb Nikola Topics 12. választottként a Thunderé lett, de mivel épp keresztszalag-szakadásából lábadozik, nem tudni, hogy a következő szezonban bemutatkozik-e majd az NBA-ben. Korábban sokkal előkelőbb helyen szerepelt a mock draftokon.  A francia előretörést mi sem mutatja jobban annál, hogy még a 25. helyen is egy gall játékos lett kiválasztva. Pacome Dadiet a New York Knicks játékosa lesz.

A teljes elsőkörös lista ITT érhető el.

A második körrel éjjel folytatódik majd a draft, és a legnagyobb kérdés az, hogy mi lesz Bronny James-szel. Kiválasztják a drafton? Ha igen, kicsoda, és LeBron James követi-e a fiát? A Lakersé egyébként az 55. választás joga.

 

A 2023-24-es szezon már véget ért, de a még jelentkezik egyszer az Alley-oop, ahogyan az NBA Action. A Trash Talkban is téma lesz természetesen a kosárlabda.

NBA Action: június 29., szombat 12:00, Sport1

Alley-oop: június 29., szombat 18:00, Sport1

Trash Talk: július 4., csütörtök 21:00, Sport1 (élő)