Sergio Asenjo

Abramov Gábor 2015. 04. 02. 15:36    
Olvasási idő: 6 perc

Sergio Asenjo mindösszesen 25 esztendős, de már egy valóságos veteránnak számít, és nem csupán az eredmények, hanem a pofonok miatt is.  A Villarreal jelenlegi kapusa, 18 évesen, 2007 decemberében pont a „sárga tengeralattjáró” ellen debütált a spanyol élvonalban. A Valladolid portásaként jelentkeztek először térdbántalmai, és rögtön három hónapot volt kénytelen kihagyni.  2009 nyarán már az Atlético Madrid kapujában találta magát, ám egy évvel később előjöttek térdproblémái, és kés alá kellett feküdnie. Közel egy év után, már a Málaga kölcsönjátékosaként próbált visszakapaszkodni a köztudatba, amikor egy szerencsétlen mozdulat következtében térdszalag szakadást szenvedett, és 8 hónapra újfent kidőlt a sorból, ennek ellenére nem ment el a kedve a futballtól, sőt. Visszatért az Atléticóhoz, és Courtois mögött Diego Simeone 2. számú kapusként számolt vele. 2013 nyarán a Villarrealhoz került kölcsönbe, és tavaly nyáron a sárgák végérvényesen kivásárolták a matracosoktól, ötéves szerződést kötöttek vele. Kifogástalan teljesítményének köszönhetően Vicente del Bosque a válogatottba is behívta. Korábban stabilan védte a korosztályos csapatok kapuját, de az első A-válogatottságra, úgy tűnik, még egy picit várni kell. A legutóbbi bő keretben benne volt, ám lehetőséget nem kapott sem az ukránok, sem pedig Hollandia ellen. Erre szokták azt mondani, hogy ami késik, nem múlik.

A szemünk előtt váltál ismert kapussá, a Valladolidban nevelkedtél, az U21-es válogatottba is bekerültél, majd igent mondtál az Atlético Madrid ajánlatára, ahol a sok sérülés miatt nem tudtad azt nyújtani, amit elvártak tőled. Kölcsönadtak a Malagának, később eladtak a Villarrealnak, és azt hiszem, hogy a legjobb helyre kerültél. Mikor kezdtél el komolyabban futballozni, és amikor elkezdted, egyből szimpatikusnak találtad a kapus posztot, vagy egy kis időnek el kellett telnie ahhoz, hogy megbarátkozz a gondolattal? Egyáltalán, mik voltak a terveid, ha voltak egyáltalán, és ha igen, hová szerettél volna eljutni?

Palenciában születtem, és abban a  negyedben kezdtem el futballozni, ahol laktam, ahol felnőttem. A kezdeti lépések mindenkinél egyformák, szinte minden kisgyerek úgy kezdi, ahogy én is indítottam annak idején. Hol a mezőnyben futballoztam, hol pedig a kapuban találtam magam. Tetszett ez is, az is. Én is szerettem gólokat lőni, mint minden kissrác. Ennél nagyobb örömöt nem nagyon tudok elképzelni. Amikor nagyobbacska lettem, beálltam a kapuba, egyre több időt töltöttem a lécek társaságában, és bevallom, megtetszett a feladat. A Suan Juanillo szakemberei, ugyanis itt kezdtem, azon a véleményen voltak, hogy szerintük szebb jövő előtt állok kapusként, mint mezőnyjátékosként, így hát ott ragadtam a kapuban, és már csak erre koncentráltam.

Kiket figyeltél? Kik voltak a példaképeid? Kiket vettél szemügyre, amikor már elkezdtél egy kicsit kapusként is gondolkozni?

Emlékszem, Peruzzit figyeltem árgus szemekkel, aki annak idején a Juventus kapuját védte, aztán Buffon felé irányítottam a tekintetemet. Gianluigi kivételes kapus, rendkívüli adottságokkal, és még ma is a világ egyik legjobbja.

Volt alkalmad arra, hogy beszélgess Angelo Peruzzival vagy Buffonnal?

Sajnos nem, nem volt rá lehetőségem. Peruzzi már rég nem védett, amikor elkezdődött az én a pályafutásom.  Sajnos Buffonnal sem hozott össze a sors, sosem meccseltünk egymás ellen, de ki tudja, mit hoz a jövő. Tény, lassan ő is be fogja fejezni, így a pályán már nehezen fogunk találkozni. Talán más alkalomból egyszer összefutunk. Sosem lehet tudni!

Spanyol kapusokat nem is említettél.

Mondanom sem kell, hogy Casillast mindig is példának tekintettem, csakúgy, mint Reinát vagy Valdest. Hozzáteszem, hogy elsősorban a korpulens kapusokat figyeltem, a hozzám hasonló felépítésű portásokat, az olyanokat, mint Peruzzi vagy Buffon, akik hatalmas magabiztosságot sugározták magukból, és főképpen levegőben, a magas labdáknál voltak igazi császárok.

Nagyon erősnek, izmosnak látunk. Sokat tettél azért, hogy így nézzél ki?

Mindig is ilyen voltam, tény és való, hogy nagyon sokat erősítek, gyakran látogatom az edzőtermeket, éppen azért, hogy megelőzzem a sérüléseket. Szerintem az inkább genetika, nem kell hókuszpókuszokban gondolkozni.

Valahol azt olvastam, hogy annak idején megtiltották neked, hogy látogasd az edzőtermeket, ugyanis túlzásba vitted a sok súlyzózást.

17-18 évesen már egy nagy darab gyerek voltam, így az akkori edzőm, José Luis Mendilibar kijelentette, hogy semmi szükségét nem látja annak, hogy súlyokat emelgessek. Szerinte a fizikumom, felépítésem már nem igényelt semmilyen korrekciót, készen álltam a nagy feladatokra. Ennek az lett a következménye, hogy míg a társak az edzőteremben izzadtak, én a pályán dolgoztam. Aztán amikor az Atléticóhoz már más célok vezéreltek, és ugyanez a helyzet itt, a Villarrealnál is. Minden annak érdekében történik, hogy elkerüljem a sérüléseket.

Szerinted miért jutottál ilyen messzire ezen a pályán? Tehetséges voltál? Sokat dolgoztál vagy csak egyszerűen szerencséd volt?

Mindennek az alapja az adottság, e tekintetben szerencsés vagyok, hiszen aprócska gyerekként minden adottságom, képességem megvolt ahhoz, hogy elinduljak ezen a pályán, csak az esetleges vadhajtásoktól kellett megszabadulni, és a képességeket tovább fejleszteni. Lépésről lépésre haladtam, a Valladolid korosztályos csapataiban megállás nélkül azért dolgoztam, hogy helyet követeljek magamnak ebben a rendkívül bonyolult és nehéz világban, mint amilyen a futball világa. Az adottságokon kívül, a munka a legfontosabb, a napi feladatok. Az én utam sem volt rózsákkal teleszórva, ám mindig túl tudtam tenni magam a nehéz pillanatokon, nem volt könnyű, de a napi munka sok mindenről elterelte a figyelmemet. Csak azzal foglalkoztam, hogy még jobb legyek, és bár a szerencse faktor is fontos szerepet játszik, véletlenül nem lesz senkiből első osztályú futballista. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy én már nem tudok hová fejlődni. Ma is azon vagyok, hogy még jobb kapus váljon belőlem.

Említetted a nehéz pillanatokat, és e tekintetben téged sem kímélt az élet. Mentálisan nagyon erősnek kell lenned ahhoz, hogy minden egyes pofon után talpra tudjál állni. Leigazolt az Atlético Madrid, megsérültél, nagy nehezen felépültél, a Málagához igazoltál, ahol ismét súlyos térdsérülést szenvedtél. Rengeteg időt és energiát elpazaroltál, idézőjelben, hogy felépülj lelkileg és fizikálisan egyaránt. Ha valaki fejben nem elég erős, akkor lehet, hogy már rég abbahagyta volna.

Csupán 25 éves vagyok, de már annyi mindent megéltem a futballban, hogy reggelig tudnék mesélni, és ebben benne lennének a csodálatos és siralmas pillanatok is, mindkettőben volt részem, bőven. A sérülés egyetlen futballistának sem jön jól, és fiatalon annyi pofont kaptam, hogy egyszer csak azon vettem észre magam, hogy felnőttem. Ezek a megpróbáltatások segítenek a felnőtté válásban. Hiába vetett elém a sors sziklákat, én félretoltam őket az utamból, és ezt csak úgy tudtam elérni, ha az előző naphoz képest jobbá tudtam válni. Ennek a munkának és hozzáállásnak köszönhetően maradhattam meg ezen a szinten. Mentálisan sokkal erősebb vagyok, mint néhány évvel ezelőtt. Nagyon nagy önbizalommal állok be a kapuba, mert tudom, hogy amin van, nem ajándékba kaptam, hanem megharcoltam érte.

Említetted, hogy csupán 25 éves vagy, ugyanakkor már olyan régóta látunk a különböző csapatok kapujában, hogy a néző szemében te már egy valóságos veteránnak számítasz.

Ezt is gondolhatnák rólam, hiszen 18 évesen debütáltam az élvonalban, ami nem számít normálisnak sem itt, sem máshol. Nem tegnap volt, hét év telt el azóta, és velem nagyon sok  minden történt. 22-23 évesen tartják érettnek a kapust arra, hogy egy első osztályú klub kapuját védje. Nekem szerencsém volt, hiszen a már említett José Luis Mendilibartól igen fiatalon megkaptam a lehetőséget a bizonyításra. Nagyon hálás vagyok neki, köszöntem a lehetőséget, és azóta nem engedtem ki a kezemből.

Te az a futballista vagy, el is mondtad, aki ha megkapja, nem adja ki a lehetőséget a kezéből. Mégis, az Atléticónál ez másképpen alakult. Csak a sérülések miatt vagy sok minden más is közrejátszott ebben?

Nagyon fiatalon, húszévesen érkeztem Spanyolország és Európa egyik legfontosabb egyesületéhez, az Atlético Madridhoz, ahol hatalmas nyomás nehezedett rám. Nem találtam a helyem, a csapat sem működött jól. Sportszakmai szempontból nem volt egy szerencsés periódus, ugyanakkor emberileg az egyik legpozitívabb időszakot éltem meg. Olyan emberekkel találkoztam, akik meghatározták az életemet, csodálatos stáb vett körül. Ha nincs az Atlético és az a tapasztalat, sosem lehettem volna a Villarreal játékosa. Ismét fontosnak akartam érezni magam, és azért jöttem ide, persze az egész mit sem érne, ha a klub, a szakmai csapat nem bízna bennem és a képességeimben. Egy igen nehéz pillanatban keresett meg a Villarreal, és nagyon jól esett, hogy a klub látott bennem fantáziát. Azt hiszem, hogy a pályán nyújtott teljesítményemmel sikerült meghálálni a belém vetett bizalmat és hitet.

Mit jelent Spanyolországban futballistának lenni?

Spanyolországban a futball mindent visz, az első számú sportágnak számít. Nálunk mindenki futballista akar lenni. Ha körbenézel, itt vagy bárhol máshol Spanyolországban, nagyon sok olyan kiscsapattal találkozol, és minden gyerek ugyanazt az álmot dédelgeti: élvonalbeli futballista akar lenni! Nekem abban a szerencsében van részem, hogy abból élek, amit szeretek. Futballista, kapus vagyok. Spanyolországban mindenki, futballista vagy szurkoló, hatalmas lelkesedéssel éli meg a futballt. Nagyon jó érzés futballistának lenni, spanyol futballistának lenni, hiszen egy egész ország felnéz rád és, ami még ennél is fontosabb, büszke rád.

Az a hír járja rólad, hogy te vagy az egyik legjobb spanyol kapus, és ezt hétről hétre bizonyítod.

Sokat teszek ennek érdekében, és nem adom alább, nap mint nap azért dolgozom, hogy a legjobbak között emlegessenek. Nem ülök a babérjaimon, fejlődni akarok, még jobb akarok lenni. Most pont abban a korban vagyok, amikor nagy lépéseket tehetek a pályafutásomban. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy az egyik legjobb kapusnak tartanak Spanyolországban.

A futballon túl van egy magánélet is, igaz, sok mindent nem lehet belesűríteni, de mégiscsak ki kell kapcsolódni valahogy. A futball kitölti az életed nagy részét, ám ha nem vagy edzésen, és nem kell interjút adnod, akkor mivel foglalkozol? Mivel töltöd a szabadidődet?

Villarreal mellett, egy kis, nyugodt, csendes településen élem a mindennapjaimat. Szeretek sétálni a barátnőmmel és a kutyámmal. Megpróbálok elszakadni a futballtól, ami nagyon sokat kivesz az emberből, főleg mentálisan. Eljárok vacsorázni, moziba, és ha több szabadnapom is van, akkor Palencia felé veszem az irányt, hogy együtt lehessek a szüleimmel, a rokonaimmal. Szeretem a szülővárosomat, a földemet.

Fogalmazzunk úgy, hogy a nehezén már túl vagy, és innentől kezdve csak jó következik a pályafutásodban, az összes sérülést magad mögött hagytad. Mit gondolsz, meddig tudsz eljutni?

A nyáron ötéves szerződést kötöttem ezzel a csodálatos klubbal. Ők adták meg a lehetőséget, hogy ismét bebizonyíthassam, mire vagyok képes. Én itt akarok sikeres lenni, fontosnak akarom érezni magam. Ki akarom vívni az emberek elismerését, azt akarom, hogy elégedettek legyenek Sergio Asenjóval, a kapussal és az emberrel egyaránt. A cél az, hogy a Villarreal minden évben ott legyen a nemzetközi színpadon, hogy Európa legjobbjaival versenyezhessen.

Sergio, nagyon szépen köszönöm, hogy fogadtál minket, hogy válaszoltál a kérdéseinkre. Említettem neked, hogy a spanyol futball és a Fieszta egyik szakértője, a Ferencváros korábbi kapusa, Hajdu Attila, aki nagyítóval figyeli a pályafutásodat, és az egyik nagy kedvence vagy. Nagyon örülne, ha üdvözölnéd.

Attila, nagyon szépen köszönöm, hogy bízol bennem, és nagy megtiszteltetés számunkra, kapusok számára, hogy Magyarországon is figyelitek a munkánkat. Nagyon köszönöm, ölellek.