Péntek esti rémálom

Takács Rita 2017. 06. 12. 10:08    
Olvasási idő: 2 perc

Megkaptam a beosztást, láttam, hogy dolgozni fogok aznap, amikor a magyar válogatott Andorrában játszik. Tudtam, hogy rossz lesz, nyögvenyelős, de valahogy szűkösen nyerünk, aztán valahogy elmegy az az öt perc az összefoglalóból. Nem szeretek a csapatról beszélni, kellemetlen, mert az átlagnál jobban ismerem a társaságot. Nem akarom túlragozni, írtam is már róla, a férjem stábtag, aki lassan 10 éve dolgozik a válogatott mellett, elég sok sikert és kudarcot átéltünk már együtt. Olyan is előfordult már, hogy az egyik szövetségi kapitány a pályaszéli interjú után veszekedni kezdett velünk, hogy biztos a férjem beszélt rá, hogy feszegessem az egyik kicsit kellemetlenebb témát. Ez természetesen nem így volt, azóta viszont gombóc van a torkomban, ha élő adásban a válogatott a téma. Persze ha győzelem van, nincs gond, csak éppen most nem az jött. Hanem kudarc. Méghozzá történelmi. Mit merjek kérdezni? Hogy kezeljem ezt az egészet? Nyilván van véleményem, de nem hozom ezzel nehéz helyzetbe? Kérdezzek rá, hogy mennie kellene-e a kapitánynak? Pokoli helyzet, amit nem tudok jól lereagálni. Mindegy, valahogy lemegy az a pár perc, túlesünk rajta, de a neheze csak most jön. Hajnalban hazaér, egy-két óra alvás, aztán jönnek a telefonok. Minden ismerős tudni akarja, hogy ez mégis hogy történhetett meg.

Hát úgy – és ez csak és kizárólag a saját véleményem – hogy ezt a meccset, nem vettük elég komolyan. Pontosabban a jelek szerint egyvalaki nem vette elég komolyan. Méghozzá a szövetségi kapitány, aki azt hitte, hogy Andorrát bármilyen csapattal meg fogjuk verni. A saját csapdájába esett. Példanélküli gesztus, hogy a kapitány eltekint alapembereitől egy válogatott meccsen, mert konfliktusa akadt az egyik klubcsapat vezetőedzőjével. Komolyan azt gondoljuk, hogy a Fradi vagy a Vidi majd emiatt lesz sikeresebb Európában? Vajon Portugália nem verte volna meg Lettországot Cristiano Ronaldo nélkül? Biztos, hogy igen, ettől még ott volt Rigában a világsztár.

Andorra válaszolt az őt ért tiszteletlenségre, méghozzá a lehető legnemesebb módon. Nemrég írtam arról, hogy nem értem a fiatalítás szót a válogatott kapcsán. A nemzeti tizenegy mindig mindenhol a lehető legerősebb összeállításában lépjen pályára. El tudjátok képzelni, hogy ha ez így lett volna, kikapunk pénteken? Kizárt. Lehet szidni Dzsudzsákot, mert ő volt ott. Mert ő ott volt. És kiállt, és nyilatkozott. És ha figyeltünk kicsit a szavai mögé, nem csak habzó szájjal szidtuk, akkor kiderült, mi vezetett idáig. „Egyedül vagyok, … nincs olyan, aki átérzi, mit jelent az, hogy válogatott. ”Ezek a mondatok nyilván indulatból születtek, de elgondolkodtató, hogy ezek szerint van olyan, aki nem érzi, mi a tét. Amikor a keret kevésbé rutinos játékosai egy évvel ezelőtt az Eb-t nézték, mindannyian arról álmodtak, hogy egyszer átélhessék a pályán ugyanezt, majd amikor ott a lehetőség, hogy elinduljanak az odavezető úton, csődöt mondanak. Ezek szerint nem csak a játéktudásuk kevés, ami szintén elég nagy baj, de mentálisan is alkalmatlanok?

Elhangzott a stúdióban, hogy ezek a gyerekek végigcipelik az egész pályafutásukon keresztül ennek a vereségnek a terhét. Ezzel nem teljesen értek egyet. Ennek a társaságnak a nagy része, még ha a keret közelében is lesz, nem lesz alapembere a válogatottnak, mert nem elég jó. Később nem velük azonosítjuk majd a történelmi mélypontot, hanem a generáció meghatározó tagjaival. Ezt a terhet leginkább Dzsudzsák Balázs fogja hordozni. „Ki is lehetett volna ebből szállni…” Tehát volt, aki ezt tette. Számoljon el a lelkiismeretével!