Már nem kockázat európait vinni
2018. 06. 20. 18:13Olvasási idő: 3 perc
Magyar idő szerint csütörtök éjjel rendezik meg az NBA-draftot. Alig ért véget a szezon, már azt találgatja mindenki, kit választanak a csapatok, lesznek-e üzletek a drafttal kapcsolatban. Egy érdekességre hívnánk fel a figyelmet, ami Európának és idén főleg Luka Doncicnak kedvezhet.
Most én tényleg azt írtam le, hogy a drafton akár előnyben is lehet egy európai játékos egy amerikaival szemben? Igen, de ehhez meg kell felelnie két nagyon fontos szempontnak:
1. európai élcsapatban kell játszania
2. ott húzóembernek kell lennie
Miről van szó? A terhelésről. Az újoncok esetében mindig van egy olyan szempont, hogy vajon bírni fogják-e az NBA elképesztően komoly fizikai terhelését. Hiszen nincs még egy olyan kosaras sorozat a világon, amelyben 82 tétmeccset játszik egy szezonban egy csapat, ha nem jut be a rájátszásba. Mondjuk az idén döntőt vívó Cleveland 104 meccsel zárta a szezont a rájátszásban lejátszott 22 találkozójával együtt.
No, most álljunk meg egy szóra. Luka Doncic miatt matekoztunk egy kicsit, és kijött, hogy a szlovén tehetség csapata, a Real Madrid 83 meccset játszott a 2017-18-as szezonban 2017. szeptember 22. és 2018. június 19. között az Euroliga, a spanyol bajnokság, a Spanyol Kupa és a Spanyol Szuperkupa meccseivel. Menjünk sorjában! Spanyolországban a szuperkupával kezdődik a szezon, szeptember 22-én az elődöntőben kikapott a Real a Gran Canariától, ez egy meccs. Október elsején indult a Liga ACB (spanyol bajnokság), 34 alapszakaszmeccsel, amihez további kilencet hozzátett a rájátszásban a bajnokcsapat, ami összesen így 43. Október 12-én Isztambulban az Euroligában is debütált a királyi gárda, itt az alapszakasz 30 fordulós, de az Euroligát végül megnyerő Madrid a Panathinaikosz elleni negyeddöntőn és a Final Fouron még hat meccset játszott, ami így, együtt 36. A Spanyol Kupa nyolcas döntőjét február 15-18. között rendezték, itt három találkozó várt a Madridra, amely a fináléban alulmaradt a Barcelonával szemben. Így jön ki a 83. Az egyetlen kritika ezzel kapcsolatban az lehet, hogy azért nem minden találkozó tekinthető épp rangadónak, de ha mondjuk húszat le is húzunk, amelyek nem jelentettek olyan nagy kihívást a Realnak, így is 60 felett járunk. Doncic sem lépett pályára minden meccsen, összesen 74-szer játszott.
Az NCAA-ben ezzel szemben például a tuti draftelsőnek kikiáltott Deandre Ayton egyetemi csapata, az Arizona Wildcats 35-ször lépett parkettre.
A további, előzetesen előkelő pozícióba várt újonc közül Marvin Beagley III Duke Blue Devilse 37, Jaren Jackson Jr. a Michigan State Spartansa 35, Michael Porter Jr. Missouri Tigerse 33, Mohamed Bamba Texas Longhornsa 34, Trae Young Oklahoma Soonerse 32 találkozót vívott. Michael Porter Jr. pedig ráadásul szinte az egész szezonját kihagyta hátműtétje miatt, úgyhogy kisebbfajta lutrinak tekinthetnek rá a csapatok.
Ha pusztán a matematika nyelvére fordítjuk ezt le, azt tudjuk mondani, egy európai tehetség, akit 18-19 évesen bedob a mélyvízbe egy európai topcsapat, és húzóember lesz (hát még ha ő a legjobbja), közelebb van meccsterhelés szempontjában az NBA-hez, mint egy amerikai, aki egy évet lehúzott az NCAA-ben. Mert ahhoz kétség nem férhet, hogy a legelőkelőbb helyekre pályázó amerikai játékosok azonnal csillogni kezdenek az egyetemi ligában. Ez távolról sem azt jelenti, hogy Doncicot ezért előbb kell választani, mint mondjuk Aytont, de ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni. Talán kisebb az esély rá, hogy csalódást okozzon az, aki bizonyított olyan klubban, ahol kőkemény, pénzben mérhető célok vannak, és mondjuk nem ijedt meg egy török vagy görög arénában sem, ahol pokoli hangulatban kell teljesíteni.
Ritka az, hogy valaki Wonderboyhoz (Doncicnak ez a beceneve) hasonlóan húszéves kor alatt egyértelműen ilyen nagycsapat vezére legyen. Ő minden idők legfiatalabb Euroleague MVP-je, és ő lesz az első akit már a Euroleague MVP-cím birtokosaként kel el a drafton, és azonnal csatlakozik is majd az amerikai csapatához.
Csütörtökön draft, kíváncsian várjuk, kiket választanak a csapatok.
(Sport TV)