MVG és a két nagy Luke – ki lesz az új amerikai mester? • SportTV

MVG és a két nagy Luke – ki lesz az új amerikai mester?

2024. 05. 31. 19:28    
Olvasási idő: 2 perc

A tavaly ”bevált” szisztéma szerint rendezik meg az idén is az US Darts Masterst, amely egyfelől a World Series of Darts sorozat egyik állomása, másrészt az észak-amerikai térség kontinens bajnoksága is. A „mester” – mint oly sokszor és sok helyen – itt is Michael van Gerwen, azaz Mighty Mike-nak újra védeni valója akad, ami az utóbbi időben az angol új- és a legújabb hullám jelentkezése óta egyre kevesebbszer sikerül…

Luke Humphries és Michael van Gerwen az elődöntőben találkozhatnak (Fotó: pdctv.com)

Az US Masters a World Series idei harmadik állomása a bahreini és a Den Bosch-i  viadal után. A fődíj „financiális bónusza” 20 ezer angol font a míves serleg mellé. Az első napon szokás szerint nyolc PDC-sztár mérkőzik meg a térség nyolc kiválasztott játékosával. Az első napon a védő Van Gerwen – a januári Holland Masters bajnoka és a WS rangelsője – az amerikai Denis Lauby ellen kezdi meg címvédő hadjáratát, aki korábban kétszer is kijutott a vb-re és januárban meg is szerezte PDC tour cardját a Qualifying Schoolon.

A csütörtöki sorsoláson, amelyet a város legmagasabb szabadtéri tetőteraszán, az Edge at Hudson Yardson rendeztek meg a világbajnok és világelső Luke Humphriesnek a kanadai David Cameron jutott ellenfélül. A tinizseni Luke Littler a bahreni nyitó WS-torna győztese és abszolút újoncként a Premier League bajnoka a kanadai Matt Campbell-lel mérkőzik meg, akit a vb 3. fordulójában 4–1-re győzött le.
Michael Smith, aki két esztendeje 2022-ben nyerte meg az első ízben a Madison SQ-ban rendezett US Masterst a regnáló észak-amerikai bajnok kanadai Jeff Smithszel csatázik az első körben, aki tavaly nagy futást produkálva egészen a döntőig jutott el.
Nathan Aspinall – szintén az US Masters korábbi bajnoka – a legutóbbi Grand Slam of Darts-egyeddöntős Stewe Buntzcal mérkőzik meg, a kétszeres világbajnok Peter Wright ellenfele pedig a CDC Cross Border Challenge-győztes Alex Spellman lesz. Gerwyn Price kemény nyitófeladatot kapott a holland származású amerikai Jules van Dongen elleni meccsel, Rob Cross ellenlábasa pedig az újonc Adam Sevada lesz az est első találkozóján.

Európai idő szerint szombat délután – ottani délelőtt – a kontinensbajnokságot játsszák, majd ismét a mi időnk szernit éjjel 1-től következik a negyeddöntő, az elődöntő és a finálé a 2024-es US Darts Mastersen. A sorsolási ágakra pillantva látható, a két drusza, Luke Hzóumphries és Luke Littler, akik öt és fél hónap alatt vb- és PremierLeague-döntőt is hjátszpóottak, Nw8uew Yoeléban is csak a fináléban találkozhatnak – feltéve, ha eljutnak odáig.

US DARTS MASTERS, New York, Madison Square Garden Theatre. Sport2 1:00 a nyolcaddöntő mérkőzései (kommentátor: Bartha „Maga is dartsos” Zoltán, szakkommentátor: Vereczkey Lajos ). Vasárnap Sport2 17:00 az észak-amerikai bajnokság negyeddöntője. elődöntője és fináléja; Sport2 1:00 az US Masters negyeddöntője, elődöntője és fináléja (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)