Megmarad-e Tisza-parti mumusa a Kielnek a Szeged?
2024. 02. 28. 16:35Olvasási idő: 2 perc
Az A-csoport két mérkőzésével nyitjuk a férfi kézilabda BL csoportkörének utolsó előtti fordulóját. A már csaknem biztos negyeddöntős listavezető Kiel ott kép fel, ahol az utóbbi időben kevés babér termett számára, azaz Szegeden. A második de ugyancsak negyeddöntő-aspiráns dán Aalborgra egy látszólag könnyebb kelet-európai túra vár, Észak-Macedóniában van jelenése a ponttalan sereghajtó vendégeként.
SZEGED–KIEL (A-csoport)
A csoportot vezető Kiel (18 pont) győzelem esetén már fix negyeddöntős, de még nem biztos csoportelső, csak ha a dánok pontot vesztenek Észak-Macedóniában. A 13 ponttal ötödik Szeged előre lépési lehetőségei korlátozottak: papíron ugyan még harmadik is lehet, a realitás azonban az, hogy jó hajrával megelőzheti a lengyel Kielcét.
A két csapat közös BL-múltja igen gazdag: 15-ször mérkőztek meg, ebből 11 volt csoportkörös, 2 az oda-visszavágós playoffcsata. Utóbbiakban mindig hazai győzelem született, de mindkétszer a Kiel nagyobb különbséggel nyert otthonában, s jutott tovább a negyeddöntőbe. Az összmérleg szegedi szempontból 5–1–9, mind az öt győzelem a Tisza partján született, ebből a legutóbbi két alkalommal 2021 decemberében 30–26-ra, 2023 februárjában pedig 33–30-ra nyertek a kékek (más kérdés, hogy a 7 kieli összecsapásról csak egy pontot tudtak megcsípni). Legutóbb ősszel 36–32-es német siker született a Wunderino Arenában.
A szegedi Mario Sostaric 70 góljával a teljes BL-góllista 3. helyezettje, a kieliek házi eredményességi rekordere, Nuclas Ekberg 67 találatával a lista 8. helyét foglalja el. A Szeged a magyar bajnokságban a Veszprémi KKFT ellen 42–28-ra győzött, és 2. a táblázaton, a Kiel ugyancsak nyert otthon 31–27-re az Eisenach ellen, de csak a 4. a Bundesligában, amelyet ősszel jó néhány fordulón át vezetett.
„Szerdán a csoportunk éllovasa ellen lépünk pályára. A legjobb formában kell játszanunk, ha nyerni akarunk. Várjuk a mérkőzést, és reméljük, hogy nyerünk, hogy biztosítsuk helyünket a rájátszásban” – mondta a kékek házi gólkirálya. a szlovén jobbszélső Mario Sostaric az EHF BL-honlapjának.
„A célunk az első vagy a második hely megszerzése. Ezért utazunk Szegedre, hogy ott nyerjünk. Tapasztalt játékosaink vannak, akik tudják, mire számíthatnak ebben a csarnokban. Ezt át kell adnunk fiatalabb csapattársainknak, és a lehető legjobban fel kell készítenünk őket erre a légkörre” – ez pedig a másik házi gólkirály, a szintén jobbszélső svéd Niclas Ekberg előrejelzése.
PELISZTER–AALBORG (A-csoport)
A csapatok a második fordulóban már találkoztak, azt a csatát az Aalborg simán 38–23-ra nyerte meg. A dán együttes már a rájátszásban, ha szerdán nyer, már biztos negyeddöntős is – igaz, ehhez a PSG veresége is kellene Zágrábban. Az utolsó pont nélküli Peliszter már régebben elbúcsúzott a továbbjutás utolsó reményétől is.
362 góllal az Aalborgé a csoport második leghatékonyabb támadójátéka, a Peliszteré a leggyengébb 278 találattal. A hétvégén a Peliszter 31–27-re legyőzte az Ohridot a macedón bajnokságban, az Aalborg a Skandeborgot 31–22-re verte meg.
„Ez az utolsó hazai BL-meccsünk ebben a szezonban, és remélem, hogy a csarnokunk is tele lesz, mint minden Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Az Aalborg a csoport egyik legjobb csapata. Remélem, hogy a hazai mérkőzéseket a legjobb teljesítményünkkel zárjuk, és jövőre erősebben térünk vissza” – nyilatkozta Braniszlav Angelovszki, a hazaiak mestere.
„Most jöttünk ki két nagyon intenzív hétből, nyolc nap alatt öt meccset játszottunk. Igazán megmutatta, hogy a csapat hogyan tud összeállni és beosztani a játékidőt az intenzitás és a magas színvonal megőrzése érdekében. A keddi hosszú utazási nap ellenére szerdán készen állunk arra, hogy folytassuk küldetésünket, a csoport első két helye egyikének megszerzését” – vélekedett Stefan Madsen, a dánok szakvezetője.
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 13. forduló. Sport1 18:00 OTP Bank-Pick Szeged–THW Kiel (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Császár Gábor és Deli Rita); Sport1 20:30 HK Eurofarm Peliszter–Aalborg Handbold (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor-szakértő: Császár Gábor és Deli Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet)