A Boston Celtics most minden szempontból az NBA csúcsán áll • SportTV

A Boston Celtics most minden szempontból az NBA csúcsán áll

2024. 06. 19. 12:50    
Olvasási idő: 4 perc

Azzal, hogy a Boston Celtics 4-1-re legyőzte a Dellas Maverickst az NBA döntőjében, máris újra a Celtics az NBA történetének legeredményesebb franchise-za, amely 18 bajnoki címmel büszkélkedhet. Ráadásul ez a mostani Celtics szépen csendben minden idők egyik legjobb csapata is lett.

Jayson Tatum és Jaylen Brown, az NBA nagy párosa. (Fotó. Getty Images)

Nagyon sok olyan aspektusa van a Boston Celtics bajnoki címének, amiről érdemes lehet megemlékezni egy szezont lezáró cikkben. A kosárlabda történetének legmeghatározóbb adata egyértelműen az, hogy ez a klub történetének 18. bajnoki címe, és mivel a Celtics eddig 17 bajnoki címmel a Lakers-szel holtversenyben állt, a Celtics újra egyedül ül a trónon. Ezt nyilván a mai napig a hatvanas évek alapozzák meg főképp, amikor 1960 és 1969 között a lehetséges tízből kilencszer koronázták meg a bostoniakat, de a nyolcvanas évek is hoztak bár sikert, míg legutóbb 2008-ban voltak bajnokok a kelták.

Azt pedig csak itt jegyeznénk meg, hogy a mostani Celtics statisztikailag is minden idők egyik legjobb csapataként kerül be a históriáskönyvekbe. Összesen 80 győzelmet szerzett a szezon során (64-et az alapszakaszban és 16-ot a rájátszásban). Ennél mindösszesen 12 csapat tudott többet egy szezon során. Az mondjuk igaz, hogy a listát 88 győzelemmel (73 az alapszakaszban, 15 a rájátszásban) vezető 2015-16-os Warriors pont nem lett bajnok, de az összes többi legalább 81 győzelemig jutó csapat igen. Összességében mindössze kettő Celtics volt jobb statisztikailag, hiszen az 1985-86-os és a 2007-08-as bajnokcsapatok is 82 meccset nyertek (az előbbi 67-15, az utóbbi 66-16-os alapszakasz-rájátszás arányban). Legutóbb 2017-ben láttunk ilyen magabiztos bajnoki címet a Golden State Warriorstól (67-15-ös alapszakasz, 16-1-es rájátszás, ami 83 győzelem).

Muszáj néhány játékost külön kiemelni a bajnokcsapatból, akiknek a pályafutását nagyban meghatározza ez a siker. Ez igaz Jayson Tatumra és Jaylen Brownra mindenképp. Brown 2016-ban, Tatum 2017-ben volt harmadik a drafton, és tulajdonképpen mindketten a Brooklyn Nets-től kapott draftjogoknak köszönhetően kerültek Bostonba. Ez volt a hetedik szezonjuk együtt, háromszor a keleti döntőben kaptak ki, egyszer a döntőben, és most a második fináléjukat megnyerték. Több éven át ment a találgatás, hogy ebből a párosból ki lesz az alfahím, és ki a szárnysegéd. Amikorra ez tisztázódott, és mindenki elkönyvelte Tatumot, akkor a keleti konferencia döntőjében és a nagydöntőben is Jaylen Brownt választották MVP-nek (20,8 pont, 5,4 lepattanó és 5 gólpassz). Ami pedig csodálatos, hogy úgy tűnik, Tatumot ez egy picit sem zavarja. Egyébként Brown főleg a védekezésének köszönheti ezt az elismerést a döntőben, hiszen a klasszikus statisztikai mutatókban Tatum előtte volt (22,2 pont, 7,8 lepattanó és 7,2 gólpassz). Az MVP-szavazást végül 7-4-re nyerte meg Brown vele szemben. Ami az ellenfeleknek nagyon rossz hír, hogy Brown és Tatum legjobb évei még előttük állnak, hisz előbbi csak 27, utóbbi csak 26 éves… Csoda, hogy a fogadóirodák Las Vegasban az oddsok alapján már most szinte biztosra veszik a címvédést?

Az utolsó meccs legjobb bostoni játékosa egyébként Tatum volt 31 ponttal, 11 lepattanóval és 8 gólpasszal.

A 38 éves Al Horford lekerült az eredményes, de sosem bajnok játékosok listájáról, és 186. rájátszásmeccsén lett végül bajnok, ezzel pedig NBA rekordot döntött. Gary Payton 152 meccses csúcsát adta át a múltnak. Így még hosszú ideig Karl Malone lesz az a játékos, aki a legtöbb rájátszásmeccset játszotta úgy, hogy nem lett soha bajnok (193).

A Milwaukee Bucks kockáztatott azzal, hogy elköszönt Jrue Holidaytől (is) azért, hogy megszerezhesse Damian Lillardot, a Boston Celtics pedig legalább ugyanekkorát kockáztatott, azzal, hogy két fontos játékost, Malcolm Brogdont és Robert Williamst, illetve két jövőbeli elsőköröst adott a Portlandnek rögtön ezután Jrue Holidayért. A 2024-es döntő fényében a Boston Celtics nyerte ezt a keringőt.  Holiday azt a bravúrt mutatta be, hogy 2021 után 2024-ben is azonnal bajnok tudott lenni új csapatával, és mind a kétszer nagyon fontos láncszeme volt a sikernek.

Kristaps Porzingis sérüléssel bajlódva is vállalt három meccset a döntőn, és az elsőn 20 perc alatt dobott 20 pontja klasszis volt, és ez talán meghatározó is volt az eredményt illetően. Azóta kiderült, műteni kell majd a lett magasembert, és ki fog hagyni pár hónapot.

A Celtics cserejátékosa, Payton Pritchard összesen három triplát dobott a döntő során. Abból kettő is dudaszós félpályás. A második meccsen a harmadik negyedet zárta le így:

Az ötödik meccsen a félidőt így. 1998 óta nem dobtak ilyen távolról kosarat az NBA döntőjében egyébként.

Mindkét meccsen három-három pontot szerzett összesen.

Az edző, Joe Mazzulla is óriási bravút hajtott végre azzal, hogy 35 évesen és 353 naposan lett NBA-bajnok vezetőedző. 1969 óta – akkor Bill Russell volt játékosedző – nem volt ilyen fiatal nyertes mester. Pat Riley 1982-ben 38 évesen és 80 naposan nyert a Lakersszel.

Egy nagy kritika!

Egy kritikát azonban mindenképpen megfogalmazhatunk a klubbal szemben még így is: Egy olimpia előtt, illetve egy olyan vb-t követően, amelyet épp nem nyert meg az NBA-játékosokból álló amerikai válogatott, nem túl elegáns világbajnokként hivatkozni a Celticsre. A Celtics az NBA bajnoka, a világbajnok pedig Németország, ugye.

A Dallas Mavericks is szép jövő előtt áll

A Dallas Mavericksnak sincs sok oka a panaszra, hiszen kevesen gondolták azt, hogy egyáltalán döntőt játszanak a texasiak. Luka Doncic 25 éves, még csak most jönnek a legszebb évei. Ráadásul nem volt 100 százalékos állapotban a rájátszás és a döntő során, mégis dominálni tudott. Sokat mindenesetre nem fog most pihenni, hiszen két hét múlva Athénban van jelenése a szlovén válogatottal, ott rendezik az egyik selejtezőtornát, amin részt vesz Görögország és Hovátország is például, és csak egy csapat jut majd ki Párizsba.

A keretet idén februárban véglegesítették, nem volt igazán idő összeérnie a játékosoknak, mégis eljutottak a fináléba, ami hatalmas bravúr. A döntőben az volt feltűnő, hogy csak egyetlenegyszer érték el a 100 pontot, illetve, hogy Kyrie Irving – aki egyébként Donciccsal halálos párost alkot – nem játszott túl jól, főleg a bostoni meccseken, de ennek talán lelki okai is lehetnek.

Műsorainkban még téma lesz a döntő:

Trash Talk: június 20., csütörtök 18:00, Sport2 (élő)

Alley-oop: június 22., szombat 22:00, Sport1 (élő)

NBA Action: június 23., vasárnap 11:00, Sport1