Ádám, hogy vagy?

Szaniszló Csaba 2017. 08. 24. 11:09    
Olvasási idő: 3 perc

Hanga Ádám a Barcelona kosárlabdázója lett, ami óriási örömhír az előttünk álló Eb-szereplés ellenére évtizedek óta fájdalmasan mély gödörben lévő magyar kosárlabdasport számára. Ádám talán még ennél is nagyobb boldogságot szerzett nekünk azzal, hogy az előző idényben posztján a legjobb Euroliga-játékos lett, sőt, később a legjobban védekezőnek is megválasztották – egy kezünkön meg tudjuk számolni, az elmúlt évtizedben hány ehhez hasonlóan rangos elismerést vívott ki magának magyar játékos, legyen szó bármely csapatsportról.

Egy ilyen év után, egy európai topfizetésnek számító 7,5 millió eurós szerződéssel a zsebében minden oka meglenne arra, hogy boldog legyen – ő maga mondta ki, „örüljünk már annak, hogy ide jutottam” –, de mégsem az, hiszen előbb élőszóban még óvatosabban, tegnap írásban már konkrétabban jelentette ki: őt ezen a nyáron a San Antonio Spurs becsapta, ezért nem került az NBA-be.

A közlemény feleslegesen erősre és általánosra sikerült – az embernek saját érdekében illik egy mély levegőt venni, mielőtt olyat ír, hogy „így megy ez az NBA-ben, az ígéreteket nem mindig tartják be, ezt észben tartom majd“, főleg angolul… Ezzel a kirohanással Ádám inkább árt lehetséges NBA-karrierjének, mint használ. Annak viszont örülök, hogy valami történt ebben a 24 órában is, mert legalább abban most már biztos vagyok: igenis akarta az NBA-t, és tépi magát, amiért nem jött össze az álom. Nem voltam erről mindig meggyőződve, sőt…

Hanga–NBA ügyben én egészen a legvégéig a szkeptikusok közé tartoztam, aminek két magyarázata volt: a múlt és a józan paraszti ész.

Emlékszem, amikor 2011 Szilveszterén egy órát beszélgettem vele egy podcastben az NBA-ről és az elmúlt évéről, elmondta nekem, hogy ha nem sikerül eljutnia az amerikai profik közé, akkor sem lesz szomorú, megelégedne egy jó európai pályafutással – mondom, mindez 6 éve történt, akkor ez teljesen normális és szerény megnyilatkozás volt. De ettől az egy podcasttől eltekintve alig sikerült megszólaltatnunk, pedig a Trash Talkban is legalább négyszer-ötször próbálkoztunk, az Alley-oopba is próbáltuk hívni, de valahogy sosem jött össze, ami egy idő után megint azt mondatta velem, talán Amerika-ügyben nem szívesen szólal meg, hiszen az ő jelene vitathatatlanul Európa, és talán a jövőben sem szeretne Amerika felé nézni.

Emellett a Real Madrid vagy a Barcelona ezerszer logikusabb lépés volt, mint az NBA lett volna, hiszen a spanyol környezet ismerős számára, egy éve született második gyermeke, már 28 éves, és éppen akkor jár le a szerződése, amikor élete szezonját futotta. Vagyis: ezer és ezer érv sorakozott fel egyetlen kulcsmondat mögött: ez a nyár jelenti számára AZ ESÉLYT élete nagy szerződésére, amire nyilván ott van esélye, ahol már ismerik és elismerik a játékát.

Bevallom, amikor egyszer csak a semmiből úgy nyilatkozott pár hónapja, hogy „Most akkor aztán NBA mindenáron!“, ezt a hirtelen jött változást nem tudtam hova tenni, és mindenkinek azt mondtam, hogy csak ügyes a menedzsment, fel akarják verni az árát, és így üzenik meg a nagy európai kluboknak, egy vagyont kell csengetniük, különben Ádám holnap átrepüli az Atlanti-óceánt, és többé vissza se néz. Aztán mikor az amerikai sajtóban is terjedtek a hírek az egyéni elismeréseiről, és a Spurs elkezdett újjáépíteni, egy pillanatra én is elhittem, talán mégis összejöhet az álmom, és újra lehet magyar játékos az NBA-ben.

Aztán jött a hír a Baskoniáról, a Barcelonáról, az aláírás, majd Ádám indulatos sorai, amit a teljes magyar sajtó felkapott, és én egyszerre könnyebbültem meg, és lettem piszok dühös. Dzsudzsák Balázs óta iszonyodom attól, amikor egy játékos beleül a jóba, és megelégszik sok pénzért a középszerrel, pedig tehetsége alapján a legjobbak között lenne a helye, csak ez nem érdekli. Senki ne értse félre, a Barcelona és az Euroliga NEM középszer, de azt vallom, ha van tehetséged a legjobbak közé kerülni, márpedig Ádám esetében ez nyilvánvaló, akkor vedd is célba a legjobb ligát! Most már tudom, hogy Ádámot más fából faragták, és azt nagyon becsülöm benne, hogy még ebben a korban is kész lett volna belevágni egy teljesen új pályafutásba a tengerentúlon.

Sőt, nem csak készen állt volna, de bele is élte magát, és most nagyon csalódott. De ebből a történetből éppen azt kell megtanulni, hogy a sport egy kemény üzlet, egy sportoló pedig ma már üzletember, aki a saját brandjéért felel. Ha pedig ő nem tudja uralni az érzelmeit, megteszi ezt helyette az ügynöke.

Hogy aztán örülni is tudjunk annak, hogy Ádám messzebb jutott, mint bárki Dávid Kornél óta.