Pep Guardiola is ott van a Boston Celtics mellett • SportTV

Pep Guardiola is ott van a Boston Celtics mellett

2024. 06. 07. 15:44    
Olvasási idő: 2 perc

Nem akármilyen edzőnagyság adott tanácsokat Joe Mazzullának, a Boston Celtics mesterének. Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője látogatta meg kollégáját, diskuráltak is, és Guardiola Celtics-pulóverben nézte végig az NBA-döntő első meccsét.

Ha a győzelemről kell beszélni, Guardiolának van mondanivalója. (Fotó: Getty Images)

Pénteken hajnalban elkezdődött az NBA-döntő. Most itt direkt nem írjuk le az első meccs végeredményét, mert arra bíztatjuk a kedves nézőket, hogy nézzék meg felvételről 23:00-tól a Sport2-n.

Azt viszont elárulhatjuk spoilermentesen, hogy Pep Guardiola is jelen volt a mérkőzésen. Például a sérülése után, picit több, mint egy hónap után visszatérő Kristaps Porzingis-szel is kezet rázott:

A meccs közben is megörkítették:

Ami viszont ennél is érdekesseb, az az, hogy a Boston Celtics trénerével is diskurált a meccs előtt:

Joe Mazzulla még rendkívül fiatal, mindössze második éve a Celtics vezetőedzője, de idén a csapat toronymagasan megnyerte az alapszakaszt, és a rájátszásban is nagyon könnyedén letudta a keleti konferenciát (4-1 a Heat, 4-1 a Cavaliers és 4-0 a Pacers ellen). Bajnoki címe azonban még nincs. Ha viszont a győzelem titkára kíváncsi, akkor Guardiola jó tanítómester lehet, hiszen háromszoros BL-győztes, továbbá van 3 spanyol-, 3 német- és 6 angol bajnoki címe is. Tudja, hogyan kell győztes mentalitásra nevelni a sztárokat.

Ennek a mostani látogatásnak volt azért előzménye. Mazzulla nagy focirajongo, februárban, az All-Star-szünetben ő is volt Manchesterben Guardiolánál és a City-nél, meccsen és edzésen is járt, és a hétvége után a spanyolt sportágaktól függetlenül a legjobb edzőnek nevezte, ami azért nem kis elismerés.

Hogy Guardiola tanácsai bejöttek-e rövid, illetve hosszabb távon, az majd kiderül. Az első meccs eredményét nem áruljuk el (23 órakor irány a Sport2), míg a döntőből még hátra van legalább 3 mérkőzés. Az viszont biztos, hogy könnyed pszichológiai fegyvernek máris jó lehetett ez az akció, hiszen a Dallas Mavericks sztárja, Luka Doncic a Real Madridban játszott hosszú éveket, ott lett profi, és ugye Guardiola épp az ősi rivális Barcelona legendája. Az első meccs eredményét nem áruljuk el (23 órakor irány a Sport2), míg a döntőből még hátra van legalább 3 mérkőzés.

Ha valaki azt hinné, egyedi dolog az, hogy NBA-játékosok és/vagy edzők, illetve labdarúgó játékosok és edzők tűnnek fel a másik sportág eseményein, az nagyot téved. A labdarúgó BL döntőjén például Joel Embiid és Draymond Green is ott volt, sőt az amerikai közvetítésben is szerepeltek. Thierry Henry egyik legjopbb barátja Tony Parker,  de Antoine Griezzmann és Kylian Mbappé is a világ legnagyobb NBA-rajongói között van.

A Sport TV-s mentrend:

Boston Celtics – Dallas Mavericks (1. mérkőzés): június 7., péntek 15:30, Sport1 (felv.); 23:00, Sport2 (felv.)

NBA Action: június 8., szombat 18:30, Sport2

Alley-oop: június 8., szombat 20:00, Sport1 (élő)

Boston Celtics – Dallas Mavericks (2. mérkőzés): június 10., vasárnap 2:30, Sport1 (élő); 12:00, Sport2 (felv.); 19:00, Sport1 (felv.)

Dallas Mavericks – Boston Celtics (3. mérkőzés): június 13., csütörtök 2:30, Sport1 (élő); 12:00, Sport2 (felv.); 20:30, Sport1 felv.)

Trash Talk: június 13., csütörtök 18:00, Sport2 (élő);

Dallas Mavericks – Boston Celtics: (4. mérkőzés): június 15., szombat 2:30, Sport1 (élő); 11:45, Sport2 (felv.);

Alley-oop: június 15., szombat 18:00, Sport1 (élő)

NBA Action: június 16., vasárnap 14:30, Sport2