Egy magyar vármegye „Európa ellen” • SportTV

Egy magyar vármegye „Európa ellen”

2024. 02. 03. 13:32    
Olvasási idő: 2 perc

Ebből a fogadkozásból csak meglesz a sorrendben 13 . BL-győzelem is (Fotó: gyorietokc.hu)

MOSONMAGYARÓVÁR–MÁLAGA (El, D-csoport)

Három együttes áll pontszámban holtversenyben a D-csoport első három helyén, köztük egyelőre a gólkülönbség rangsorol – a végén majd az egymás elleni eredmények lesznek a mérvadók. Az előző körben Spanyolországban csapott össze a két együttes, azt a csatát az andalúzok 29–26-ra nyerték meg. Az óváriak összes idénybeli tétmeccsüket tekintve akkor szenvedték el második vereségüket, előtte a magyar bajnokságban az FTC-től kaptak ki.
A málagaiak irányítója, Silvia Ardelius Martín adta eddig a legtöbb gólpasszt, 31-et (meccsenként átlag 6.3), beleértve a selejtezőben vívott találkozókat is. Szerdán a csapat a spanyol bajnokságban 26–23-ra legyőzte az Oviedót, és 26 ponttal vezeti a táblázatot.
„Fontos lesz, hogy a Málaga elleni ne kapkodjuk el a játékunkat; sajnos az utóbbi időben ez jellemző a csapatra. Több hibával játszottunk, ezeket próbáljuk kijavítani. A Málaga játékosai nagyon rutinosak, kiforrott, átgondolt játékot tudnak mutatni. A jól felépített támadójáték és a következetes védekezés fontos lesz ellenük” – nyilatkozta Gyurka János, az óváriak vezetőedzője az EHF honlapjának.
„Visszatérünk a versenybe a csoport egyik legversenyképesebb csapata ellen. Nagy kihívás vár ránk, követnünk kell az ellenük lezajlott előző, a hazai meccs tervét” –ez pedig Jesús Gallardo, az andalúzok mestere véleménye, ugyanonnan.

GYŐR–CSM (BL, A-csoport)

A Győrnek a CSM olyan, mint a Veszprémnek a Kielce: akárhányszor összekerülnek egymással – ez pedig nem ritka, hiszen kontinentális élcsapatokról van szó – , mindig felsejlik mindenkiben a 2016-os BL-döntők emléke, azé, amelyet a magyar együttesek előnyről veszítettek el és kellett beérniük egy számukra egyáltalában nem csillogó, inkább matt fényű ezüsttel… A két csapat egyébként azzal a rossz emlékú finálé óta 11-szer csapot össze, ebből 9-szer az ETPÓO-győzött, közte a négy hazai találkozó mindegyikén.
Az Audi ETO egyenletesen halad a következő négyes döntő felé, eddig 11 csoportmeccse mindegyikét megnyerte! Ezzel már biztos negyeddöntős, ugyanerre a bukarestieknek még csak a reményeket táplálhatják, de meg kellene törniük a magyar rekordbajnok sorozatát, hogy tovább is gondolhassanak a kiemelt státusra. A győriek szériája 12 meccses, hiszen az előző kiírás bronzmeccsét is megnyerték, most már csak négymeccsnyire vannak a rekordtól (16), amelyet 2018-ban és 2019-ben állítottak fel.

A CSM kapusai hárították a legtöbb büntetőt az egész idényben (13), 30.2%-os hatékonysággal, azaz kvázi minden harmadik 7-esből nem kaptak gólt! A románok vezércsillaga, Cristina Neagu mindössze 15 találatnyira van attól, hogy a második játékos legyen, aki eléri az 1100 gólos határt a BL-ben. (Az örök ranglistát a Krim  kézilabdázója, Jovanka Radicsevics vezeti, 1117 góllal.)
„Mindig van valami különleges a CSM Bukarest elleni mérkőzésekben, mert egy kiváló minőségű játékosokból álló csapat ellen játszol. Szeretnénk megtartani azt a lendületet, ami a Bajnokok Ligájában a formánkat jellemzi. Szeretnénk megmutatni hűséges szurkolóinknak, hogy ismét magas szinten tudunk teljesíteni” – mondta Ulrik Kirkely, a győriek dán vezetőedzője.
„Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz odamenni játszani, de őszintén úgy gondolom, hogy a nyomás inkább rajtuk van, mint rajtunk. Ha jó munkát végzünk, akkor lehetséges, hogy megnyerjük ezt a meccset. Nem szabad többször hibáznunk, mert tudják, hogyan kell ezeket kihasználni” – vélte Elizabeth Omoregie, a bukarestiek irányító játékosa.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, 4. forduló. Sport1 15:45 Motherson Mosonmagyaróvár KC–Costa del Sol Málaga (kommentátor-riporter: Bartha Zoltán, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea).  
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 12. forduló. Sport1 17:15 Győri Audi ETO KC–CSM Bucuresti (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Deli Rita, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)