Tiszta víz
Szerintem egy jó házasság, sőt, bármilyen jó kapcsolat egyik alapvető ismérve az őszinteség. Az, hogy beszéljünk az esetleges problémákról, ne hallgassuk el azokat, mígnem a fejünkre nőnek. Tapasztalatból mondhatom, ez működőképes modell. Ahogy az is személyes tapasztalatom, hogy a legtöbben nem viselik jól, ha – még csak nem is bántó stílusban – a szemükbe mondod, ha éppenséggel gondod akad velük. Ezzel együtt, a legtöbbször sokkal inkább érdemes vállalni az ezzel járó sértődést, konfliktust, mintsem magunkban fortyogni, nem tudva pontosan, mit gondol az ügyről a másik fél. A legtöbben nyilván ismerik a viccet a medvéről, a nyuszikáról, és a végül kölcsön sem kért fűnyíróról…
Mindezt annak kapcsán írom, hogy megszólalt a Telekom Veszprémtől való távozásával kapcsolatban Aron Palmarsson. Magyarázata kevés konkrétumot tartalmazott ugyan, de így is kiderült belőle egy, s más. Például, hogy eddig azért nem beszélt, mert néhány jogász ezt tanácsolta neki. Értem én, nyilvánvalóan addig kellett csendben maradnia, amíg megnyugtató megoldással zárul a történet. A klub – valószínűleg hasonló okból – szintén nem halmozott el bennünket információval. Végül mindketten megkapták, amit akartak. Az izlandi egy remek csapattal kötött – nyilván nem előnytelen – szerződést, míg a veszprémiek kaptak érte egy csomó pénzt. Mi viszont továbbra is csak találgathatunk arról, hogyan „épült fel a cselekmény”, miként jutottunk el addig a pillanatig, amikor Palmarsson SMS-t írt Vranjesnek.
Elvonatkoztatva ettől az esettől: manapság úgy száguldanak az információk, hogy két ember négyszemközti megállapodásáról jóformán előbb megjelenik a hír, mint, hogy kilépnének a tárgyalóból. Ezért sosem értem, amikor a felek igyekeznek eltitkolni egy-egy szerződést, változást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy valamelyiküktől rendre előbb kiszivárog az információ, mint ahogyan azt szerették volna. Ráadásul, elmúltak már azok az idők, amikor bárki helyzeti előnybe kerülhetett azzal, hogy késleltetett egy-egy bejelentést. (Folyamatban lévő tárgyalásokra természetesen nem vonatkozik a megjegyzésem.) Akkor mi értelme a titkolózásnak?
Arról álmodni sem merek, hogy az észak-amerikai profi ligákhoz hasonlóan felénk is nyilvánosak legyenek a fizetések. Talán nem is lenne szerencsés, ha mindenki tudná, mennyit keresnek a legjobb sportolóink. Holott ezek a versenyzőink „szakmájukban” a világ legjobbjai közé tartoznak, és ezt egyikük sem ajándékba kapta. Mégis: sejtem, mi lenne a reakció, különösen egy-egy gyengébb eredmény esetén. De ez már mélyebb társadalmi és szociális problémákkal magyarázható.
Az egyszerűbben kezelhető szituációkban viszont alighanem szerencsésebb lenne a nyíltság és őszinteség. Egy csillogóan tiszta, üvegfalú pohárban lévő víz sokkal szebb látvány az agyoncukrozott trutyinál. Arról nem is szólva, mennyivel emészthetőbb.