Elhunyt Jerry West, akiről az NBA logóját mintázták • SportTV

Elhunyt Jerry West, akiről az NBA logóját mintázták

2024. 06. 12. 19:01    
Olvasási idő: 3 perc

Rendkívül szomorú hírt jelentett be a Los Angeles Clippers. 86 éves korában elhunyt az NBA történetének egyik legnagyobb játékosa, Jerry West. Róla mintázták az NBA logóját, és nem csak játékosként, de csapatvezetőként is csodás karriert futott be.

Azt a logót a labdán róla mintázták. (Fotó: Getty Images)

A hivatalos kommunikáció szerint otthonában, békében hunyt el a 86 éves Jerry West, aki 1960 óta meghatározó alakja volt az NBA-nek. Abban az évben draftolta a Los Angeles Lakers, amelyben 14 szezont játszott. Ez az időszak épp egy időbe esett a Boston Celtics aranyéveivel, így bár összesen 9 NBA-döntőben szerepelt, csak egyszer, 1973-ban ért fel a csúcsra. A nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a mai napig egyetlen játékosként 1969-ben úgy választották meg a döntő MVP-jének, hogy a vesztes csapat tagja volt.

14-szeres All-Star, 12-szeres All-NBA, 5-szörös All-Defensive csapattag, 1970-ben pontkirály lett, 1960-ban olimpiát nyert Rómában, de a legárulkodóbb a játékával kapcsolatban mégis az, hogy bár ezt hivatalosan soha senki sem erősítette meg, de egyértelműen róla mintázták az NBA logóját.

Visszavonulása után három évig a Los Angeles Lakers edzője lett, és egyszer a nyugati döntőig juttatta az aranysárga-lilákat. Azonban rájött, hogy nem ez az ő világa, és előbb scout lett, majd később General Manager. Két dinasztiát is épített a Lakersnél: Előbb a nyolcvanas években a Magic Johnson és Kareem Abdul-Jabbar fémjelezte Showtime Lakerst, ami ötször lett bajnok, majd 1996 nyarán ő szerezte meg Kobe Bryant és Shaquille O’Neal játékjogát is. Ennek további 3 bajnoki cím lett az eredménye.

2002-ben valami újat akart kipróbálni, és a Memphis Grizzlies vezetője lett. Egy kisváros kiscsapatából csinált rájátszásba jutó alakulatot. A Grizzliestől elbúcsúzott, és a Golden State Warriorsnál is részt vett egy dinasztia létrehozásában, annak a csapatnak az alapjait fektették le, amely négy bajnoki címet szerzett 2015 és 2022 között.

2017-ben visszatért a Staples Centerbe, ám nem a Lakers, hanem a Clippers vezetőségében tevékenykedett. Kawhi Leonard s Paul George 2019-es LA-ba igazolásában vastagon benne volt. Abban az évben – a Clipperses munkától teljesen függetlenül természetesen – az NBA-vel köztudottan ’’remek’’ kapcsolatot ápoló Donald Trumptól megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet.

Élete utolsó éveiben a mentális betegségek szószólója is volt, 2011-es önéletrajzi könyvében őszintén írt arról, hogy egész életében depresszióval küzdött. Már csak ezért sem volt túl kedves az a karakterábrázolás, ahogyan a Winning Time című sorozatban mutatták be azoknak, akik nem ismerik az ő törtéénetét, az ő munkásságát.

Játékosként a legnagyobb riválisa Bill Russell volt, akinek NBA-rekordot jelentő 11 bajnoki címe van. A Boston Celtics legendás centere még 1972-ben ezt mondta Westről: „Egy ember számára a legnagyobb megtiszteltetést az ellenfelei tisztelete és barátsága jelenti. Nem ismerek senkit, akinek nálad több jutott ezekből. Jerry, te minden értelemben egy igazi bajnok vagy. Ha egy kívánságom lehetne, az az lenne, hogy mindig boldog legyél.”

Michael Jordan közéleményt adott ki a halálhír után: „Mérhetetlenül elszomorított Jerry halálának a híre. Egy igaz barát, egy mentor volt számomra, olyan, mint egy nagy testvér. Nagyra értékeltem a barátságát, a mentorálását. Mindig azt kívántam, bár játszhattam volna ellene ellenfélként, de minél jobban megismertem, annál inkább a csapattársa szerettem volna lenni. Csodáltam a kosárlabdával kapcsolatos meglátásait, sok hasonlóság volt abban, ahogyan megközelítettük a játékot. Örökre hiányozni fog. Őszinte részvétem a feleségének, Karennek és a fiainak. Nyugodj békében, Logó!”

A jelenkor lgnagyobb sztárja, LeBron James két tweetet is kitett. Az elsőben azt írja: „Igazán hiányozni fognak a beszélgetéseink, kedves barátom. Imádkozom a csodálatos családodért. Örökké szeretlek, Jerry, nyugodj békében a paradicsomban, drága barátom!” A másodikban pedig ezt:Mentorom, barátom, remélem továbbra is büszke leszel rám. Máris hiányzol!”

Épp zajlik az NBA-döntő a Boston Celtics és s Dallas Mavericks között, és vélhetően a csütörtök hajnalban megrendezésre kerülő harmadik mérkőzésen is megemlékeznek majd Jerry Westről, de az NBA komisszártja, Adam Silver is kiadott egy közleményt: „Nagyra értékeltem a Jerryvel való barátságomat, és azt a tudást, amelyet hosszú éveken keresztül megosztott velem a kosárlabdáról és az életről. Az NBA nevében mély részvétünket fejezzük ki Jerry feleségének, Karennek, családjának és számos barátjának az NBA közösségéből.”

Nyugodjon békében a bajnok, a legenda, a csapatépítő, A LOGÓ!