Kakasviadalból milliárdos buli
2016. 07. 21. 16:04Olvasási idő: 3 perc
2001-ben még csak kétmillió dollárt ért a UFC, a napokban viszont már 4 milliárdért cserélt gazdát. A Sport TV-n szombattól mi is megtudjuk, miért őrülnek meg a tengerentúlon a küzdősportok szerelmesei.
„Ez egy emberi kakasviadal” – mondta a kilencvenes évek közepén John McCain szenátor a UFC-ről, majd levelet írt az összes amerikai állam kormányzójának, hogy tiltsa be a „felségterületén” ezt a sportot. Két évtizeddel később, 2014-ben Scott Viscomi, az Adidas küzdősportokkal foglalkozó részlegének elnöke már így fogalmazott: „Rétegsportból nemzeti fenomén lett. Bekerült a mainstreambe. Hónapról hónapra nő a forgalma, és nem látom, hogy ez a jövőben visszaesne.”
2016 májusában pedig a sportvilág legnagyobb üzletét végrehajtva, a UFC-t az azt addig működtető Zuffa LLC nevű cég 4 milliárd dollárért eladta a WME-IMG vállalkozásnak. Csak hogy el lehessen helyezni az összeget: a sportban egy franchise-ért/klubért fizetett legnagyobb összeg 2,1 milliárd dollár volt, 2012-ben a Los Angeles Dodgers baseballcsapatát ennyiért szabadították ki az adósságcsapdából. (Ezen transzfer mögött kevéssel marad el a 2014-ben a Los Angeles Clippers NBA-csapatáért fizetett 2 milliárd dollár, amit Steve Ballmer, a Microsoft hajdani vezérigazgatója pengetett ki.) Egy másik „iránytű” lehet, hogy a Forbes magazin által jelenleg a legtöbbre taksált sportklub a Dallas Cowboys szintén 4 milliárd dollárt ér, a Real Madrid 3,65 milliárd dollárt ér, a Barcelona pedig 3,55 milliárdot.
Az összeg különösen annak fényében döbbenetes, hogy az 1993-ban létrehozott UFC ezt megelőzően 2001-ben cserélt gazdát legutóbb, akkor Fertittáék cége 2 millió dollárt fizetett érte. „Csaknem csődben volt, és nem végzett üzleti tevékenységet –emlékezetett vissza a friss szerzeményre Lorenzo Fertitta, aki ügyvezető igazgatóként igazából a UFC felvirágoztatásáért felelős volt. – Lehetőséget láttunk benne. Hittünk abban, hogy ha összerakjuk a megfelelő szabályokat és terveket, akkor üzlet lehet belőle.”
Az lett. Előbb megszilárdították a UFC-t, mint brandet, majd elkezdtek építkezni. Kihasználák a hirdetésekben és a marketingben rejlő erőt, kőkeményen „ráhajtottak” a pay-per-view konstrukciós közvetítésekre (de eleinte nem országos hálózatokban, hanem a neten), valamint felismerték, hogy a valóságshow-k is képesek erőt közvetíteni. Amikor meg annak a keretében még verekednek is, az maga a Kánaán.
A fejlődés újabb mérföldköve a 2011-es Fox-szerződés megkötése volt, ami hét évre 700 millió dollárt fial a cégnek. Ma már ott tart a UFC, hogy csaknem 160 országban közvetítik, világszerte úgy 1,1 milliárd háztartásba jut el (az online-közvetítéseket is figyelembe véve). Gazdaságilag pedig egyelőre nem látni a határt. A tőkeerős szponzorok között ott a Bud Light, a Reebok, a Harley-Davidson, a MetroPCS, az EA Sports és a Toyo Tires, adott esetben 70 ezres stadion is megtelik a harcosok kedvéért – miközben a másik oldalon az egyéni szerződéssel rendelkező sportolók pénzdíjai egyelőre nem „szálltak el”. (Emiatt rengeteg bírálat is éri a UFC-t, mondván, a fizikai igénybevételhez képest alacsony a sportolók javadalmazása.)
A cég viszont szárnyal, már ami Amerika meghódítását illeti. McCain szenátor fentebb említett levelével ellentétes folyamat zajlott le, ma már az összes államban legális a UFC (utoljára New York „adta be a derekát” az idén áprilisban), de hát hülyék lennének, ha nem engedélyeznék. New Yorkban például úgy számolnak, a UFC számukra 135 millió dolláros forgalmat generál. Ennyi pénzt azért csak nem dob ki senki az ablakon. Las Vegasban pedig még ennél is elképesztőbbek a számok. A kaszinóváros a UFC Mekkája (Nevada államban 310 alkalmazottja van a cégnek, a világ többi részén összesen még 375), itt mondjuk a júliusi, kiállításokkal egybekötött International Fight Week zsenge 190 millió dolláros forgalmat hoz. Aki eljön egy ilyen hétre Vegasba, átlagosan háromszor annyit költ hetente, mint egy mezei kaszinózás miatt ide érkező honpolgár. Ezt az aranybányát vette most meg a WME-IMG, illetve ennek a meccseit hozza el Magyarországra a Sport TV.
De nyugi, Fertittáék miatt sem kell aggódni. Egyrészt ők áprilisban 500 millió dollárért eladták a Red Rock kaszinójukat, másrészt pedig már megvan az új kiszemeltjük, amit fel akarnak futtatni. Ez az NFL-ben szereplő Oakland Raiders, amelynek megvásárlásához el kellett adni a kaszinót is, hiszen kaszinótulajdonos nem birtokolhat NFL-csapatot is.
(Sport TV)
UFC-maraton július 23-án 21 órától a Sport1-en:
Trash Talk Extra: 07. 23., 21:00
A UFC első 20 éve: 07.23., 22:00
UFC 200: 07.24., 00:00
UFC on Fox: Holm vs. Sevcsenko: 07.24., 02.00 (élő)