Már egy újabb főtábla bravúr lenne
2022. 10. 04. 12:39Olvasási idő: 2 perc
Mindkét férfikézilabda-csapatnnk hátrányban kezdi selejtezős párviadalának visszavágóját az Európa-liga 24-es főtáblájára jutásért. Az FTC-nek két-, a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek négygólos hátrányát kellene ledolgoznia a továbbjutáshoz. Embert próbáló feladat…
FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM–CHAMBÉRY
Az első találkozón Franciaországban a Chambéryben a hazaiak végig vezettek, a félidőben háromgólos előnyt szereztek, amelyet eggyel még megtoldottak a második játékrészben. Góljaikból egyaránt 5-öt szerzett három játékos is, Queido Traoré, Benjamin Richert és Nikoloz Kalandadze. A veszprémiek kiemelkedően legjobb gólszerzője Pulay Gábor volt, 10 találattal. A múlt keddi mérkőzés óta mindkét együttes hazai bajnoki is játszott. A veszprémiek otthon szenvedtek vereséget a Dabastól 33–30-ra, s ezzel 5 játéknap után csak a 11. helyet foglalják el a bajnoki táblázaton, 2 ponttal. A franciák idegenben, Nimes-ben léptek fel, s 18–18-as félidő után 37–34-es győzelmet arattak, amely után 6 ponttal a hatodikak a Starleague tabelláján, de a vezető Nantes mögött csupán két ponttal vannak elmaradva.
A kisebbik veszprémi csapattól történte második kupameccsén a döntetlen is jelentős eredménynek számítana, de az esélyes mindenképpen a viszonylag kevés légióssal, de kiváló francia játékosokkal (is) kiálló vendégegyüttes.
FTC–STEAUA
Bukarestben eleinte vezetett is a Fradi, később fordított a román együttes, s egy ideig felsejlett egy súlyosabb vereség árnya is – 7 gólos hátrány –, de végül sikerül két gólig felzárkóznia a Csörgő Kristóf és Bujdosó Bendegúz vezette zöld-fehéreknek. A visszavágóra Pásztor István már számíthat csapata legismertebb játékosával, Lékai Mátéval is, valamint Bognár Alexszel – a két irányító ugyanis kihagyta a múlt keddi első találkozót.
„Acélkemény Fradit várok, amely megmutatja, hogy ez a mi házunk, a mi várunk. Korszerű, szikrázóan kemény védekezésből induló, sok lerohanáson alapuló gyors játékra készülünk” – fogalmazott az FTC mestere, korábbi szakértőnk, amikor a fradi.hu a találkozó előzetesében csapata játékfelfogásáról kérdezte. Keménységre – sportszerű keretek közt – szükség is lesz, mert az ellenfél is igen keményen játszijók – s nem is mindig törődik a rivális testi épségével. Az első meccsen például Burlacu olyan brutális mozdulattal ütötte meg Ónodi-Jánoskuti Mátét, hogy a válogatottba frissen meghívott jonbbátlövő orcsonttörést szenvedett, s hetekig nem állhat klubja és a nemzeti együttes rendelkezésére. A szabályok szerint az összesítésben csak a gólszám számít, azaz bármilyen kétgólos Fradi-siker esetén hosszabbítás nélkül, azonnal 7 m-es párbajban döntenék el az El-főtáblára jutás kérdését.
A Ferencváros legutóbbi bajnokiján szombaton hatgólos vereséget szenvedett Szegeden a bajnoktól, amely tisztes helytállásnak számít. Ezzel jelenleg 8. a táblázaton, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a többi csapat zöménél – ám az az egy a Veszprém ellen játszandó le, így nincs sok realitása a pontszerzésnek… A bukaresti gárda a Liga nationalában pénteken játszott, hazai pályán 30–23-ra legyőzte a Buzaut, ezzel 9. a tabellán.
Bármelyik csapatunk továbbjutása bravúr lenne, az esetben nem egyedül a kiemelt, alanyi jogon résztvevő Balatonfüred képviselné Magyarországot az Európa-liga csoportkörében.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, selejtező, 2. forduló, visszavágó. Sport2 16:45 Fejér-B.Á.L. Veszprém–Chambéry Savoie Mont Blanc Handball (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Császár Gábor); Sport2 18:45 Ferencvárosi TC–CSA Steaua Bucuresti (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Deli Rita, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Császár Gábor)