Kizáró okok
2011. 07. 13. 01:39 Olvasási idő: 5 perc
Tulajdonképpen én voltam a hülye, amikor megkérdeztem, hogy kíváncsiak vagytok-e az NBA lockout részleteire. Így jártam. Az elmúlt hetet azzal töltöttem, hogy esténként linkeket gyűjtöttem, adatokat rendszereztem, gondolatmorzsákat porszívóztam össze, és közben tisztában voltam azzal, hogy a végeredmény egy maroknyi embert fog csak érdekelni. Őket viszont nagyon.
Kezdjük az alapokkal! Azt remélem, hogy az mindenki számára világos: a balhé azért van, mert a tulajdonosok szerint a jelenlegi rendszer nem tartható fenn. Amikor pedig az NBA viszonyrendszerében jelenlegi rendszerről beszélünk, akkor elsősorban a nemrég lejárt CBA-ről, azaz a Kollektív Pénzügyi Szerződésről (rövidítsük mostantól KPSz-nek) van szó.
Ha igazán képbe szeretnél keülni, érdemes tisztában lenned a most nyugalmazott KPSz alapelveivel. Évekkel ezelőtt hozzáfogtam, hogy lefordítsam a téma szakértőjének számító Larry Coon kérdezz-felelekjét, amelyet évek óta bibliaként forgatok, de a felénél, kétharmadánál elfogyott az energiám. Ami végül publikálható állapotba került, az itt olvasható.
Ha naprakész szeretnél lenni, akkor természetesen csak az eredeti forrásból dolgozz!
Hogy jutottunk ide?
Amikor a lockout okait vizsgáljuk, le kell szögeznünk azt, hogy legtöbbször feltételezésekre alapozunk, mivel a felek már-már gyanúsan diszkréten kezeltek minden bizalmas információt.
Ennek ellenére a sarokpontok meglehetősen hamar kirajzolódtak és vita a párbeszéd befejezéséig ezen témakörök mentén zajlott.
Bevételek megosztása
Az NBA állítása szerint hiába volt minden korábbinál magasabb a játékosok fizetésének meghatározásánál kulcsfontosságú Kosárlabdából Származó Bevétel (Basketball Related Income, azaz BRI), 22 csapat képtelen volt nyereséget termelni, sőt, nem kevesebb, mint 300 millió dollár veszteséget halmozott fel csak a tavalyi szezonban.
Lássuk be, ez nonszensz!
Kezdjük azzal, hogy a tulajdonosok hülyék. Leginkább azért, mert hülye GM-eket szerződtetnek, akik aztán hülyeséget-hülyeségre halmoznak és fogalom nélkül szerződtetnek gyenge (és elég gyakran hülye) játékosokat eszelős összegekért.
Ettől függetlenül azt el kell fogadnunk, hogy a tulajdonosoknak és munkatársaiknak bizony minden eddiginél jobban meg kell küzdeni azért, hogy megtöltsék emberekkel a drága pénzen felhúzott sportcsarnokokat.
A háborúhoz pedig – ahogy azt Raimondo Montecuccoli oly bölcsen megfogalmazta a 17. században – pénz kell, meg pénz és egy kis pénz.
De itt jön a csavar! A jelenlegi KPSz szerint ugyanis a játékosok fizetése legfeljebb a fent említett Kosárlabdából Származó Bevétel 57%-a lehet. Vegyük észre, hogy nem nyereségről, hanem bevételről beszélünk.
Egy kis matek következik. Tegyük fel, hogy a 2009-10-es szezonban egy csapat 100 millió dollár bevételt ért el, miközben a nem bérjellegű költségei 30 millió dollárra rúgtak. Ha a játékosok megkapták a bevétel 57%-át, azaz 57 millió dollárt, akkor a tulajdonosnak 13 millió dollárja maradt.
Eddig világos, ugye?
A következő, 2010-11-es szezonban a tulajdonosnak meg kell nyomnia a marketinget, mert válság van, az emberek nehezebben mozdulnak ki, ráadásul folyamatosan akciós áron kell értékesítenie a jegyeket. A bevételeket hősies erőfeszítések közepette sikerült 105 millió dollárra feltornászni, ennek a költségei azonban újabb 4 millió dollárba kerültek, azaz képzeletbeli tulajdonosunk már 34 milliót költött el a csapat fenntartására a játékosok fizetését figyelmen kívül hagyva. Mennyi pénzt kapnak a játékosok? 105 millió dollár 57%-a testvérek között is 59,85 millió dollár. Mennyi marad a tulajdonosnak? 11,15 millió dollár. Azaz hiába növelte a bevételt, a nyeresége csökkent, míg a játékosok fizetése nőtt.
Talán ez a példa érthetővé teszi, hogy a tulajdonosok miért szeretnék a következő változtatások egyikét vagy mindegyikét.
Szeretnék évi 2 milliárd dollárban előre meghatározni azt az összeget, amit a játékosok bérére fordítanak. Ez az összeg idén egyébként 2,17 milliárd dollár volt, azaz az ajánlat már most visszalépésnek tekinthető, ráadásul innentől a játékosok fizetése függetlenné válik az NBA bevételeitől. A másik oldal igyekszik azonnal rámutatni, hogy a tulajdonosoknak azért lett hirtelen annyira fontos a bérek rögzítése, mert a hamarosan aláírásra kerülő új televíziós szerződés eszelős összeggel növelné a Kosárlabdából Származó Bevételt.
Amennyiben ez nem megy át, úgy a tulajdonosok azt szeretnék elérni, hogy a Kosárlabdából Származó Bevételt minél több költség csökkentse, azaz a játékosokkal a bevételek helyett sokkal inkább a nyereségen szeretnének osztozni.
Végül, de nem utolsósorban az így kialakuló maradékot a mostani 57-43-as arány helyett szeretnék testvériesen, fifti-fifti alapon elosztani. A játékosok erről természetesen hallani sem akarnak, utolsó ajánlatuk állítólag az 54-46-os arányhoz állt közel. Ezzel az ajánlattal egyébként éves szinten 100 millió dollárról mondanának le.
A fizetési plafon
A jelenleg is érvényben lévő fizetési plafon gyakorlatilag egy vicc.
Kezdjük ott, hogy alig van csapat, amely a fizetési plafon alatt lenne. Sőt, ez igazából nem is kívánatos állapot egy franchise számára, mert a plafon alatt elvesznek a játékoskeret fejlesztéséhez elengedhetetlen felmentések.
A fizetési plafon alapvető célját sem képes betölteni. Nem segíti az esélyek kiegyenlítődését, mivel nem tartja a vissza a gazdag csapatokat a túlköltekezéstől.
A fizetési plafonnak egy értelme van: kicsit megnehezíti azoknak a GM-nek a dolgát, akiknek a zsebét a tulajdonos teletömte pénzzel, hogy bajnokcsapatot építsenek.
Ennek megfelelően az, hogy az NBA-ban a következő években kemény, vagy az eddig megszokott rugalmas fizetési plafon lesz, a jelenlegi tárgyalások szempontjából majdnem, hogy mindegy, hiszen a játékosokhoz kerülő pénz mértékét nem a plafon, hanem a bevételek megosztása fogja szabályozni.
De persze ne bagatelizáljuk el a dolgot, hiszen a játékosok nem csak szakszervezetként, hanem egyénenként is jól szeretnének keresni, a fizetési plafon pedig erősen befolyásolja, hogy egy keret hány sztárjátékost bír el és mekkora gázsival.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a liga szeretné ellehetetleníteni a Miami Heat által tavaly nyáron bemutatott csapatépítési praktikákat és azt javasolják, hogy legyen egy, a mostaninál jóval magasabb plafon, amelyet azonban már semmilyen körülmények között nem lehet átlépni. Ezzel párhuzamosan a luxusadónak is búcsút inthetnénk.
Ha lenne olyan csapat, amely az új rendszerben a meghatározott maximum felett fizetne játékosainak, ugyan kapna néhány év türelmi időt a helyzet rendezésére, de ezalatt a korábban aláírt szerződésekben foglaltaknál kevesebbet kellene fizetni egyes játékosainak, ami nem tréfadolog.
Arra is számíthatunk, hogy ismét amnesztiát hirdetnek, azaz egy-két játékost el lehetne küldeni, hogy fizetése kikerüljön a bérjegyzékből. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szerződésben foglalt jussát nem kapja meg, csak azt, hogy ez az összeg nem kerül be az adott csapat fizetési plafonja alá.
Szerződések hossza
Ahogy korábban írtam, a tulajdonosok és a GM-ek hülyék. A szerződések hosszának közbeszédbe emelésével gyakorlatilag a saját inkompetenciájuktól akarják megvédeni magukat. Egy rossz döntés most ugyanis akár hat évre is megbéníthat egy csapatot.
A tulajdonosok ezért azt javasolják, hogy 3-4 évnél hosszabb szerződéseket ne lehessen kötni. Ezt az ajánlatot a játékosok persze kinevetik és a témát szóba sem kívánják hozni.
Garantált szerződések
A liga szerette volna, ha még több mozgásteret kap saját hibái korrigálására a garantált szerződések tulajdonképpeni eltörlésével.
Ezt a követelésüket azóta visszavonták, de a játékosokat, érthető okokból, ez nem hatotta meg.
A jelenleg érvényes szerződések egyébként továbbra is ketyegnek. Ha valakié jövő nyáron lejár, az akkor is be fog következni, ha egy meccset sem rendeznek meg.
Némi esély van azért arra, hogy ha a teljes szezon elmarad, akkor az idei évet figyelmen kívül hagyják és minden szerződés automatikusan meghosszabbodik egy évvel.
Mi történik jelenleg?
Leginkább semmi. A felek egymásra sem bagóznak. A játékosok egy része ül a babérjain, egy részük munkát keres Európában.
Ahogy korábban már írtam, amelyik csapat megtöri a csendet, 1 millió dolláros büntetésre számíthat.
A hírek szerint a tulajdonosok készek a végsőkig elmenni. Azt vallják, hogy inkább elengedik az idei szezont, mint hogy akár egy napig is folytassák az együttműködést a korábbira akár csak nyomokban emlékeztető rendszerben. Ráadásul a televíziós jogdíjak egy részéből továbbra is úgy részesülnek, mintha mi sem történt volna
A játékosok is eltökéltnek tűnnek. Ahogy korábban már én is beszámoltam erről, a legtöbben hónapok óta készülnek a lockoutra, visszafogták a kiadásokat és megpróbálnak minél tovább kitartani.
Ettől függetlenül valamikor novemberben (bizony, csak novemberben) valamennyi játékosnak szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy amíg nem születik új megállapodás, addig nem kap fizetést. Az Egyesült Államokban oly érzékeny témának számító betegellátásra már most is csak önköltségi alapon jogosultak.
Bármennyire is hihetetlen, novembertől akár munkanélküli segélyért is folyamodhatnának.
Érdemi lépésekre akkor, és egyre inkább úgy tűnik, hogy csak akkor lehet számítani.
Folytatódik az európai exodus?
Érdemes megkülönböztetni az érvényes szerződéssel rendelkező és a szabadon igazolható játékosokat (őket nevezzük free agentnek).
Utóbbi csoport tagjai oda igazolnak, ahova akarnak és ahol megfizetik őket. Esetükben számíthatunk további távozókra. Az már az új csapat ügyességén múlik, hogy sikerül-e olyan szerződést kötni az újonnan érkezőkkel, amely akkor is Európában tartja a játékost, ha közben a szezon esetleg mégiscsak elindul.
Akiknek élő szerződésük van, ott már bonyolultabb a helyzet, de elképzelhető, hogy a FIBA a rendkívüli helyzetre való tekintettel megváltoztatja a jelenleg is érvényben lévő, az átköltözést bonyolító szabályokat, hogy ezek a játékosok is pénzt kereshessenek.
Azt is vegyük figyelembe, hogy egyszerűen nincs elég jómódú csapat a tehetségek felszippantásához, így a helyek száma korlátozott, ráadásul a kockázat nagy. Egy olyan csapat, amely az Euroligában a végső győzelemre is esélyes, vélhetően többször is meggondolja, hogy beruházzon-e egy olyan játékosra, aki egyrészt sosem játszott kontinentális körülmények között, másrészt fennáll annak a veszélye, hogy a szezon közben hazamegy, amikor már lehetetlen feladat minőségi helyettest találni.
Gratulálok, a cikk végére értél! A kommentek között kérdezhetsz. Nem biztos, hogy mindenre tudom a választ, de biztos, hogy lesz, aki igen. Okosodjunk együtt!
