Meg tudja-e állítani az Atalanta a Napolit? • SportTV

Meg tudja-e állítani az Atalanta a Napolit?

2022. 11. 05. 11:24    
Olvasási idő: 4 perc

Vasárnap két nagy olasz rangadót rendeznek: Rómában a Derby della Capitalét – szokásos kommentátorpárosunkkal a helyszínről, az Olimpicóból közvetítjük – és a Derby D’Italiát, amely normál esetben mindenképpen a forduló meccse lenne – most azonban csak a harmadik. Mert szombaton a táblázat két éllovasa csap össze: a második Atalanta fogadja a listavezető, az idényben Itáliában még veretlen Napolit.

Ejif Elmasz és Hirving Lozano gólöröme az idén áprilisi bergamói találkozón a Gewiss Stadionban. Lesz-e hasonló jelenet ugyanott szombaton este is? (Fotó: Getty Images)

A bevezető szűkítő kitételének indoka, hogy minden tétmeccsen elvesztette veretlenségét a Partenopei, amely kedden este vereséget szenvedett az Anfielden, de a 0–2 ellenére megtartotta csoportelsőségét, azaz a másodikak közül kap majd ellenfelet a nyolcaddöntő hétfői sorsolásán. Az első helyet tartja a Serie A táblázatán is, öt ponttal előzi meg szombati házigazdáját, az Atalantát – a bajnokság egyharmadánál mindketten aa Calcio  hagyományos óriásai előtt vannak.
Luciano Spalletti, biztos lévén a BL-továbbjutásban is erős csapatot küldött a pályára az Anfielden, de formán kívüli vendéglátói végül két késői góllal legyőzték együttesét.  A hazai veretlenség azonban megmaradt, legutóbb az azúrkékek a Maradonában 4–0-ra verték meg a Sassuolót. Osimhen idénybeli első mesterhármasával repítette a csapatot a fölényes diadal felé, amellyel meglett az 5 pontos előny a táblázaton. A vb-szünet után a gárda több mint 30 esztendős szünet után a scudetto megszerzésére koncentrálhat, előtte a bergamói túra után még az Empolit és az Udinesét fogadja a katari világeseményt megelőzően.
Hosszú és viszonylag sikeres edzői pályafutása egyik csúcsaként a bajnoki cím megszerzésére törő Spalletti már az Atalanta legyőzésével is újabb klubrekordot állítana fel 9 egymást követő győzelemmel.
Noha a vendéglátók korábban jobban szerepeltek ebben a párosításban, az égszínkékek legutóbb 3–1-re nyertek a Gewiss Stadionban, most ismétlésre készülnek szombat este.
Az elmúlt idény számos hazai vereségének egyike akkor érte az Atalantát, amikor a La Dea több éves túlteljesítés után Gian Piero Gasperini gárdája „elsüllyedni látszott”.  Viszont az Euróáról lecsúszás vesztesége ebben az idényben szakmailag nyereségbe fordult át, Gasperini fiai többet gyakoroltak és pihentek hét közben, amikor a vetélytársaknak kemény kontinentális kupameccseket kellett lejátszani, időnként hosszú, nehéz utazásokkal megspékelve. A múlt hónap végéig ők is őrizték veretlenségüket, aztán otthon kikaptak a Laziótól 2–0-ra, mégis a két milánói óriás, a Juve és a másik római klub előtt állnak a táblázaton a négy BL-hely valamelyikéért folyó versenyfutásban. Az első vereség csalódása után gyorsan vissszabillentették az egyensúlyt az Empoli elleni 2–0-s sikerrel a Castellaniban Hateboer és a Serie A ritmusát egyre jobban felvevő Ademole Looikman góljával. Most fogadják a közel 30 gólt szerző listavezetőt, majd Leccébe látogatnak és még a vb előtt megküzdenek a lombardiai rivális Interrel.  Mindazonátal eddig csak a Juve kapott náluk egy góllal kevesebbet, igaz, a látogató meg csupán eggyel többet az idény eddigi 12 fordulója alatt.
Gasperini aligha változtat sokat azon a csapaton, amely legyőzte múlt héten az Empolit. Noha Muriel visszatérhetett az eltiltása után, most egy közelítőizom-probléma miatt nem szerepelhet az együttesben. Ezért a másik kolumbiai csatár, Duván Zapata lesz a kezdő, aki viszont nemrég tért vissza hosszas sérülés után. Ő egyébként a Napoliban mutatkozott be az olasz élvonalban,  2013 és 2015 között 37-szer lépett fel a mostani vendégek színeiben, az ellenük vívott legutóbbi hat meccsén pedig 6 gólban is közvetlenül érintve volt. Looikman az elmúlt meccseken mutatott formájával esélyes a kezdőcsapattagságra, Zapata a fiatal Rasmmus Hojlanddal küzd meg a csatárduó másik helyéért. Gasperini a középpályán továbbra sem számolhat a sérült De Roonnal és Zappacostával, Pasalic szerepeltetése nyilvánvalónak tűnik.
A Napoli fontolóra veheti Osimhen pihentetését, bár Spallettinek az a „trükk” nem igen jött be eddig az Atalanta ellen. A bergamói együttes Rasoadorinak is mumusa, de a másik Napoli csatár, Simeone sem nagyon boldogul az Atalantával: 924 perce játszott már a fekete-kékek ellen, de még sosem volt eredményes ezalatt.
Egyedül Rrahmani hiányzik továbbra is a nápolyiak alapcsapatából, Kim Min Dzse mellé Ostigaard és Juan Jesus közül választ társat Spalletti mester, a BL-meccsen a kispadon kezdő Zielinski alighanem visszatérhet a mérkőzést indító 11-be a középpályára.
Három statisztikai érdekesség a mérkőzésről. 1. A két csapat legutóbbi 7 bajnokijából a bergamóiak kétszer annyit nyertek meg, mint a Partenopei (4–2), viszont az azúrkéket győztek a legutóbbi összecsapáson, s most két meccset nyerhetnek a Dea ellen először 2018 decembere óta (akkor hármat nyertek sorozatban).  2. A Napoli megnyerte legutóbb 4 idegenbeli mérkőzését az olasz élvonalban, enné többet, ötöt legutóbb egyazon edzővel 2017–18-ban nyertek (6-ot) Maurizio Sarrival a kispadjukon. 3.  Az Atalanta az egyik a két Serie A-csapat közül, amelyek ellen Raspadori 5-nél több meccset játszott, de egy gólt sem szerzett és gólpasszt sem adott) – a másik ilyen ellenfél a Bologna.

KÉTSZER KÉT MINISTATISZTIKA A NAP MÁSIK HÁROM MECCSÉRŐL

EMPOLI–SASSUOLO

+ Az Empoli csupán egy meccsen mulasztotta el a gólszerzést a Sassuolo ellen legutóbbi 10 hazai Serie A-meccsén: 0–3 2016. december 4-én, Ricci és L. Pellegrini, mindkettő 11-es és Ragusa góljával. o A Sassuolo 14 gólnál tart az idényben, ez a legrosszabb teljesítménye a 2018–19-es idény óta az első 12 fordulóban (akkor csak 6 gól volt), viszont a csapat átlagban meccsenként kettővel többször (15-13) lőtt kapura, mit az elmúlt idényben. + Mattia Destro a legutóbbi két meccsen betalált a Sassuolo hálójába, a fekete-zöldeké lehet a harmadik csapat, amely egymás után háromszor kap gólt az Empoli-csatártól, a Cagliari (4-et kapott 2017. január és 2021. szeptember között) és a Milan (3, 2019. május–2021. április). o  Georgiosz Kirjakopulosz az egyetlen Sassuolo-játékos, akinek egynél több gólhoz volt közvetlen köze az idényben idegenben ebben az idényben (2/4 csapata góljaiból), a görög játékos  gólpasszt adott a Spezia ellen augusztusban és gólt ért el az Atalanta ellen októberben.

SALERNITANA–CREMONESE

+ A Salernitana megnyerte legutóbbi két bajnokiját, s esetleg harmadszor is nyerhet egymás után, legutóbb a 2021–22-as idényben fordult elő ez. Legutóbb három egymást követő hazai győzelmet az 1998–99-es idényben produkált, amikor megnyerte utolsó öt otthoni meccsét az idényben o A Cremonese nem talált a kapuba két legutóbbi idegenbeli mérkőzésén, legutóbb három egymást követő házon kívül vívott 2020 decembere és 2021 januárja között maradt eredménytelen (a Monza, a Reggina és a Chievo ellen a Serie B-ben). +  Boulaye Dia 5 gólt szerzett a Salernitana első 12 meccsén az idényben, előtte ennyi gólt legkevesebb 20 forduló alatt Sebastiano Vaschetto ért el 1947–48-ban a klub történetében. o David Okereke az egyetlen cremonai játékos, aki egynél több gólt szerzett idegenben a szezonban (2), a nigériai játékos két meccset játszott a Salernitana ellen, mindkétszer 2–1-re vesztett a Venezia színeiben ellene.

MILAN–SPEZIA

+ A Spezia az egyik csapat, amely az 2022-ben idegenben nyerni tudott a bajnok Milan ellen (2–1-re a Meazzában februárban), ezt követte nemrég, októberben a Napoli.  o A 2–1-es torinói vereség után kétszer egymás után veszíthet a Milan, ilyen legutóbb 2021 novemberben fordult elő a rossonerókkal, akkor a Fiorentinától és a Sassuolótól kaptak ki. +  Junior Messias három eddigi duplája közül az elsőt a Spezia ellen érte el, 2020 decemberében a Crotone színeiben, a Torinónak lőtt gól után egymást követő bajnokikon másodszor találhat be, ezt korábban 2021 április-májusában érte el a Bolognának és a Napolinak  a kapujába találva. o Mbala N’Zola szerezte a Spezia góljainak felét (5/10) ebben az idényben, de valamennyit otthon érte el. Két egymást követő mérkőzésen a ligában legutóbb 2021 januárjában volt eredményes a Napoli és a Sampdoria ellen.

SERIE A, 13. forduló. Sport1 14:45 Empoli FC–Sassuolo Calcio (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); AMC Mikro 15:00 (felv., Sport2 18:30) US Salernitana 1919–Cremonese (kommentátor: Bartha Zoltán);  Sport1 17:45 Atalanta BC–SSC Napoli (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 20:30 AC Milan–Spezia Calcio (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)