Presztízs, mosoly, könnyek

Sport TV 2017. 03. 15. 10:46    
Olvasási idő: 2 perc

Előzetesen presztízsmeccsnek, a már bejelentett edzőváltás miatt pikáns találkozónak neveztük, de tán még a vártnál is többet kaptunk a Telekom-Veszprém-Flensburg-Handewitt összecsapástól.

„Ez elképesztő! Elképesztő!” – lelkesedik a szokásos harsányságával Tom O’Brannagain az EHF TV kommentátora. Megkérdezem tőle, hogy ebben a szezonban először jár-e a Veszprém Arénában. Amúgy igen, de kiderül, hogy félreértettem. Éppenséggel nem a kétségkívül lenyűgöző hangulatról, hanem a mérkőzés színvonaláról, mindenekelőtt a Veszprém játékáról áradozik. „Most voltak a legjobbak ebben az idényben” – jelenti ki megfellebbezhetetlenül, majd kedvesen elköszön és távozik. A szavai azonban ott maradnak.
Ha jól meggondolom, igaza van. Furcsamód, nekem még a PSG elleni vesztes (!) hazai meccs ugrik be. Úgy emlékszem, ott volt hasonlóan magas a nívó, és a vereség dacára kifejezetten jól játszott a Veszprém. De már az előző évadban is a Flensburg elleni volt az egyik legjobb hazai összecsapásuk. Talán nem véletlenül. Jó csapatokból egy jó ellenfél gyakran a legjobbat hozza ki. És a Vranjes-féle magas szintű tempókézilabda, valamint az arra adott klasszis hazai válaszok (ezúttal is) mindenkit magával ragadnak.
Apropó, tempó. A kommentátorállásból lefelé tartva szinte szó szerint belebotlok a lépcső alján ücsörgő, telefonját nyomkodó Maik Machullába (jelenleg még Vranjes segítője, de nyártól már ő a vezetőedző Flensburgban). „Lehetetlen volt tartani azt a tempót, amit az első félidőben diktáltatok?” – kérdezem. A válaszon hosszasan gondolkodik, majd azt mondja, szerinte igen. Abban a 30 percben ugyanis tökéletesen kézilabdáztak, míg a folytatásban hoztak néhány rossz döntést, eladtak pár labdát, amikből gólokat kaptak, és velük ellentétben a Veszprémnél akadt egy kiváló kapusteljesítmény. Ezúttal ez jelentette a különbséget.
Azzal búcsúzom tőle, hogy szerintem ott lesznek a Final4-ban. (Nem „puncsolok”, tényleg azt gondolom, jó esélyük van megverni a Vardart.) „Breszt-Szkopje vagy Zágráb-Kielce. Tulajdonképpen ugyanolyan nehézségű a két út” – veti össze a saját sorsolásukat a Veszprémével. Ők tehát – úgy tűnik – nem sokat veszítettek a vereséggel. A veszprémieknek ellenben sokat hozhat ez a siker. És nem azért, mert könnyebb ágra kerültek (szerintem nem kerültek), hanem azért, mert olyan mérkőzést nyertek, amely presztízsmeccs volt a jelenlegi edző, a nyáron vele együtt távozó játékosok, továbbá azok számára is, akik esetleg úgy érzik, az új tréner által megkövetelt játékstílushoz öregnek tartják őket, és talán már az utódjaikat keresik. Ők most összeálltak és megmutatták a világnak: „Még itt vagyunk, számolni kell velünk!” És ebből mindannyian erőt meríthetnek a továbbiakra is.
A pályán még mindig tart az ünneplés. Régóta nem forrt ilyen egységbe a csapat és szurkolótábora. Mindenki csupa mosoly. Illetve… Lehet, hogy rosszul látom, de Nagy Laci mintha kissé elérzékenyülne. Tényleg pikáns meccs volt, tele érzelemmel.