Pályán és képernyőn a Juve és a római nagy duó • SportTV

Pályán és képernyőn a Juve és a római nagy duó

2023. 08. 20. 11:35    
Olvasási idő: 3 perc

Három tévés és egy AMC Mikrós élő meccsel folytatjuk a 2023–24-es idény közvetítéssorozatát a Serie A-ból. A scudettóért versenybe szálló nyolcasból képernyőre kerül a rekordbajnok, a két fővárosi nagycsapat és a liga negyedik lombardiai együttese is.

Federico Chiesa helye most biztosnak tűnik a Juve kezdőjében (Fotó: Getty Images)

A Roma nagy reményekkel vág az idénynek. José Mourinho jelentős változtatásokat hajtott végre csapatán – nem feltétlenül kényszerből. Igaz, a súlyos szalagszakadást szenvedő Abrahamra jövő évig nem számíthat, de fontos kezdőjátékost nem vesztett anyáron. Az érkezők közül a világbajnok Paredes (PSG), a balhátvéd Ndicka (Frankfurt) és Aouar (Lyon) is ott van a tervezett kezdőcsapatban, valamint Svilar válthatja Rui Patríciót a kapuban és a korábban epizódszereplő fiatal Bove is megkapja a bizalmat – azaz csaknem a csapat fele kicserélődhet a legutóbbi bajnokin júniusban a Spezia ellen felálló 11-hez képest. A vendég Salernitana a 2021–22-es idény „csoda-bentmaradásához” képest legutóbb roppant biztosan őrizte meg élvonalbeli tagságát, a 16. helyen végzett nem kevesebb mint 11 ponttal megelőzve a kiesési spareggiót vívó Veronát és Speziát. Az első kupafordulón szűk 1–0-val jutott túl az együttes, a gólt „természetesen” az örökifjú Candreva szerezte, aki negyedszázadszor lép majd pályára a Roma ellen az Olimpicóban szombaton kora este.

Az AMC Mikrón a római meccsel egy időben mutatjuk az előző idényben igencsak hektikus Sassuolo és az élcsoportba impesszív teljesítménnyel magát visszaküzdő Atalanta csatáját. Egyes elemzések szerint az immár hetedik esztendeje a csapatot edző Gian Piero Gasperini mester gárdájának sikerei mögött az a tény húzódik meg, hogy a nemzetközi színtéren nem kellett csatáznia, ebben a szezonban azonban kemény csaták várna rá az Európa-ligában, amelynek sorsolást 8. kiemeltként az első kalapból várja majd szeptember 1-jén.

Udinében mint mindig, most is Beto gólképességében bíznak: a portugál csatár két esztendő alatt 61 meccsen 21-szer boldogította találattal a friuli híveket (Fotó: Getty Images)

Este a Sport1-en a rekordbajnok Juventus friuli fellépését közvetítjük az Udinese ellen. Massimiliano Allegri csapatának célja egész egyszerűen nem lehet más, mint a scudetto visszahódítása, hiszen kilenc egymás követő bajnoki cím után az elmúlt három évben az Inter, a Milan, majd most a Napoli viselheti egy évig a mezre felvarrt bajnoki címert. Ebben az idényben az „öreg hölgy” kapja meg azt a nem kis előnyt a közvetlen riválisokkal szemben, mint legutóbb az Atalanta, azaz nem kell Európában hadakoznia – más kérdés, hogy ennek Torinóban nem örülnek annyira… Az ismert botrányos előzmények után „tiszta lappal” indulhat a csapat, amely csak most vásárolta meg hivatalosan a korábban kölcsönben Torinóban lévő Moise Keant (30 millió az Evertontól), Manuel Locatellit (30 m a Sassuolótól) és Arkadiusz Miliket  (6.3 m a Marseille-től).  Az egyetlen vadonat új nagy név Timothy Weah, az egykori aranylabdás milanos,  jelenlegi is Libéria államelnökeként dolgozó George Weah fia, akit a Lille-ből vásároltak 11.3 millió euróért. Mivel Bonucci és De Sciglio is sérültlistán van, igazából a védelem összetétele okoz fejfájást Allegrinek, az előzetesek Gatti, Bremer, Danilo védőtriót vélelmeznek, s az újak közül Weah-t a középpályán kezdőként feltételezik. A Juve nem halmozta a felkészülési meccseket, de minőségi ellenfelekkel tesztelt.   Július végén Los Angelesben 2–2 után 11-esekkel 4-3-ra legyőzte a Milant, majd méfg Amerikában Orlandóban 3–1-re a Real Madridot (gólok: Kean, Weah és Vlahovics), végül 8 napja Cesenában gól nélkül végzett az Atalantával. Kérdés, a bergamóiak elleni kezdőt (Perin – Danilo, Bremer, Alex Sandro – Weah, Miretti, Locatelli, Rabiot, Cambiaso – Chiesa, Vlahovics) megváltoztatja-e, s ha igen, hány helyen Allegri.
A házigazda Udinese az előző idény 12. helyénél többre hivatott, ezt kellene bizonyítania Andrea Sottilnak, a tavaly nyár óta hivatalban lévő és kétéves szerződését töltő mesternek. Az első tétmeccs, a kupaforduló sikeres főpróbának bizonyult, az osztrák-szlovén Sandi Lovric, a házi gólgyáros portugál Beto, a francia Florian Thauvin és az olasz U21-es válogatott Lorenzo Lucca góljával 4–1-re győzte le a Catanzarót az együttes. Négy gól – négy góllövő, ez legalábbis a góltermést illetően ígéretes, persze más egy másodosztályú ellenféllel vívott kupacsata és a rekordbajnok és -kupagyőztes elleni fellépés…

Immobilét köszöntik a társak. A házi gólkirály elvileg a kispadon kezd, de ha nem megy a társaknak, csereként beállhat

Immobilét köszöntik a társak. A házi gólkirály elvileg a kispadon kezd, de ha nem megy a társaknak, csereként beállhat

Vajon sorrendben hatodszor is gólért köszöntik Ciro Immobilét a laziós csapattársak az idénynyitó találkozón? (Fotó: Getty Images)

A Sport2-n este a másik római együttes, a Lazio szurkolói kedvenceik Lecce elleni idegenbeli fellépését követhetik. Sarri mester legényei a bajnoki ezüst birtokában akár megcélozhatják a bajnoki címet is. Elvégre ha a Napolinak 33 év után sikerült újra elhódítania a scudettót, miért ne sikerülhetne ugyanez a Laziónak 24 esztendő után? A sasoknak sikerült amúgy is erős középpályájukra megszerezni a remek japán Kamada Daicsit a Frankfurtból ingyen és kölcsönben a nagy tehetség Rovellát a Juvéból, valamint az argentin csatár Taty Castellanost, aki azzal szerzett világhírt magénak, hogy idén márciusban a mesternégyest vágott  a Girona színeiben a Real Madridnak a 4–2-re megnyert bajnokin. A mindössze 22 esztendős játékos szerepelt már a chilei bajnokságban, az uruguayiban, az MLS-ben és a La Ligában is, a Serie A új „harci terep” lehet a számára.
A Lecce 2023–24-es célja nagyságrendje, büdzséje, játékosállománya alapján aligha lehet más, mint a biztos bent maradás, amely az előző idényben 5 ponttal a spareggiósokat megelőzve sikerült is. Most persze elkerülnék azt a hatos vereségsorozatot, amely február és április vége közt érte a csapatot. Az idényrajt a Como elleni hazai kupameccs 1–0-jával sikerült, ez máris előrelépés tavalyhoz képest, amikor ugyanebben a kezdő fázisban a Cittadella elleni hosszabbításos 2–3-mal kizúgott a Coppa Italiából.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, 23. 8. 20.)

ROMA–SALERNITANA

A Roma veretlen otthon a salernóiak ellen a Serie A-ban – miután három összecsapását megnyerte ellenük 1948 és 2022 között, az előző idényben pedig  2–2-re végeztek El Shaarawy és Matics, valamint Candreva és Dia)
A Salernitana az egyik a három top 5-ligában játszó csapat közül, amelyek az elmúlt idényben a legtöbb döntetlent játszották (15 – a másik kettő a francia Reims és a Nantes)
A mezőnyjátékosok közül Antonio Candreva játszotta a legtöbb élvonalbeli bajnokit (468), közülük 24-et a Roma ellen – a Salernitana középpályása két gólt szerzett a sárga-vörösek ellen, beleértve a legutóbbi, 2023 májusit is.

UDINESE–JUVENTUS

A Juventus legutóbbi 15 meccsükből 14-szer nem veszített az Udinese ellen, az egyetlen friuli győzelem 2020. július 23-án született (2–1 a Dacia Arenában Ilija Neszterovszki és Seko Fofana góljával, Matthijs de Ligté ellenében).
Massimiliano Allegri (249) a második Juventus-edző, aki az „öreg hölgy” élén eléri a 250 bajnokis mérföldkövet 1929–30 óta, az első Giovanni Trapattoni volt.
Augusztus hónapban a legjobb Dusan Vlahovics gól/meccsperc aránya a Juventusban: minden 88. percben betalál az ellenfél kapujába (4 gól 4 meccsen), beleértve a tavaly a nyitó napon a Sassuolo ellen elért dupláját is.

LECCE–LAZIO  

Azon csapatok közül, amelyek nem nyertek még meccset a Serie A nyitó napján, a Lecce játszotta a legtöbbet, 17-et (6 d., 11 v.)
A Lazio 21 mérkőzésen maradt kapott gól nélkül az elmúlt szezonban, csak két együttes volt, amely ennél többet ért el az olasz élvonal történetében – a Juventus (háromszor: 2013–14, 2014–15, 2017–18) és a Milan (1994–84) – mindketten 22-szer egy teljes idényben.
Ciro Immobile a legutóbbi öt esztendőben egyaránt gólt szerzett az idény első meccsén, ő lehet második, aki hatos ilyen sorozatot ér el – a hárompontos győzelem bevezetése (1994–95) óta Luis Muriel után (a kolumbiainak 2015–16  és 2021–22 között sikerült ugyanez).

SERIE A, 1. forduló. Sport2 18:15 AS Roma–US Salernitana 1919 (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: Nyilasi Tibor); AMC Mikro 18:30 (Sport1 2:30 felv.) Sassuolo Calcio–Atalanta BC (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport2 20:30 Udinese Calcio–Juventus FC Monza (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport2 20:45 US Lecce–SS Lazio (kommentátor: Bartha Zoltán)