Hurricanes-Wolves: Első szuszra

2013. 10. 26. 23:17    
Olvasási idő: 3 perc

Mondok valamit, amiért lehet, hogy meg fogtok verni. Amikor Londonban élőben láttam a Vikings-Steelers meccset, a felvezetés és általában a körítés sokkal jobban tetszett, mint maga az összecsapás. Zavart, hogy nem látom a digitálisan felfestett vonalakat, ráadásul annyira nem is ültünk közel, és cikinek éreztem, hogy állandóan a visszajátszást kell bámulnom, hogy rájöjjek, mi történt az előző játékban.

Arra viszont jó volt az út, hogy jobban megismerjem Sanyit, aki olyan szeretettel és büszkeséggel beszélt a “gyerekeiről”, a londoni meccs hétvégéjén fölényes győzelmet arató és kiválóan védekező Hurricanesről, hogy megfogadtam: ha hazaérek, megpróbálom rávenni a családot arra, hogy nézzünk ki a Wolves elleni alapszakasz meccsre az Építők Sporttelepre.

Az ötlet nem várt sikert aratott, így a következő vasárnap a csajommal és a fiammal megjelentünk a Népligetben és félelmetesen jól szórakoztunk. A Hurricanes támadójátéka parádés volt, Bencsics Márk sziporkázott és még az is belefért, hogy a Wolves futójátéka ellen nem volt ellenszerük. Amikor a meccs végéhez közeledve összejött a Hurricanes két pontos kísérlete, én úgy ötször jobban örültem, mint bárminek, amit a Wembleyben láttam.

Ezek után alap volt, hogy a döntőre is jövünk. Hibátlan időjárás, rengeteg ember és egy nagyon izgalmas meccs, ahol évek óta először hangosan szurkoltam, tapsoltam, csak hullámot nem indítottam. Egy tökéletes nap tökéletes zárása volt.

Az első félidő húzós volt, mert velünk tartott a fiam három osztálytársa és a hozzájuk tartozó négy szülő is, akik most láttak először amerikai footballt, ezért amikor éppen nem levegőt vettem, akkor szabályt magyaráztam, kiváló élőképes illusztrációt nyújtva a “vak vezet világtalant” szóláshoz.

Mivel nem értek hozzá, kérem, hogy a következő “elemzést” kezeljétek a helyén. Olyan érzésem volt, mintha két olyan testépítőt láttam volna, akik mindig csak felsőtestre gyúrnak, emiatt a lábuk ropi.

A Wolves ellenállhatatlanul futott, Lenner Péter már az előző meccsen is tarthatatlan volt, erre ma mintha rátett volna még egy lapáttal. A passzjáték emiatt teljesen háttérbe szorult, a két meccs alapján joggal gondolhatnám, hogy Récsey Dávid helyett én is lehetnék a Farkasok irányítója, annyira kevés lehetőséget kapott, hogy megmutassa, mit tud. Ráadásul az egyik fő célpontja, Storcz András nagyon gyorsan lesérült.

A Hurricanes ezzel szemben a játékosok gyorsaságára és Bencsics kezére épített, az első meccshez hasonlóan ma is sokat passzoltak volna, de a Wolves védelme kiválóan felkészült. Amíg néhány hete úgy tűnt, hogy akkor szereznek touchdownt, amikor akarnak, most Márk többször fogott padlót, mint Tibi atya a Tátikában egy átlag szombat este. Az már csak hab volt a tortán, hogy a mérkőzés egy szakaszában úgy repkedtek felé a snapek, mintha én hajigáltam volna hátra neki félálomban.

Mégis nyerni tudtak, mert a második félidőre az első harminc percben kézzel-lábbal védekező és emiatt rengeteg büntetést kapó Hurricanes védőfal végre összeállt, működni kezdett a futás elleni védekezés, ami többször kihúzta a slamasztikából a puntokkal folyamatosan bénázó speciális csapatrészt.

Az “i” betűre a pontot természetesen Márk tette fel, aki annyira jól játszott ma is, hogy megfogadtam, nem mondom el adásban a Bencsik Mártás sztorit. Az utolsó touchdownt ő futotta meg és megérdemelten lett a meccs MVP-je, hiszen a két egysíkú támadójátékot játszó csapat közül az tudott nyerni, akinek a legjobbja nem csak a passz-, hanem a futójátékot is magas szinten művelte.

A gyerekek? Magukon kívül őrjöngtek. Ádám labdát akart vetetni a szüleivel. Levi jól focizik, ezért ki akarja próbálni, hogy milyen lehet mezőnygólt rúgni. Mivel holnap lesz a fiam zsúrja, a Sanyitól kapott labdán tesztelheti. Barnabás fiam meg azt mondta, amikor hazaértünk, hogy ő lehet, hogy amerikai football edző szeretne lenni.

A teljes boldogsághoz már csak az kellene, hogy a nézők jobb kiszolgálásban részesülhessenek, gondolok itt elsősorban egy mindenhonnan jól látható eredményjelzőre, amelyen látszik a mérkőzésből hátralévő idő is, illetve több és jobb kommunikációra a játékvezetők részéről, mert arról, hogy az utolsó percben, mi történt, csak sejtéseim vannak.

Nagyon jól mondták Ricsiék. A Wolves és a Hurricanes mától számítanak igazi riválisnak. Utóbbinak meg a családunk és az osztálytársak személyében van néhány új szurkolója. Hátha számít.

UI: A Turbó jobb, mint a kritikák írják.