Az Inter tartaná a „csak” tízpontos hátrányt • SportTV

Az Inter tartaná a „csak” tízpontos hátrányt

2023. 01. 23. 13:05    
Olvasási idő: 3 perc

Két mérkőzés került hétfőre a Serie A utolsó „őszi” fordulójából, a legnagyobb fellépő az Inter, amely szeretne legalább ragadni az élen robogó Napolira. A kusza időrend miatt a mi szokásos menetrendünk is módosul: először beszélgetünk az első 7 meccsről, majd jön a két napi élő találkozó, és a programot zárja a szokásosnál kissé kurtább összefoglaló.

Simone Inzaghi társrekorder lett a szuperkupa-győzelmekben, de most már újra a Serie A-ra koncentrál (Fotó: Getty Images)

Az Inter minimumcélja egybeesik a maximummal: mindenképpen három pontot kell szereznie, hogy legalább megmaradjon a Napoli mögött a „csak” tízpontos hátrány, ne növekedjék tovább. A kék-feketét folytatták idei remekléseiket: Rijádban a szuperkupameccsen 3–0-ra tönkreverték a városi rivális Milant, először közvetlen trófeamérkőzéseik során. Dimarco szerezte a vezető gólt, Dzeko növelte az előnyt és Lautaro Martínez a 77. percben adta meg a kegyelemdöfést. Utóbbi amióta világbajnokként tért vissza Itáliába, mintha új erőre kapott volna: gólt szerzett a Coppa Italiában is, amelyben csapata majd a kiváló formába lendülő Atalantával csap majd össze a negyeddöntőben. Simone Inzaghi ezzel folytatta kiváló „edzői kupaszereplését”, ott van csapatával a BL rájátszásos szakaszában is, s nem mellesleg a negyedik szuperkupasikerével olyan elit társaságba került be, amelynek Marcello Lippi és Fabio Capello a tagja 4-4 szuperkupa-diadallal. Emellett az elmúlt másfél idényben néhány Serie A-listát is vezet Inzaghi (ld. a statisztikát lejjebb)
Az Empoli idegenbeli meccseinek 93%át elveszítette a fekete-kékek ellen. Ugyanakkor legutóbbi bajnokját megnyerte 1–0-ra a Samp ellen, s ezzel egypontnyira került a táblázat felső feléhez. Kilencven perccel a félidény vége előtt a kékek kiesési aggodalmai enyhültek, csak a mindenki mást is rendre legyőző Napolitól kaptak ki legutóbbi öt bajnokijukon. Az első hét helyezetten kívül csupán egyetlen csapattól szenvedtek vereséget, így Paolo Zanetti edzői működése – játékosként is szolgálta a klubot – sínen lévőnek tetszik. Ezzel együtt is csak a liga három leggyengébb csapata szerzett az Empolinál kevesebb gólt, ezért is ragaszkodott a mester a tapasztalt gólvadász, Francesco Caputo újra szerződtetéséhez. Az Inter legyőzése a San Siróban azért (is) nagyon nagy falat, a toszkánok 2021 decembere óta nem tudtak megnyerni két egymást követő mérkőzést a Serie A-ban, s csaknem öt éve úsztak meg két egymást követő találkozót kapott gól nélkül.

Az erőltetett menetben Inzaghi esetleg cserélhet egy-két embert, Dumfries, De Vrij és Asllani az első számú esélyesek a kezdőbe kerülésre. Lukaku már teljes értékű edzésekez végzett a csapattal, szükség szerint becserélhető, Handanovic és Brozovic is erőnléti nehézségekkel küzd, ők még nem játszhatnak. A két kezdőcsatár Lautaro és Dzeko lehet, a macedón ha betalál, a harmadik légiós leget az Inter történetében, aki négy egymást követő idényben is kétszámjegyű gólt jegyez.
Az Empoli Razvan Marint eltiltása miatt nélkülözi, Ismajli és Grassi comb-, Destro vádlisérülése miatt nem játszhat. A vendégek kapusa, Vicário védte az öt európai topligában a legtöbb lövést 2021 augusztusa óta, s ő az egyike annak a két játékosnak, akik egyetlen bajnokit sem hagytak ki ebben az időszakban (56 mérkőzés, a másik ilyen is egy kapus, a római Rui Patrício), A korbbi Cagliari-kapuvédő tehát az első, akit Paolo Zanetti beirat a kezdőcsapatba a meccslapra. Valószínűleg az Inter kölcsönjátékosa, Satriasno éesz a támadó duó másik tagja Caputo mellett annak ellenére, hogy az idényben eddig mindössze egyszer volt eredményes.

Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Az Inter megnyerte mind a 9 legutóbbi meccsét az Empoli ellen, 20–7-es összesített gólkülönbséggel, a toszkánok legutóbbi sikere a fekete-kékek ellen 2006. április 30-án született (1–0, Materazzi öngóljával). 2. Simone Inzaghi érkezése (2021 nyara) óta az Inter nyerte a legtöbb hazai mérkőzést (22-t 28-ból), szerezte a legtöbb pontot otthon (69, ez mindenkinél legalább 7-tel több) és szerezte a legtöbb gólt is (69) a Serie A-ban. 3. Edin Dzeko legutóbbi két meccsén 3 gólt ért el az Empoli ellen, összesen 7 gólt szerzett az idényben, négyet ebből a legutóbbi 5 mérkőzésen. Azok közül, akik legalább 5 gólt szereztek 2022–23-ban az öt európai topbajnokságban, ő a legidősebb a maga 36 évével.

KÉTSZER KÉT MINISTATISZTIKA A NAP MÁSIK ÉLŐ MECCSÉRŐL

BOLOGNA–CREMONESE

+ A Cremonese legutóbbi bolognai győzelméig – a Serie A-t, B-t és kupát is beszámítva – 1987. április 12-ig kell visszalapozni, akkor a másodosztályban nyert 2–0-ra, azóta két piros-kék győzelem és három remi született az egyetemvárosi meccseiken. o A két csapat kapta a legtöbb gólt rögzített játékhelyzetből az idényben, 10-et, illetve 11-et, s ők kapták a legtöbb gólt 22-esből, egyaránt négyet. = Riccardo Orsolini az egyetlen bolognai játékos, aki gólt is szerzett, gólpasszt is adott öt egymást követő idényben is egyazon csapat tagjaként –, rajta kívül ez csupán Lautaro Martíneznek sikerült az Interben. + David Okereke (Cremonese) átlagban minden 223. percben gólt szerez a Serie A-ban az idegenbeli meccseken (összesen 8 gól), egyetlen találatát a Dall’Arában   2021. november 21.-én érte el, még a Venezia játékosaként, Érdekes, hogy hazai pályán ennél lényegesen ritkábban talál be:  784 percre jön ki a mindössze két cremonai gólja az idényben.

SERIE A, 19. forduló. Sport1 17:30 Sport2 Nyerő SzériA olaszfutball-magazin  (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Kéri András); 18:30 FC Bologna–Cremonese Calcio (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János); Sport2 20:30 FC Internazionale–Empoli FC (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János); Sport1 23:00 a forduló összefoglalója (kommentátor: Bartha Zoltán és Fülöp László)