Ambros Martín: Azért jöttem, hogy segítsek, és tovább folytassam a munkát, amit korábban elvégeztem • SportTV

Ambros Martín: Azért jöttem, hogy segítsek, és tovább folytassam a munkát, amit korábban elvégeztem

2021. 05. 27. 11:31    
Olvasási idő: 3 perc

A Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Ambros Martín a BL négyesdöntőre hangoló Harmadik Félidő Extra című műsor vendége volt. A felvétel során elmondta, váratlanul érte a telefonhívás Győrből, jobban tetszett volna neki, ha más körülmények között tér vissza, de segíteni szeretne, és folytatni a korábban elkezdett munkát. Szeretne egy fontos sikert ünnepelni a csapattal, de leszögezte, a most megszerzett diadalok még a játékosok és a csapatot az ő távolléte alatt irányító emberek munkájának eredményei. A teljes beszélgetés csütörtök este 18 órától lesz megtekinthető a Sport1-en, ahol a Final4 mérkőzései is láthatóak lesznek.

Ambros Martín az első mérkőzésén Győrbe való visszatérése után. (Fotó: gyorietokc.hu)

Korábban is hivatalos volt, hogy 2021 nyarán Ambros Martín visszatér Győrbe, azonban a magyar bajnokságban a Ferencvárostól elszenvedett vereség (május 5., 31-22) után a győri klubvezetés elköszönt Danyi Gábortól, és a spanyol szakember előbb tért vissza oda, ahol korábban hat évig dolgozott, és a május 29-30-i BL-négyesdöntőn is ő ül majd a kispadon. Váratlanul érte az a telefonhívás Győrből, amelyben megtudta, hogy előbb kellene átvennie a győri csapatot, ahogyan az ehhez vezető Ferencváros elleni súlyos és fájdalmas vereség is. „Nekem jobban tetszett volna, ha más körülmények között térek vissza, de amikor megkaptam ezt a hívást, az egyetlen lehetőségem az volt, hogy segítsek a csapatnak, méghozzá nem nyártól, hanem picivel korábban. Mivel a vereség következtében nehéz helyzetbe került a csapat, és Gábor, akit én nagyon tisztelek, már nem képezi a csapat részét, ez azt jelenti, hogy jönnöm kell, és segítenem kell a lányoknak, ami meglehetősen nagy motivációt jelentett számomra, tehát természetesen igent mondtam” – fogalmazott a Harmadik Félidő Extrában Ambros Martín.

Picit árnyalta a képet, kifejtette, hogy nem volt ez egy automatikus döntés, mindent át kellett gondolni: „Először is minden értelemben jól kellett végezni a dolgokat, az egyesület részéről és az én szempontomból is. Az egyesületnek mindenképpen le kellett zárnia mindent, méghozzá jól. Gáborral és a játékosokkal egyaránt, tehát mindent lapot tisztáztunk annak érdekében, hogy én jöhessek. Az egyetlen kellemetlenség az én családom volt, de ők nagyon gyorsan megértették, hogy nekem itt kell lennem. Úgyhogy 3-4 héten keresztül eléggé magukra hagytam őket, de az ok, az indok több, mint elegendő volt, és igencsak jelentős. Remélem, a visszatérésem azt jelenti, hogy mindannyian együtt ünnepelhetünk majd nyáron, és ünnepelhetjük azt, hogy korábban kellett visszajönnöm, hátha ezzel valóban egy fontos sikerhez tudom hozzásegíteni a csapatot.”

„Gáborral mindig remek kapcsolatot ápoltunk és ápolunk. Amikor együtt dolgoztunk, ő mindig egy csodálatosan hasznos munkát végzett a csapaton belül, illetve amikor ő vált vezetőedzővé, úgy gondolom, nagyon jól megbirkózott mindazon nehézséggel, amit egy ilyen típusú csapat edzése, vezetése jelent. Egy héttel azelőtt is beszéltünk, hogy őt elbocsájtották. Beszéltünk mindenféléről, a dolgokról általában, az ő munkájáról, a válogatottról. Ezt követően nem tudtunk eszmét cserélni, de remélhetőleg az idő múltával továbbra is olyan baráti körülmények között tudunk beszélni, ahogyan az eddig is mindig történt – mondta Ambos Martín Danyi Gáborral kapcsolatban, akivel 2012 és 2018 között dolgoztak együtt a Győrnél, majd Martín 2018-as távozása után Danyi Gábor irányította a csapatot 2021 májusáig. Ambros Martín első 2021-es tétmeccse az ETO kispadján a Ferencváros elleni Magyar Kupa-elődöntő volt (május 15., 29-25), amin nyerni tudott a csapat, amely végül a kupát is megnyerte. – Tisztázni szeretném mindenképpen, hogy a Magyar Kupa-győzelem, ez a diadal, és mindaz, amit elértünk akár a bajnokságban, akár a Bajnokok Ligájában, mindez mindenki érdeme, kivéve az enyém. Főleg a játékosoké, hiszen igencsak jól ismerem ezeket a játékosokat, bár régóta nem edzettem őket. Tehát ezek a sikerek azoknak az embereknek az érdeme, akik a csapatot irányították azon évek során, amikor én távol voltam, nem hinném, hogy én lennék egy pozitív váltás kiváltója. Azért jöttem, hogy segítsek, azért jöttem, hogy a csapaton segítsek, és hogy tovább folytassam azt a munkát, amit korábban is elvégeztem.”

Harmadik Félidő Extrák:

A Harmadik Félidő Extra csütörtök este 18 órakor kezdődő (Sport1) adásában Ambros Martín lesz Ágai Kis András vendége Borsos Attila és Pigniczki Krisztina mellett. A szakember a Final4-ral kapcsolatos várakozásokról, az ellenfelekről és a győriek helyzetéről is beszél majd. Pénteken az utolsó BL Final4-jára készülő Görbicz Anita és Szabó Tamás érkezik a műsorba.

Harmadik Félidő, 2. rész: május 27., csütörtök 18:00, Sport1

Harmadik Félidő, 3. rész: május 28., péntek 18:00, Sport1

A Final4 a Sport1-en:

A következő komoly küldetés a Győr számára a 2021-es Bajnokok Ligája négyesdöntő lesz a Papp László Arénában május 29-30-án, amelyet a Sport1 közvetít. Mindkét napon 14 órakor kezdődik a műsorfolyam, és a két nap alatt összesen 14 órán át lesz szó a Papp László Arénában történtekről. A mérkőzéseket Méhes Gábor és Borsos Attila közvetíti, a kitelepült stúdióból Fazekas Erzsébet, Tóth Tímea és Pigniczki Krisztina jelentkezik, a helyszíni interjúkat Szél Tamás és Fülöp Marcell készíti. Az élő közvetítések után vasárnap a Harmadik Félidő zárja a kézilabdahétvégét.

Győri Audi ETO – Brest: május 29., szombat 14:00, Sport1 (élő)

Vipers Kristiansand – CSZKA Moszkva: május 29., szombat 17:45, Sport1 (élő)

Bronzmérkőzés: május 30., vasárnap 14:00, Sport1 (élő)

Döntő: május 30., vasárnap 17:15, Sport1 (élő)

Harmadik Félidő: május 30., vasárnap 20:30, Sport1 (élő)