Saját szemmel

Abramov Gábor 2016. 09. 07. 21:34    
Olvasási idő: 2 perc

Kazahsztán-Lengyelország, E-csoport

Kíváncsi voltam az Európa-bajnokság utáni Lengyelországra, és főképpen arra, hogyan veszik Lewandowskiék az első akadályt, ami csak papíron és a FIFA-ranglista alapján tűnt egyszerűnek. A lengyelek veretlenül estek ki a negyeddöntőben a franciaországi kontinensviadalon, ami a csúcsot jelenti az ő esetükben, hiszen ilyen magasságokban még nem jártak, legalábbis Európa-bajnokságon. Felettébb érdekes, hogy Lengyelország csak harmadszor volt jelen ezen a tornán (zsinórban harmadszor), miközben története során olimpiát nyert, kétszeres ezüstérmes az ötkarikás játékokon, és a világbajnokságokon is letette névjegyét a két bronzéremmel.

Az asztanai összecsapás, minthogy nem a lengyel futballtörténelemről szeretnék írni, millió tanulsággal szolgált, amiből tanulnom kell nekem és a lengyeleknek egyaránt. Ismét bebizonyosodott, hogy a 36. percben egyetlen eseményre sem szabad azt mondani, hogy kész, vége, lezárva, mint ahogy én tettem, tehát hibáztam, de még nagyobbat hibáztak a lengyelek, akik mindössze egy forgatókönyvet játszottak le maguk előtt: azt, hogy megvan! Lengyelország, és ez megdöbbentett, hiszen a mai világban már nem szokás, lebecsülte, sőt, lenézte az ellenfelét, és a szövetségi kapitány, Adam Nawalka is belealudt a meccsbe, aki csupán egyet cserélt, azt is a 83. percben, amikor beküldte Linettyt Kapustka helyére. Hogy miért csak egyet húzott, arra csak egyetlen válasz létezik, minthogy kizártnak tartom, hogy rosszul válogatott volna és ne lett volna elég embere a kispadon, tehát az ő fejében is csak egy forgatókönyv jelent meg: az, hogy megvan! A kazahok az 58. percben egyenlítettek, tehát volt bő fél órája, hogy belenyúljon a meccsbe, de nem tette. Az edzők manapság hatalmas stábbal dolgoznak, bizalmi emberekkel, barátokkal, haverokkal, ám, és ezt nem először tapasztalom, hiába látják a bajt a stáb tagjai, nem szólnak, mert nem mernek szólni, ugyanakkor, legalábbis szerintem, nem az a jó kolléga, aki mindig bólogat a főnöknek, hanem az, akinek mindenről van véleménye. Mourinhót pont ezért tisztelte Van Gaal. A lengyelek nem győztek meg, a hozzáállásuk is sok kívánnivalót hagyott maga után, és mint ilyen, a futballjuk sem nyerhette el a tetszésemet. Lewandowski rossz néven vette, hogy Akmetov szorosan tapad rá, sértődötten futballozott, de így is bebizonyította, hogy a világ egyik legjobb befejező kilencese. Blaszczykowski eltűnt a mezőnyben, és csak ritkán került elő, ő ennél sokkal jobb futballista. Krychowiak találkozott a legtöbbször a labdával, de a folyamatos jelenléte, játéka félrevezető is lehet, hiszen ez az aktivitás nem egyenlő a hatékonysággal. Nagyon távol van a kaputól, és ennek több oka van. Senki nem várja el tőle, hogy befejezze a támadásokat a második hullámban érkezve, minthogy nem az a típus, másrészt Zielinski teljesen elbizonytalanítja. A fentiekből kiindulva a PSG jelenlegi játékosa nagyjából 30-40 méteren mozog, hiszen folyamatosan visszafelé kell néznie, így alig marad energiája arra, hogy konstruáljon. A két szélső védő adottságait jobban ki lehetett volna használni, hiszen a lengyelek általában akkor tudtak a védők mögé kerülni, ha Piszczeket vagy Rybust bevették a támadásokba. Kapustkában nem látom a jövő zsenijét, de Milikben sem, aki, Glikkel egyetemben, szoros versenyben van, legalábbis nálam, a negatív hős címért. Glik a földön fekvő Iszlamkant rugdosta, hogy keljen fel, amiért csak sárgát kapott, pedig piros lapot és ötmeccses eltiltást érdemelt volna. A Napoli támadója mindent kihagyott, és mint ilyen, a meccs elsősorban rajta ment el.

Kazahsztán előtt le a kalappal. Már az Asztana is lenyűgözött az elmúlt szezonban a Bajnokok Ligájában, úgyhogy egyáltalán nem lepődtem meg a kazahok játékán, sőt, pont ilyen ellenállásra számítottam Somkóéktól. A bajnokságukat a szlovén, a szlovák és a magyar elé rangsorolják, minőségi futballistákat igazolnak, főleg az Asztana és a Kairat, amely Arsavinnal büszkélkedhet. A válogatott játékosai otthon futballoznak, és eszük ágában sincs külföldre menni, pedig Akmetov, Iszlamkan vagy a duplázó Hiznicsenkó sok, komoly bajnokságban is megállná a helyét.