Két final four-hely elkél a BL-szerdán
2023. 05. 17. 09:56Olvasási idő: 2 perc
A budapesti négyes mezőny teljes, a kölni csak most van alakulóban. Szerdán és csütörtökön két-két negyeddöntő-visszavágót játszanak a férfi Bajnokok Ligájában, s két csapatnyi játékos, szak- és klubvezető azzal a tudattal tér nyugovóra, hogy június közepén lesz egy „munkás hétvégéjük” a Lanxess Arenában…
MAGDEBURG–PLOCK
Az első mérkőzés 22–22-vel ért véget úgy, hogy az utolsó négy gólt 18–22-ről a házigazdák érték el, de elrontották az utolsó támadást, amellyel megnyerhették volna a meccset.
A németek gólkirályának, Gisli Kristjánssonnak az első meccsen eltört a bokája, emiatt a másik két klasszis, Ómar Ingi Magnússon és Magnus Saustrup társaságában az idény egész hátralévő időszakát kénytelen kihagyni. Az SCM egyetlen hazai vereségét az idényben a PSG ellen szenvedte el, a Plock idegenben éppen a két legutóbbi meccsét nyerte meg, a záró csoportmeccset Portóban és a playoff-visszavágót Nantes-ban, szétlövéssel.
A Plock házi gólkirálya Tin Lucin 79 góllal, a Magdeburg legeredményesebbje Kristjánsson kiesése után Kay Smits 64 találattal.
A lengyel együttes játék nélkül megtartotta vezető helyét a lengyel bajnokságban, a Magdeburg győzött a Rhein-Neckar Löwen ellen és a második helyen áll a Bundesligában az éllovas Kiel mögött. „Nehéz első mérkőzés volt, amire számítottunk is, és szerdán ismét mindent bele kell adnunk, hogy bejussunk a BL négyes döntőjébe. A múlt vasárnapi Rhein-Neckar Löwen elleni győzelem hatalmas lökést ad nekünk, a többiről pedig szurkolóink gondoskodnak a GETEC Arénában” – idézte az EHF honlapja Bennet Wiegertet, a magdeburgiak vezetőedzőjét.
„A plocki döntetlen után újabb kemény meccs vár ránk, amelyen mindkét csapat be akar jutni a final fourba. Tudjuk, hogy erős ellenfél ellen játszunk, de azt is tudjuk, hogy megvannak a lehetőségeink” – vélekedett Leon Susnja, a lengyelek horvát beállója.
PSG–KIEL
Az első meccser a párizsiak 31–27-re nyerték meg Kielben, a németektől Sander Sagosen 9 gólt szerzett, a francia csapatból négyen is hatszor találtak a kapuba: Dainis Kristopans, Ferran Sole, Elohim Prandi és Kamil Syprzak. A PSG ebben az idényben egyszer veszített csak otthon, 37–33-ra kapott ki a Magdeburgtól a decemberi csoportmérkőzésen. A múlt heti első meccshez hasonlóan hiányzik a kieli együttesből Steffen Weinhold és Eric Johansson.
Legutóbb a Kiel 2014 decemberében tudott nyerni Párizsban 27–25-re egy csoportmérkőzésen, azóta kék-két hazai győzelem és döntetlen született. A múlt hétvégén a PSG nem játszott, a Kiel megtartotta a vezetést a Bundesligában a Stuttgartban aratott 37–30-as győzelmének köszönhetően. „Nagyon jó munkát végeztünk Kielben az első meccsen. Kifejezetten hatékonyan védekeztünk, de támadásban jobbak is lehettünk volna. De az idegenbeli első meccs utáni négygólos előny biztos előnynek számít. Ki kell aknáznunk ezt, és folytatnunk kell a játékunkat, hogy jól működtessék rendszereinket” – mondta Raúl González, a PSG mestere a meccs előtti sajtótájékoztatón.
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA. negyeddöntő, visszavágó. Sport1 18:30 SC Magdeburg–Orlen Wisla Plock (kommentátor: Ágai Kis András, műsorvezető: Petur András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Kopornyik Zsolt); Sport1 20:30 PSG Handball–THW Kiel (kommentátor: Ágai Kis András, műsorvezető: Petur András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Kopornyik Zsolt)