A 11-es szabály értelme

Abramov Gábor 2015. 04. 27. 11:49    
Olvasási idő: 3 perc

Nem nagyon szokás beszélni a labdarúgás szabályainak kialakulásáról, mert sehol sincs leírva, hogy mi volt az eredeti koncepció a megalkotásukkor, így csak találgathatunk, amikor feltesszük a kérdést: miért ez a szabály, mi az értelme? A tegnapi Harmadik félidőben szokatlan módon én is kérdést kaptam, Nyilasi Tibor kíváncsi volt a véleményemre egy tizenhatoson belüli szabálytalanság megítélése kapcsán. Mivel akartam is erről beszélni meg nem is, félek, nem voltam elég érthető, így most igyekszem tisztázni a 11-es értelmét két konkrét szituáció segítségével.

Hangsúlyozom, nem az a célom, hogy a szabályt megváltoztassam, hiszen a változás újabb problémákkal járna, csupán annyi, hogy kifejtsem, miért van rossz érzésem bizonyos, a szabály szerint jogos büntetőknél. A 11-es értelme szerintem az, hogy ha a védekező csapat olyan helyzetben szabálytalankodik, amikor a támadónak lenne esélye gólt szerezni, akkor a gólszerzés lehetőségét mégis megadja egy büntető formájában. Ebből a célból kijelöltek egy területet, amely elég közel van a kapuhoz ahhoz, hogy az azon belüli lehetőségeket már gólhelyzetnek lehessen nevezni, ez lenne ugye a 16-os. Ezek után maga a büntető néha nagyobb, néha –igaz ritkábban- kisebb gólhelyzet, mint az eredeti szituáció volt. Ez eddig rendben is van. Vannak azonban helyzetek, amikor a kijelölt területen belül úgy történik szabálytalanság, hogy a támadó csapatnál fel sem merül a gólszerzés lehetősége. Ilyenkor az ember aránytalannak érzi a büntetőt még akkor is, ha az adott területen belül valóban megtörtént a szabálytalanság. Egyszerűen az igazságérzetem szól az ellen, hogy egy csapat leállíthassa a labdát 11 méterre szemben a kapussal, miközben esélye sem volt gólt szerezni a szabálytalanságnál. Nem ragaszkodom a tisztán kiugró csatárhoz, vagy a védőjét épp kicselező támadóhoz, hiszen egy beadásnál, ami kézről pattan le, vagy egy lerántásnál, amikor már jön a labda, mind benne van, hogy középen valaki gólt szerez. De amikor két játékos úgy ütközik össze a 16-oson belül, hogy a támadó közelében sincs a labda, nem felé jön, nem tudna játékba avatkozni, vagyis fel sem merül a gólszerzés halvány lehetősége, akkor hiába a szabály, nincs jó érzésem a büntetőtől. Íme a mostani forduló két ide vonatkozó példája:

A Fradi-pályán a két játékos egyszerre mozgott egy irányba, mindketten kifelé néztek, a labda nem volt megjátszható távolságban, nem jött a büntetőterületen belülre, ezek ketten meg nem látták egymást, és összeütköztek, történetesen úgy, hogy a támadó volt előrébb, így ő esett el. Pápán a szabálytalanság ténye is tisztább, a rosszul kijövő kapus nem tudta visszafogni a lendületét és nekiszaladt a támadónak, de addigra már a saját védője rég elfejelte a labdát, vagyis a támadónak nemhogy gólszerzésre, a labda megjátszására sem volt lehetősége. Mellesleg az elsőért járt 11-es, a másodikért nem. Vélhetően a második is az volt. De mondom még egyszer: a játék szelleme alapján -főleg az elsőnél- nem érzem igazságosnak a büntetőpontra letenni a labdát az adott szituációt látva.

Nyilván felmerül a kérdés, hogy akkor mit tartanék helyesnek. És komolyan mondom, nem tudom. Ha pisztolyt tartanának a fejemhez, azt javasolnám, hogy ilyen esetekben járjon sima szabadrúgás a 16-oson belülről, ami ha 9 méternél közelebb van, akkor a sorfal a kapuvonalon áll fel. De ha –tegyük fel- változna a szabály, és csak olyan helyzet után járna büntető, amikor a támadó csapatnak van esélye gólt szerezni, akkor is eljutunk olyan határhelyzetekhez, amikor ez megítélés kérdése, és a játékvezetőnek kellene dönteni, ugyanúgy, mint a nyilvánvaló gólhelyzetről a kiállításnál (ilyen a mostani pápai példa). És ha már dönteni kell, akkor nem egészen objektív az igazságszolgáltatás. Úgyhogy inkább továbbviszem ezt a felvetést egy másik, valóban nehéz szabályhoz: a kezezéshez. Ha ebben az esetben nem lenne rengeteg mérlegelési szempont (kéz helyzete, megnagyobbított test, szándékosság, labda távolsága, van-e esélye elhúzni a kezét, stb.), hanem azt mondanák, hogy minden kezet érő labda szabálytalan, nem lenne vita, de az ítélet olykor igazságtalan lenne. Pont mint a 11-esnél. Viszont ha ennyi mindent kell mérlegelni a kezezésnél, akkor miért ne lehetne ugyanezt megtenni a büntető megítélésekor? Szóval van példa az egyszerűsített és bonyolult szabályalkotásra is, és most az az érzésem, hogy az igazságérzetünknek a mérlegelés felel meg jobban, a következetesség mellett viszont az egyszerűség szól.