Négy korábbi bajnok és két exdöntős a playoffhatáron • SportTV

Négy korábbi bajnok és két exdöntős a playoffhatáron

2021. 11. 24. 15:13    
Olvasási idő: 4 perc

Szerdán három élő mérkőzéssel jelentkezünk a BL-csoportkör utolsó előtti fordulójának második napjáról. Ezen kívül négy másik találkozót felvételről, szerdán és a következő két napban. Összesen négy korábbi győztes és két döntős juthat már be a kieséses nyolcaddöntőbe az eddigi hat biztos résztvevő mellé persze, az összeshez azért roppant meglepő eredményekre is szükség lenne…

Az Európa-bajnok Barella ismét pályára léphet a Sahtar ellen, ezúttal a San Siróban (Fotó: Getty Images)

Az Európa-bajnok Nicolo Barella ismét pályára lép a BL-ben a Sahtar ellen a San Siróban (Fotó: Getty Images)

INTER­–SAHTAR (D-csoport)

Ahhoz képest, hogy az olasz bajnok az első két mérkőzésén csupán egyetlen pontot szerzett, az addig százszázalékos moldovai rekordbajnok dupla legyőzésével a továbbjutás határára jutott. Ha legyőzi ukrán ellenfelét, és a Sheriff nem veri meg a BL örök királyát, a Real Madridot, Simone Inzaghi csapata már a kieséses fázisban érezheti magát. Ám a Sahtar sem teljesen esélytelen a tavaszi folytatásra – az Európa-ligában. Ha bravúrpontokat szerez a San Siróban és a Real nyer Tiraspolban, az utolsó körben még maga mögé utasíthatja a Sheriffet.
Az Interben De Vrij és Alexis Sánchez combizomhúzódás miatt nem játszhat, Joaquín Correa pedig nem konkretizált sérülést szenvedett a Napoli elleni rangadón. Így nyilván Martínez, Dzeko támadóduóval kezd az olasz bajnok, Calhanoglu pedig „tízes”, azaz irányító középpályás lesz. De Vrij helyén a veterán Ranocchia lesz a védőtrió tagja Skriniar és Bastoni között. A középpálya szélein valószínűleg Dumfries és Dimarco kap bizalmat a gyakoribb Darmian, Perisic páros helyett, „természetesen” Barella és Brozovic játszik a centrumban.
A Sahtar továbbra is nélkülözi a hosszan tartó térdsérülés-utóhatásokat még érző Lassana Traorét és Junior Moraest, Konopljanka pedig hátproblémákkal küszködik. Pedrinho egy hónap után kaphat szerepet a kezdőben, a hétvégi bajnokin (Vinnica ellen 2–0) már beszállt csereként, s most lehet, hogy ő kap bizalmat Alan Patrick helyén. A 20 éves kapus Trubin megtarthatja helyét a nála 17 esztendővel idősebb Pjatovval szemben a kapuban, míg a csatársorban az izraeli Szolomon – aki a Real Madrid ellen csak a kispadon kezdett – most a pályán lehet a kezdő sípszókor Mihajlo Mudrik helyén.

Kapcsolódó

INTER–SAHTAR kupamúlt

Egymás ellen: 6 mérkőzés–2 Inter-győzelem–4 döntetlen /8–1-es gólkülönbség. Milánóban: 2–0–2–0 / 1–1. Legutóbbi mérkőzés: Sahtar–Inter 0–0 (2021. 9. 28.)
Örök európai kupaszereplés: 55 kupaévad–424 mérk.–207 győz.–102 dönt.–115 ver. / 656–412 gólok (az örökranglistán: 7.), ill. 32–257–117–52–88 / 396–357 (ör.: 38.)
BEK-/BL-szereplés: 13–188–89–51–48 / 268–189 (13.), ill. 22–144–57–32–55 / 205–218 (31.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: győztes (1964, 1965, 2010), ill. negyeddöntős (2011)

SHERIFF–REAL MADRID (D-csoport)

Sebastien Thill nemcsak a Bernabéuban, hanem a San Siróban is betalál a kapuba. Vajon Tiraspolban is beveszi a Real kapuját?  (Fotó:  Getty Images)

Az egész BL-ősz egyik legnagyobb szenzációja volt a moldovai bajnok győzelme a Bernabéuban, még a 2. fordulóban. Azóta persze „helyreállt a világ”, a Real vezeti a csoportot, és Tiraspolban a hazaiaknak újra szuperbravúrt kell végrehajtaniuk, hogy újoncként tovább léphessenek. A döntetlen kevés – főként ha az Inter nyer a korábban véget érő meccsen, viszont a három pont megszerzésével kínos helyzetbe hozhatnák a Realt. (Ennek a valószínűsége azért csekély, elég nagyot kaszál, aki erre mer fogadni.)
Madridi siker esetén viszont a királyi klub folytatja hibátlan sorozatát: amióta BL-csoportkör létezik és a madridiak indulnak, mindig eljutottak a kieséses szakaszig.
Ancelottinak nem sok oka van van változtatni a Granada elleni nyertes (4–1) csapatán, esetleg Eder Militao válthatja Nachót az egyik belső védő posztján. Rodrygo is reménykedik a bekerülésben, de az Asensio, Benzema, Vinícius trió túl jól muzsikált ahhoz, hogy a Mister változtasson.
A Sheriffből Bizjak lábsérülés miatt marad ki, a védelem közepén Arboleda és a perui Dulanto szerepel, Sebastian Thill, a zseniális utolsó előtti perces madridi győztes gól szerzője Addo oldalán kezd a középpályássorban. Kérdéses az ék mögötti támadó trió bal oldali embere, Castaneda és Bruno verseng érte, a másik oldalon a mali Adama Traoré helye betonbiztos, nem mellesleg már 10 gólt szerzett az idényben. Az ék posztján sem veszélyezteti senki Jahsibojevnek, a madridi vezető gól szerzőjének a szereplését.

Kapcsolódó

SHERIFF–REAL MADRID kupamúlt

Egymás ellen: 1 mérkőzés, 1 Sheriff-győzelem, 2–1-es gólkülönbség. Tiraspolban: még nem játszottak. Legutóbbi mérkőzés: Real Madrid–Sheriff 1–2 (0–1). G.: Benzema-11-es, ill. Jahsibojev. S. Thill (2021. 9. 28.)
Örök európai kupaszereplés: 23 kupaévad–131 mérk.–40 győz.–38 dönt.–53 ver. / 121–134 gólok (az örökranglistán: 118.), ill. 65–550–320–98–132 / 1169–596 (ör.: 2.)
BEK-/BL-szereplés: 19–82–31–16–35 / 89–85 (56.), ill. 52–455–271–79–105/ 1001–497 (1.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: csoportkör (2021), ill. győztes (1956–2018: 13-szor)

ATLÉTICO MADRID–MILAN (B-csoport) 

Antoine Griezmann  a Giuseppe Meazza Stadion után a Wanda Metropolitanóban is pályára léphet a Milan ellen, hiszen megfelezték kétmeccses eltiltását, amelyet a Liverpool ellen le is töltött (Fotó: Getty Images)

A 7-szeres BEK-/BL-győztes utolsó esélye a versenyben maradásra a madridi kirándulás. Persze, ahhoz nyernie kellene a Wanda Metropolitanóban. Lelkileg biztos nem tett jót Stefano Pioli csapatának, hogy idénybeli veretlenségét éppen három napja, Firenzében vesztette el egy fordulatos, 4–3-as találkozón. Amúgy az Atleti sem áll túl jól, 4 meccs után csak 4 pontja van. (Persze, ehhez sokat „tesz hozzá”, hogy oda-vissza kikapott a Liverpooltól.) S mivel a Porto is versenyben van még, mi több, jelenleg előzi az Atleti, Milan duót, gyakorlatilag a már továbbjutó vörösök mögött a másik három együttesből bármelyik folytathatja tavasszal a BL-ben vagy az El-ben, s be is fejezheti erre az idényre az európai kupaszereplést.
Eddig meglehetősen egyoldalúan alakult a két csapat párharca, mindhárom eddigi mérkőzésüket a spanyol együttes nyerte meg. Igaz, az elsőt nem oly rég, az Atleti első BL-döntős idényében játszották, akkor, akikor a Milan legfrissebb sikere a 7-ből is már hét esztendős volt. (Még a BEK-időkben az olaszok nagyobb sikereinek idején elkerülték egymást.)
Amúgy az Atlético bajnokként csak a 4. a LaLigában, igaz, csupán négypontos a hátránya a vezető városi rivális Real mögött.
Az összeállításokat illetően az Atleti világbajnoka, Griezmann visszatérhet a csapatba, miután kétmeccses eltiltását megfelezték, Felipe azonban az eltiltását tölti, mert őt az Anfielden állították ki. Trippier vállsérülés, Joao Félix vádliprobléma miatt nem játszhat, Luis Suárez is csak csereként szerepelt az Osasuna elleni szombati bajnokin (1–0), de ő nagy valószínűséggel kezd. Giménez is visszatér a védelem közepére, Marcos Llorente pedig ugyancsak ott lesz a kezdő sípszókor a középpályássor jobb oldalán.
A Milanban továbbra is Tatarusanu helyettesíti Maignant , a francia kapuson kívül Tomori, Rebic, Calabria és Samu Castillejo sem bevethető. Leao is megsérült Firenzében, de rendbejött azóta, ha mégsem kezdhet, Krunic helyettesíti. A kezdő ék ezúttal Giroud lesz, da a padon készenlétben ül a veterán ász, Zlatan Ibrahimovic is. Romagnoli a védelem közepén, Bennacer a középpályán adhat lendületet a csapatnak, azon még gondolkodik a mester, a pálya közepén Tomorit vagy Kessiét szerepeltesse.

Kapcsolódó

ATLÉTICO–MILAN kupamúlt

Egymás ellen: 3 mérk., 3 Atlético-győzelem, 7–2-es gólkülönbség. Madridban: 1–1–0–0 / 4–1. Legutóbbi mérkőzés: Milan–Atlético 1–2 (1–0). G.: Rafael Leao, ill. Griezmann, Luis Suárez-11-es (2021. 9. 28.)
Örök európai kupaszereplés: 48 kupaévad–346 mérk.–190 győz.–70 dönt.–86 ver. / 566–336 gólok (az örökranglistán: 12.), ill. 48–397–200–101–96 / 649–365 (ör.: 9.)
BEK-/BL-szereplés: 17–148–73–38–37 / 216–139 (16.), ill. 29–253–125–65–63 / 420–240 (6.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: döntős (1974, 2014, 2016), ill. győztes (1963–2007: 7-szer)

Ugyanebből a csoportból későn este felvételről mutatjuk a Liverpool és a Porto csatáját. A 7-szeres BEK-/BL-győztes már páholyban van, a kétszeres reményeit csak pontszerzés tarthatja életben – kivéve ha Madridban remiznek a latin óriások.

BAJNOKOK LIGÁJA. Sport1 17:30 a játéknap felvezetése (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kéri András Dániel és Nyilasi Tibor); Sport1 18:30 FC Internazionale–FK Sahtar Doneck (kommentátor: Méhes Gábor, Takács Rita, szakértő: Kéri András Dániel és Nyilasi Tibor); Sport1 20:45 FC Sheriff Tiraspol–Real Madrid CF (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila és Mészáros Ábel); Sport2 20:45 Club Atlético de Madrid–AC Milan (kommentátor: Petur András); Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója (kommentátor: Haraszti Ádám és Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila és Mészáros Ábel); Sport2 23:00 Liverpool FC–FC Porto (felv., kommentátor: Fülöp Marcell)

Kapcsolódó

BL 2021–22, az 5. forduló 2. napjának programja

18:45   FC Internazionale (olasz)–Sahtar Doneck (ukrán), D-csoport, Sport1 18:30, ÉLŐ
18:45   C-csoport 21:00   FC Bruges (belga)–RB Leipzig (német), A-csoport
21:00   Manchester City (angol)–Paris St.-Germain (francia), A-csoport, péntek, Sport2 22:45, felv.
21:00   Club Atlético de Madrid (spanyol)–AC Milan (olasz), B-csoport, Sport2 20:45, ÉLŐ
21:00   Liverpool FC (angol)–FC Porto (portugál), B-csoport, Sport2 23:00, felv.
21:00   Besiktas JK (török)–AFC Ajax (holland), C-csoport, csütörtök, Sport2 16:45, felv.
21:00   Sporting CP (portugál)–Borussia Dortmund (német), C-csoport, csütörtök, Sport2 18:45, felv.
21:00   Sheriff Tiraspol (moldovai)–Real Madrid (spanyol), D-csoport, Sport1 20:45, ÉLŐ