Rajtol az utolsó scudettoesélyes is • SportTV

Rajtol az utolsó scudettoesélyes is

2023. 08. 21. 12:04    
Olvasási idő: 3 perc

A maradék két mérkőzés is a képernyőre kerül a Serie A nyitó fordulójából hétfőn – főszerepben persze a 2022-ben bajnok, idén BL-elődöntős Milannal, amely Bolognában kezdi a bajnokság új idényét. Ám előtte szakértőinkkel részletesen elemezzük a szombat-vasárnapi első nyolc összecsapás összes fontos mozzanatát is.

A 20 millió eurós Ruben Loftus-Cheektől sokat várnak a rossoneri hívei (Fotó: Getty Images)

Kezdjük a Nyerő SzériA-val, amelyben a legfőbb téma természetesen az újonc Lecce drámai hajrája lesz az előző bajnokság ezüstérmese, a Lazio ellen. Szóba kerül a sorrendban hatodik esztendőben a rajton hálóba találó Ciro Immobile,  az első forduló négy duplázója, Osimhen, Lautaro Martínez, Belotti és Candreva, valamennyiük két góljának megvan a maga érdekessége, no meg a dupla asszisztos Di Lorenzo is, hogy az előkészítők is kellő rivaldafényt kapjanak. Ezekről és más érdekességekről is elcseveg majd a stúdióban Takács Rita műsorvezető két vendégével, Hrutka „Rudival” – ahogy mindenki hívja őt a magyar futballban – és a calciorajongó exkapitány Várhidi Péterrel, aki a legutóbb „olaszverő” magyar szakvezetőnk. S persze várjuk szokásos elérhetőségeinken nézőink véleményét, hozzászólásait és esetleges kérdéseit is.

Az olasz „talkshow” után következik majd az 1. forduló maradék két mérkőzése. Először a három újonc egyike, a Cagliari lép fel Torinóban.  A szárd együttes playoffban verekedte vissza magát a legjobbak közé, nem mindennapi izgalmak közepette. Az oda-vissza kétmeccses döntőben Bariban nyerni tudott 1–0-ra, a hazai visszavágón már a 9. percben vezetést szerzett Lapadula révén, de a vendégektől a marokkói Valid Seddira a 39. percben kihagyott egy 11-est, majd a bariak végigtámadták a meccset, de csak a 96. percben egy másik megítélt büntetőből sikerült a csereként beálló Antenuccinak egyenlítenie, a fordításra már nem maradt idő. Ranieri mester – ki ne emlékezne rá a Leicester City csodálatos 2016-os PL-győzelme óta? –  csapata az új idényt az olasz kupaforduló legizgalmasabb meccsével kezdte. 90 perc után még gól nélkül állt a Palermóval – Dossena  100. percben szerzett vezetést, ezt a palermói Di Pardo már a 120. perc utáni hosszabbításban kiegyenlítette, de a Cagliarinak volt még egy utolsó rekontrája Soleri révén.

Claudio Ranieri 635 olasz ligameccs tapasztalatával kezdi el vezényelni a Cagliari bent maradási „hadjáratát” (Fotó: Getty Images)

Ranieriék célja persze „csak” a biztos bent maradás, Ivan Juric mester Torinója azért ennél többre vágyik s tán többre is van hivatva. Mindenesetre a saját kupameccsét kínnal-keservvel, 0–1-ről fordítva nyerte meg a Serie B-újonc Feralpisalo ellen, a győztes gólt a szerb válogatott Ivan Ilicsnek csak a 85. percben sikerült megszereznie. A Veronából érkező Ilics mellett egy másik szerb válogatottat is szerződtetett a klub, a horvát mester kérésére, Nemanja Radonjicot végleg megvette a Marseille-től, és az évet Torinóban kölcsönben töltő horvát Nikola Vlasicot is megvásárolta 12.8 millióért a West Hamtől. Erősödik tehát a délszláv kontingens a „bikáknál”, nagy kérdés, a hektikus szezon után sikerül-e Juricnak jó szinten stabilizálnia együttese teljesítményét.

Érdekesebbnek ígérkezik a Bologna–Milan összecsapás, a helyén maradó Stefano Piolitól azt várják a Via Turatin, hogy az előző idénnyel szemben most végig versenyben legyen a scudettóért, amely maratoniban alighanem a Napoli, a Juventus és az Inter lehet a legnagyobb riválisa. Nem mellesleg mindhárom konkurens győzelemmel rajtolt, azaz a Milan már az első pillanatoktól nyerési kényszerben játszik. A csapat fontos játékosokat vesztett, illetve engedett el, Tonalit 60 millióért adta el a Newcastle-nak, a válogatott középpályás árából három 20 milliós akvizícióra is tellett, ennyiért vették meg az amerikai Pilisicet a Chelsea-től, a nigériai Chukwuezét a Villarrealtól és a szintén amerikai Yunus Musah-t a Valenciától. Ha ehhez hozzávesszük a szintén a Chelsea-nek adott 16 milliót Loftus-Cheekért és a Salzburgnak átutalt 14 milliót  a svájci-nigériai Okaforért, a legdrágább ötösért járó 90 milliós kiadás egész csinos összeg, több mint tavaly ilyenkor vételekért. Július végétől augusztus közepéig nem kevesebb mint 8 meccsen tesztelte tanítványait Maestro Pioli, az igazán minőségi ellenfelekkel vívott meccseket a Real Madrid (2–3), a Juventus (2–2 után 11-esekkel 4-5) és a Barcelona (0–1) ellen elvesztette Amerikában, az újonnan alapított Berlusconi-kupáért játszott mérkőzést viszont 1–1 után  6-5-ös tizenegyespárbajban megnyerte a Monza ellen az együttes. Mindenki érdeklődéssel várja, az éles bajnoki rajtra hogy fest majd a kezdő, amely a Novara elleni 8 nappal ezelőtti 4–2-n a következőképpen nézett ki: Mirante – Calabria, Kjaer, Bartesaghi, Florenzi – Adli, Pobega, Musah – Chukwueze, Okafor, Romero. Azért a „tekintélyesebb” honlapok hétfő estére Maignan – Kalulu, Tomori, Thiaw, Théo Hernandez – Loftus-Cheek, Krunic, Reinders – Pulisic, Giroud, Rafael Leao kezdő 11-et jósolnak. (Utóbbi „kissé” ütősebbnek tűnik…)
A Bologna a legutóbbinál jobb szezonban reménykedik, bár az sem volt rossz: a 9. helyen csak két ponttal maradt le a top8-ról az együttes. A kupaforduló megfelelően sikerült, Corazza (2. p.) és Zirkzee (80.) góljával sima 2–0-s győzelem a Cesena ellen. Amúgy az volt Marko Arnautovic búcsúmeccse, a zabolázhatatlan szerb származású osztrák veterán két év alatt lejátszott 51 meccs, benne 24 gól után ment vissza oda, ahol előzőleg is szerepelt a Serie A-ban. Az Interhez, ahol 12 esztendeje 3 meccsen 58 perc jutott neki csereként egy teljes idényben, aztán indult világjáró útjára Németországba, Angliába és Kínába, ahonnan tavalyelőtt szerződött vissza Itáliába, az egyetemvárosba.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, ’23. 8. 21.)

TORINO–CAGLIARI

A Torino sosem vesztett még mérkőzést nyitó fordulóban aktuális újonc ellen a Serie A-ban, 16-ből 11-szer nyert, 5-ször remizett. A legutóbbi hatot meg egytől egyig megnyerte, beleértve a legutóbbi idény Monza elleni 2–1-es győzelmét is.
Most nyáron a Cagliari hetedszer jutott vissza a Serie B-ből az élvonalba, de először playoff útján.
A Torino az egyetlen ellenfél, amelynek a kapujába Nahitán Nández egynél többször betalált (2), beleértve első Seria A-gólját is, amelyet 2019. október 27-én helyezett el a hazaiak hálójába az Olimpico Grande Torinóban,

BOLOGNA–MILAN

A Milan legutóbbi 27 meccsükből 26-szer nem veszített az Bologna ellen, az egyetlen emiliai győzelem ebben az időszakban 2016. január 6-án született, amikor a vendégek Emanuele Giaccarini egyetlen góljával vitték el mindhárom pontot a San Siróból.
Stefano Pioli irányításával a Milan mindhárom idénynyitó bajnokiját megnyerte, az egyetlen edző, aki ennél is többször győzött az első körben sorban egymás után a Milan szakvezetői közül, Fabio Capello volt (1991–1995).
A Milan új szerzeménye, Samuel Chukwueze valóságos „cselgép”, villarreali öt éve alatt csak Lionel Messi (485) és Vinícius Junior (340) mutatott be több sikeres cselt a nigériai csatár 308-ánál a La Ligában.

SERIE A, 1. forduló. Sport1 17:30 Nyerő SzériA olaszfutball-talkshow (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Várhidi Péter); Sport1 18:30 Torino FC–Cagliari Calcio (kommentátor: Engyel István, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 20:30 FC Bologna–AC Milan (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter)