LeBron James útja az első NBA-s kosártól a rekorddöntésig
A Király megcsinálta, megelőzte Kareem Abdul-Jabbart. Most már nincs olyan összesített pontrekord az NBA-ben, aminek nem ő áll az élén. Összgyűjtöttük, hogyan jutott el az első, Saramentóban dobott kosaraitól odáig, hogy Michael Jordan igent mondott miatta (is) a The Last Dance-re, és hogy vele kezdődjön tényleg minden pontlista az NBA-ben.

LeBron James és a legendás mozdulata a krétaporral. (Fotó: Getty Images)
Te mit csináltál 2003. október 30-án hajnali 4:30 körül? Azt gondolom, az emberek nagy része a legmélyebb álmát aludta épp Magyarországon, de úgy nagy általánosságban nem is ez a kérdés, hanem az, hogy milyen élethelyzetben voltál ekkoriban, közel 20 évvel ezelőtt. Én például biztos vagyok benne, hogy 19 éves főiskolásként egy szegedi szórakozóhelyen voltam, mondjuk a Sing-Singben vagy a JATE Klubban.
Ha így nincs is meg elsőre, lőjük be a korszakot! Nagyon régen volt, de talán ez segít: A slágerlisták élén Beyonce és Sean Paul, Busta Rhymes és Mariah Carey vagy épp Robbie Williams állt. A TV-ben épp a Jóbarátok utolsó évada futott, a mozikban pedig a Horrorra akadva 3 és a Matrix szintén harmadik része volt a legsikeresebb azokban a napokban.
Azonban egy akkor még csak 18 éves srácra, aki addigra már túl volt egy Sports Illustrated címlapon, és már magára tetoválta „A Kiválasztott” feliratot, úgy várt a kosárlabdáért rajongó közönség, mint a messiásra. Az új Michael Jordant látták benne, aki a hátán viszi majd a következő években az NBA-t, nem túl nagy meglepetésre elsőként kelt el az NBA-drafton azon a nyáron.
Na ez a srác, LeBron James kb. a fent említett időpontban szerezte meg első pontjait az NBA-ben. Nyilván Sacramentóban – ahol akkor a Kings és a Cavaliers összecsapott – este fél nyolc múlt, amikor feldobták a labdát, és pár perccel később süllyesztette el első pontjait a jobb sarokból Mike Bibby és Brad Miller mellől. Vicces, de a 2022-es NBA-draft második választottjának, Jabari Smith Jr-nak az édesapja tagja volt annak a Kingsnek, igaz azon a meccsen nem lépett pályára. Smith Jr. – aki egyébként még fél éves sem volt 2003. októberében – pár hete emlékeztette is rá LeBron Jamest, hogy nem fiatal.
Visszatérve arra a meccsre, az első kísérlete jó volt, és végül 25 pontig jutott. Jól sikerült a debütálás, az első zsákolása egyébként pont az azóta védjegyének számító mozdulat volt, amikor jobbal messze kitartja a labdát, és hatalmas erővel vágja a gyűrűbe. Volt pár csinos kosara ezeken kívül is, ráadásul 9 gólpasszt is kiosztott.
Az újoncszezonja parádésan sikerült, ő lett minden idők legfiatalabb Év Újonca 20,9 pontot, 5,5 lepattanót és 5,9 gólpasszt átlagolva. Oscar Robertson és Michael Jordan óta az első újonc volt, akinek sikerült a 20-5-5-ös klubba lépni. Itt jegyeznénk meg, hogy ebből a három mutatóból azóta sem átlagolt kevesebbet az azóta játszott 19 szezonjában. Soha. Ez már jelzi, hogy ezek csak az első lépések voltak számára. A második szezonjában további szintet lépett, és jöttek az akkoriban egyedülállónak számító űrszámok: 27,2 pontot, 7,4 lepattanót és 7,2 gólpassz. Nem meglepő, hogy 2005-ben Denverben 20 évesen (Kobe Bryant után a második legfiatalabbként) debütált az All-Star-gálán.
2005. március 20-án, Torontóban dobott először legalább 50 pontot, még mindig csak épphogy 20 évesen 56-ot szórt a kanadaiak ellen. A 2006-os, houstoni All-Star-meccsen már ő lett minden idők legfiatalabb All-Star MVP-je. Azonban talán még ennél is nagyobb bravúr volt, hogy élete legeslegelső playoff-meccsén tripla-duplázni tudott a Washington Wizards ellen (32 pont, 11 gólpassz, 11 lepattanó). Meg is nyerte az első párharcát, azonban abban a második körben a Detroit Pistons hét meccsen legyőzte a Cavalierst.
2007. január ötödikén mindössze nyolc pont jött neki össze a Milwaukee Bucks ellen, másnap viszont már 19-et dobott a New Jersey Nets ellen. Ez a Nets elleni 19 pont azért fontos, mert ezzel vette kezdetét az a még most is tartó
1140 meccses és több, mint 16 éves sorozat, amely során minden meccsen eléri a 10 pontot.
A teljességhez az tartozik hozzá, hogy a rájátszásban volt két olyan meccse, amikor csak 8, illetve 7 pontot dobott. Előbbi a 2011-es döntőben, a Mavericks ellen, utóbbi a 2014-es keleti döntőben a Pacers ellen.
A 2007-es rájátszásban pályafutása egyik legnagyobb tettét hajtotta végre, amikor a Detroit Pistons elleni keleti döntő ötödik meccsén 48 pontot dobott. Nem is ezzel feltétlenül, hanem azzal, hogy a kétszeri hosszabbításban megnyert találkozón ő szerezte a Cavaliers utolsó 25 pontját, az utolsó 30-ból pedig 29-et. Teljességgel hihetetlen volt, amit csinált, aki látta, az nem felejti.
A Pistons legyőzésével döntőbe juttatta a valaha volt talán leggyengébb döntőt játszó csapatot. Akkora volt a szakadék James és a játékostársai között, hogy azt leírni is nehéz. Mindenesetre 22 évesen ott volt a fináléban, de nem bírt egyedül a San Antonio Spursszel. A döntő után Tim Duncan azt mondta neki, hogy a jövő az övé lesz, de hálás, hogy ezt még meghagyta nekik.
Nem állt távol a valóságtól, hiszen James azóta játszott még kilenc döntőt, és négyszer bajnok is tudott lenni, 55 döntős meccse van mostanra. Csak Bill Russell és Sam Jones lépett pályára több döntőben, 12-n és 11-en); Kareem Abdul-Jabbar szintén 10 döntőt játszott, de ez nála 56 meccset jelent, és Jerry Westnek van még 55 találkozója a finálék történetében, bár ő ’’csak’’ 9 döntőn jutott eddig.
A 10.000 pontos határt 2008 februárjában, 23 évesen és 59 naposan érte el. Ilyen fiatalon ez előtte senkinek sem sikerült még természetesen (ez pedig minden kerek pontszámnál így lesz majd). Egy hónappal később, tehát már 23 évesen ő lett a Cavaliers franchise pontrekordere. 2008-ban megszerezte első olimpiai bajnoki címét, amit megvédett 2012-ben a nemzeti csapattal. A teljességhez hozzátartozik, hogy 2004-ből egy bronzérme is van. Az az olimpia az amerikai válogatott történetének legszégyenteljesebb szereplése volt.
2009-ben megkapta az alapszakasz MVP-címét, ez az első a négyből. Kétszer is duplázni tudott, hiszen 2010-ben, illetve 2012-ben és 2013-ban is őt találták a legjobbnak. A második kettőt már a Miami Heat játékosaként kapta, mivel 2010-ben úgy döntött, élő adásban jelenti be, hogy elhagyja a Cavalierst, és a tehetségét South Beachre költözteti, hogy a Miami Heat szupertriójának játékosa legyen Dwyane Wade-del és Chris Bosh-sal. Ez volt karrierje legnagyobb PR-katasztrófája, nagyon sok szurkoló elpártolt tőle (Na nem, mintha sokukat nem szerezte volna később vissza). Két MVP-címmel a háta mögött akkor egyértelműen ő volt az NBA legjobbja, tehát a klubváltás romba döntötte a Cavalierst.
A Heat jó üzletet csinált vele, ám annak ellenére, hogy végtelen számú bajnoki címet ígértek a csapatnak, az első döntőt 2011-ben elvesztették a Dallas Mavericksszel szemben. 2012-ben azonban már jött előbb az első Heat-mezben megnyert alapszakasz MVP-trófea, majd a 2012-es rájátszásban ismét letette a névjegyét. A Boston Celtics elleni keleti döntőben 3-2-es hátránynál LeBron James újra epikus performanszt mutatott be, 45 ponttal, 15 lepattanóval és 5 gólpasszal vezette győzelemre a Miamit. Majd a hetedik meccsen is nyertek, így harmadik döntőjére készülhetett.
Az ellenfél ezúttal az Oklahoma City Thunder volt, de Kevin Durant és Russell Westbrook sem tudta megakadályozni abban, hogy 27 évesen megszerezze első bajnoki címét, és első döntő MVP-trófeáját.
A 20.000 pontos határt ismét az NBA-történetének legfiatalabbjaként lépte át 2013. január 16-án a Golden State Warriors ellen, ekkor 28 éves és 17 napos volt. A 2012-13-as szezon újabb MVP-címet, újabb bajnoki címet és egy újabb döntő MVP-trófeát hozott a konyhára. Négy alapszakasz MVP-díjat rajta kívül csak Kareem Abdul-Jabbar, Bill Russell, Wilt Chamberlain és Michael Jordan tudott nyerni. A döntő hetedik meccsén ő biztosította be a győzelmet. Igaz, ha nincs a hatodik meccsen Ray Allen hármasa, ez másképp is alakulhatott volna.
A karriercsúcsát jelentő 61 pontját 2014. március harmadikán a Charlotte Bobcats ellen dobta.
A Spurs elleni 2014-es döntőt elvesztette a Heat. LeBron James pedig úgy döntött visszatér Clevelandbe, ezúttal azonban sokkal szerényebben jelentette ezt be. A Sports Illustrated címlapján ez az üzenet szerepelt: „Hazatérek!”. A fogadtatás? Arra nem volt panasz.
A Heattel ugye négy döntőn szerepelt zsinórban, és ez a tendencia folytatódott 2015 és 2018 között is. Tehát zsinórban nyolc szezonban is ott volt csapataival a fináléban. Az az egy volt a szerencsétlensége, hogy a Cleveland-i időszak egybeesik a Golden State Warriors felemelkedésével, így négy Warriors-Cavaliers összecsapást rendeztek ebben a négy évben. James szempontjából a 2016-os természetesen a legemlékezetesebb, amikor heroikus küzdelemben, 1-3-ról fordítva tudta győzelemre vezetni csapatát (természetesen emberfeletti teljesítménnyel), ezzel harmadik bajnoki címét szerezte. Az ötödik meccsen 41 pont, 16 lepattanó és 7 gólpassz, a hatodikon 40 pont, 11 gólpassz, 8 lepattanó, 4 labdaszerzés és 3 blokk került a neve mellé. A hetedik meccsen tripla-duplázott 27 ponttal, illetve 11-11 pattanóval és gólpasszal.
Azonban az ikonikus mozdulat mégis egy blokk volt, aminek Andre Iguodala lett az áldozata. Sokan – e sorok írója is – ezt a sapkát tartja minden idők legnagyobb blokkjának az NBA-ben.
Benne van a pillanatban minden, ami LeBron Jamest mások fölé helyez. A győzni akarás, a fizikum, a pontosság és a látványosság.
A döntők történetében először fordított egy csapat 1-3-ról, James 29,7 pontot, 11,3 lepattanót, 8,9 gólpasszt, 2,57 labdaszerzést és 2,29 blokkot átlagolt a hét meccsen, mind az öt kategóriában ő volt a döntő legjobbja mindkét csapatot nézve.
Michael Jordan ezután a döntő után jelezte a The Last Dance alkotóinak, hogy készülhet a sorozat. Véletlen volna?
2017. május 25-én a Boston Celtics elleni keleti döntő ötödik meccsén James bejuttatta csapatát az újabb döntőbe, és eközben a rájátszások történetének legjobb pontszerzője lett. Nem mást előzött meg, mint Michael Jordant (5987 volt Jordan rekordja, azt döntötte meg, és azóta 7631-nél jár már). 2018. január 23-án 33 évesen és 24 naposan lépett be a 30.000 pontosok klubjába. Természetesen ebben is a legfiatalabb volt.
A Kevin Duranttel megerősödött Warriors már 2017-ben és 2018-ban is túl nagy falatnak bizonyult, azonban a nyolc zsinórban lejátszott döntővel az NBA hatodik játékosa lett, aki zsinórban nyolcszor döntőt tudott játszani. Jellemző, hogy ez rajta kívül csak az ötvenes-hatvanas években egyeduralkodó Celtics játékosainak sikerült. A 2018-as döntő első meccsén azért még alakított egy óriásit, 51 pontot dobott, ez pedig a rájátszásra vonatkozó egyéni rekordja. JR Smith gondoskodott arról, hogy ne erre emlékezzenek az emberek erről a meccsről.
2018 nyarán igazolt jelenlegi csapatához, a Los Angeles Lakershez. Pár hónappal később, november 14-én bekerült az alapszakasz történetének öt legeredményesebb játékosa közé. Wilt Chamberlaint előzte meg; Michael Jordant lehagyva lett negyedik 2019. március 6-án.
Kobe Bryantet 2020. január 25-én sikerült felülmúlni, ráadásul Philadelphiában, a korábbi Lakers-sztár szülővárosában.
Kobe még gratulált neki, küldött egy kézzel írt levelet és egy palack bort. Ezt James soha nem fogja kibontani.
Nem véletlen. A sors fintora ugyanis, hogy Bryant épp másnap szenvedett halálos helikopterbalesetet, miközben a Lakers Philadelphiából tartott hazafelé repülővel. Személyesen tehát már nem tudtak ezt követően beszélni, de a Lakers-játékosait – ahogy az a csapatról szóló dokumentumfilmből kiderül – előbb összekovácsolta a tragédia, majd rengeteg erőt, motivációt merítettek belőle. A Black Mambáért is bajnoki címet akartak szerezni abban az évben. Ez pedig – ugyan kacifántos módon, mivel a koronavírus közbeszólt – sikerült is az aranysárga-liláknak a Disneylandben zajló buborékban. A franchise most már ugyanúgy rekordot jelentő 17-szeres bajnok, mint a Boston Celtics. LeBron James 2020-ban negyedszer is bajnok és döntő-MVP lett. Az első játékos lett, aki három csapat színeiben is döntő-MVP tudott lenni.
A csapatsikerek azóta elkerülik, azonban bekerült az NBA történetének 75 legjobb játékosa közé 2022-ben, továbbá sorra állítja be vagy dönti meg a rekordokat. Gólpasszok tekintetében is jön fel, már negyedik az örökranglistán, és egyébként egyedüli tagja a 38.000 pont, 10.000-10.000 gólpassz és lepattanó klubnak. Idén 19. alkalommal All-Star, amivel beérte Kareem Abdul-Jabbart. 2022. február 12-én már egyszer az NBA történetének legjobb pontszerzője lett, ha az alapszakaszt és a rájátszást együtt számoljuk. A hivatalos, csak alapszakaszra vonatkozó listán a második helyre 2022. március 19-én ért oda, Karl Malone-t megelőzve.
Azóta azt számolta mindenki, mikor éri utol a lista elején Kareem Abdul-Jabbart. Szépen lassan lépkedett egészen odáig, míg február hetedikén Los Angelesben, a Crypto.com Arenában, a Los Angeles Lakers – Oklahoma City Thunder találkozón megszerezte 38.388. pontját a harmadik negyed végén. A játék megállt, és megünnepelték a királyt. Kareem Abdul-Jabbar – aki ott volt a csarnokban – jelképesen átadta neki a meccslabdát.
LeBron James lett ezzel a GOAT?
A jelenlegi formája alapján még párezer pontot fog szerezni LeBron James. Hogy hol a határ? Nehéz megmondani, attól függ, az öregedés valaha meg fog-e látszani rajta, és hogy meddig szeretne játszani. A 40.000 pont szinte biztosan meglesz, ha csak nem sérül meg valamikor. Az biztos, hogy a Király felült a trónra, és talán a most olvasottak igazolják, hogy igenis érdemes arról beszélni, hogy Michael Jordan vagy LeBron James a nagyobb játékos. Szaniszló Csaba és Tőrös Balázs ezt megtette:
Ha pedig már hivatalosan is megdőlt a rekord, talán ez ismét ad egy újabb lendületet a szavazóinknak arra, hogy voksoljanak a James kontra Jordan vitában. Ismét arra buzdítanánk a magyar szurkolókat, hogy szavazzanak, hiszen ez a csúcsdöntés egy picit ismét változtatott a helyzeten. A SPORT TV SZAVAZÁSA ITT ÉRHETŐ EL.
Shaquille O’Neal magát az érintettet is megkérdezte erről a meccs után, hogy szerinte ezzel a csúccsal ő lett-e a GOAT, amire James azt válaszolta, hogy ez egy nagyon jó téma, mindenkinek meghagyja, hogy döntsön, de ő mindig magát választaná bárkivel szemben. Tudja, mit tett le az asztalra, és ezért mindig úgy fogja érezni, hogy a legjobb, de megvannak mindenkinek a kedvencei, és rengeteg óriási játékosa volt a ligának, ő pedig örül, hogy közéjük tartozik.
Nézd meg a csúcsdöntést többször is az AMC Mikrón!
Ha lemaradtál az élő meccsről, van egy szuper hírünk. A TV-ben is kétszer meg lehet nézni február 8-án, és február 9-től egy hétig vissza lehet majd nézni a csúcsdöntő mérkőzést az AMC Mikrón is. Szaniszló Csaba és Dávid Kornél kommentálásában igazán nagy élmény volt ezt átélni.
Los Angeles Lakers – Oklahoma City Thunder: február 8., szerda 4:30, Sport1 (élő); 14:30, Sport1 (felv.); 23:30, Sport2 (felv.); február 9-én reggel 6:00-tól pedig elérhető lesz az AMC Mikrón
További NBA-s program a Sport TV-n:
A héten még egyszer láthatjuk majd Jamest, méghozzá a Milwaukee Bucks ellen, de a Trash Talkban és az Alley-oopban is kiemelt téma lesz a rekorddöntés, sőt, további két remek időpontban zajló rangadót is láthatnak majd a Sport TV nézői.
Trash Talk: február 9., csütörtök 19:00, Sport2 (élő)
Los Angeles Lakers – Milwaukee Bucks: február 10., péntek 4:00, Sport1 (élő); 13:25, Sport1 (felv.); 20:00, Sport2 (felv.)
Alley-oop: február 11., szombat 23:00, Sport1 (élő)
Brooklyn Nets – Philadelphia 76ers: február 12., vasárnap 00:00, Sport1 (élő)
NBA Action: február 12., vasárnap 17:15, Sport2
Boston Celtics – Memphis Grizzlies: február 12., vasárnap 20:00, Sport2 (élő)