Barney, Beatles, boldogság

A messziről csodált, kiskoruk óta profi sportolónak nevelt „atlétamodellek” után végre itt van a hétköznapi emberek világbajnoksága is. Amelyen akár én is hihetnék abban, hogy többek között két keresztszalag-szakadás után is nyerni tudok. Mondjuk, ehhez a 140-es egyéni körrekordomon meg a harminc alatti átlagomon alaposan kellene javítanom, de például versenysúlyban kiállom a próbát a mezőny jelentős részével. Ráadásul ugyanúgy van könyvelői diplomám (fogalmam sincs, hova tettem a 21 éve a Közgázon lezajlott átadóünnepség estéjén…), mint Nathan Aspinallnek, alighanem jobban számolok José de Sousánál és a kollégák, illetve a nézők szavazatai alapján utcahosszal megnyerem az Andrew Gilding-hasonmásversenyt.

Bár az is igaz, objektív okokból sohasem lesz olyan Bundesliga-séróm, mint a húszéves koráig tizenegy lábműtéten áteső Danny Jansennek, az életben nem táncolok úgy, mint Dimitri Van Den Bergh vagy Leonard Gates, de olyan kigyúrt sem leszek, mint a volt rögbis, jelenleg éppen dartsvilágranglista-vezető Gerwyn Price.

Szóval, régi és új emberi történetekkel, illetve főszereplőkkel, a megszokott parádés hangulattal (és hadd beszéljek kicsit „haza”: a Sport Tv-vel) megint ránk rúgta az ajtót a PDC-dartsvilágbajnokság. Nekem speciel kedd este jött el az első fénypont Raymond van Barnevelddel. Az öreg mágus, Phil Taylor már csak bemutatóversenyeken és szeniortornákon dob, így aztán új kedvenc után kellett néznem. Mondjuk, nem volt nehéz dolgom, hiszen már a bevonulásánál felcsendülő Eye of the Tiger is szép emlékeket idézett fel bennem.

Az ezredforduló táján évekig néztem, miképp dübörög be rá a bokszoló Dariusz Michalczewski, hogyan védi aztán fejjel az ütéseket a ringben – és általában hogyan győzi le riválisait.

2005-ben Fabrice Tiozzo hülyére verte Hamburgban a Tigrist, nekem meg eszembe sem jutott, hogy sporteseménnyel kapcsolatban nálam valaha még egyszer szóba kerül a Survivor zenéje.

Majd 2007. január elsején feküdtem a tévé előtt, és vártam, hogyan koronázzák meg a Circus Tavernben Phil Taylort. Kit érdekelt, hogy van ellenfél is, Taylor a darts istene, nem veszíthet, és kész. Jött egy joviális külsejű holland, annyit tudtam róla, hogy néhányszoros amatőr világbajnok, meg hogy első évét tapossa a profik között, aztán jó napot. Érdekelte a fenét, hogy nála is az Eye of the Tiger dübörgött. Ő is megkapta a meccs eleji pofonokat (3–0 volt Taylornak), majd nyert. Döntő szettben, bullra dobás után (bent hagyatta Taylor nyilát!), első nyíllal értékesítve a „meccslabdát”.

Minden idők legjobb vb-döntőjét (nem én mondom, hanem Taylor) nyerte meg 7–6-ra.

Megismertem és megtanultam tisztelni, elismerni Raymond van Barneveldet.

Azóta pedig az ő példáján megtanultam, a világsztárok is simán esendőek, lehetnek olyan problémáik, mint a hétköznapi embereknek, illetve rajta keresztül látható, mekkora átalakuláson ment keresztül három évtized alatt a sportág. A minap a holland Algemeen Dagblad című napilapnak bevallotta, az idén anyagi gondjai voltak, hiába „ért pénzbe” 19 alkalommal is a profi világszervezet, a PDC versenyein. Merthogy bár évek óta külön éltek a feleségével, Silviával, a válásukat csak 2022-ben mondták ki.

„Azt mondják, egy válás elviszi a vagyonod ötven százalékát. Na, nálam ez legalább hatvan volt” – ismerte el az ötszörös világbajnok.

A Grand Slam of Darts elődöntője és az azzal járó 50 ezer font azért kihúzta a slamasztikából, és a kedd este Ryan Meikle ellen aratott 3–1-es siker is már 25 ezer fontot hozott neki, de azért második karrierje során még messze van a 2019 végéig összedobált 3.8 millió eurójától. Csak hát a boldogtalansága, a rossz játéka („Valóságos rémálom voltam a környezetemnek…”) miatt úgy érezte, szakítania kell a dartsszal. Örökösnek szánta, még csak két év sem lett belőle.

„Sokan azt hiszik, feneketlen a pénztárcám, de én sajnos még azelőtt voltam a csúcson, hogy az igazán nagy pénz megérkezett volna a dartsba” – jegyezte meg, ami aztán az ő példáján tökéletesen lemérhető. Barney élete első vb-jén, 1991-ben a BDO-nál 1500 fontot keresett, miután az első körben kikapott Keith Sullivantől. Az akkori torna végső győztese, Dennis Priestley 26 ezer fonttal gazdagodott. Harmincegy évvel később egy második körös siker ennél alig ezer fonttal ér kevesebbet.

„Akkoriban sportközpontokban és csarnokokban játszottunk, ha pedig szerencsénk volt, ­szabadidőparkokban – emlékezett vissza a tavaly visszatérő ötszörös világbajnok, aki az első vb-címét 1998-ban Richie Burnett megverésével gyűjtötte be. – Hihetetlen volt utána hazatérni Hollandiába.

Mintha a Beatles szállt volna le az amszterdami reptéren. De nem akarom magam a Beatleshez hasonlítani, mert nem tudok énekelni… Elszabadult a pokol. Mindenki ezt a meccset nézte. Utána a boltokból elfogytak a dartstáblák, hiánycikk lett a nyilakból. Mindenki elhitte, hogy pénzt lehet keresni vele, a játék fejlődése azóta töretlen. Rózsákat és tulipánokat neveztek el rólam.

Elképesztő… Akkoriban hét vagy nyolc meccset kellett megnyernem, hogy kapjak ötven fontot. Manapság, ha a PDC-nél a Pro Touron nyersz egy meccset, legalább 750 fontot kapsz. Talán mondhatjuk, megváltozott a játék.” Azt több megnyilvánulásából tudjuk, szeretné, ha ezen kívül még valami biztosan megváltozna. John McDonald ceremóniamester egyelőre ötszörös világbajnokként konferálja be – Barney nagyon szeretne legalább hatszoros lenni.

Januárban lesz 25 éve, hogy először világbajnok lett (még a BDO égisze alatt), ezt megünneplendő egy pezsgőt biztosan kinyit, ígérte.

Arra is bátran ihat, hogy rajta kívül csak a „Bronz Adonisz”, Steve Beaton mondhatja el magáról, hogy legalább harminc világbajnokságon indult.

Csak ő már nincs versenyben, szemben Barney-val, aki december 27-én az esti programban az exvilágbajnokok csatájában Gerwyn Price-szal méri össze az erejét. A hangulat félelmetes lesz, szurkolótábora, a „Barney Army” már Meikle ellen megmutatott magából ezt-azt, ráadásul Price-t az elmúlt években – a walesi néhány magatartásbeli gondja miatt nem minden alap nélkül – divat utálni, így aztán a semlegesek is a hollanddal lesznek. Úgyhogy garantálom, az Ally Pallyben elszabadul a pokol – és ezt végre Van Barneveld is érzékelheti.

„Az elmúlt három évben füldugóval játszottam, ami kicsit megbénított. A Grand Slam of Dartson kivettem, és végre jöttek a zajok, vele az adrenalin – na, ez segített. Ez az, ami hiányzott, miután visszavonultam. Akkor csak az öreg Raymond van Barneveld voltam, nem a mindenki által ismert dartsjátékos. Vissza akartam térni, éreztem, képtelen vagyok élni a fejhajtás és a figyelem nélkül. Az briliáns.”

És talán addigra az igazi tigrisüvöltés is megérkezik. Most még az is csoda volt, hogy simán bevonult. A meccs előtti napon úgy érezte, jó ötlet kínait enni. A gyomra órákkal később „gratulált” az elhatározásához, és még órákkal az idei bemutatkozása előtt is fekvésre kárhoztatta. Aztán odaállt, és bár az első szettet elbukta, utána simán továbblépett. Ha Price-t is megveri, alighanem nem csupán az anyagi helyzete lesz stabil (már 35 ezer font a tét), de az esküvője is lehet olyan romantikus, mint a lánykérése. Új szerelme, Julia Evans kezét az Eiffel-torony tövében, letérdelve kérte meg. Párizsban pedig van egy-két jó étterem is.

Az írás eredeti verziója a Nemzeti Sport 2022. december 22-i számában jelentg meg, elektronikus formában itt található.